Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 59. szám
244 ján, alp. 2219 frt 50 kr. tőkének, ugy az 1862. jan. 18tól mint a jelen per kezdetétől számítandó 6°/0 kamatoknak és 105 frt 51 kr. becslési költségeknek 15 napok alatt különbeni végrehajtás terhe melletti megfizetésébe elmarasztátik. — A perköltségek azonban minden esetre kölcsönösen megszüntetnek — az eljáró megyei törvényszék Ítélete ekép megváltoztatván, az iratok sat. (1865. június 30-án 8672. sz. a.). Udvari rendelet. 1. Ő cs. és Apóst, királyi Felsége legkegyelmesebb Urunk nevében kegyesen tudatandó: Tapasztaltatván, miszerint az úrbéri telkek feldarabolását tiltó törvények kijátszásával oly gyakorlat képződött, mely szerint egyes jobbágy telki tartozmányok egy bizonyos összegnek előleges lefizetése mellett a földhasználati jognak betáblázási engedélyével 90 évre adatnak haszonbérbe, és hogy ezen szerződések betáblázása, egyes telekkönyvi hatóságok által megengedendőnek találtatik, — minthogyazilyetén haszonbéri szerződés már természeténél fogva elárusitásnak, vagy zálognak tekintendő, s az álczimek alatt kötött szerződések valódi minőségük höz képest birálandók meg, miután továbbá az 1836. IV. t. cz. 9 §-nak a volt úrbéri telkek szétdarabolását szorosan tiltó rendelete az 1853. márt. 2-án kelt úrbéri legf. nyilt par. 2. §-a és illetőleg az ideigl. törvénykezési szabályok IV. rész 1. §-a értelmében jelenleg is érvényben van, de más részről az ily telkek iránt kötött zálog, vagy időleges adás-vevési szerződések az idézett t. cz. 11, s az 1852. nov. 29-én kelt ősiségi legf. nyilt parancs 19. §-hoz képest szintén érvénytelenek ; hasonló visszaélések megelőzése czéljából ezennel nyilvánitatik, hogy a fenemiitett módon létrejött szerződések az 1855. decz. 15-én kelt telekkönyvi rendelet 69. §-a értelmében telekkönyvi bekeblezés tárgyát nem képezhetik, s ennélfogva az ilyetén bekebelezési kérvények feltétlenül visszautasitandók. Kelt a birodalmi fővárosban Bécsben, Ausztriában jun. 1jén 1865. (7337. sz. a.). 2. Ő császári és Apóst. kir. Felsége legkegyelmesebb Urunk nevében kegyesen tudatandó. — Az 1863 aug. 31-én 10503 sz. a. kelt udvari rendelvény 1-ső pontja szerint hagyatéki tárgyalási ügyekben az első folyamodásu bíróságok határozatai és intézkedései ellen közbenvetett felfolyamodványok elintézésére minden kivétel nélkül egyedül a felsőbb fokozatú bíróságok levén hivatva, a f. é. február 22-én 572. sz. a. kelt jelentéssel felterjesztett tárgyalási iratok visszarekesztése mellett meghagyatik e megye közönségének, miszerint K. D. mint H. M. örökösei gondnokának az árvaszék, mint hagyatéki bíróságnak mult évi 6086. sz. a. kelt végzése ellen benyújtott felfolyamodványát, miután az árvaszék az imént hivatkozott végzést hagyatéki tárgyalás folytán bírósági minőségben hozta, az érintett udvari rendelvényhez képest további elbánás végett a kir. táblához terjesze fel és ezen utóbbihoz felterjesztendő jelentésben ezen udvari rendelvényről is tegyen említést. Kelt a birodalmi fővárosban Bécsben, Ausztriában márt. 14- én 1865. (3215.sz. a.) Hivatalos tudnivalók. A főméit. Hétszem. táblán az I. tanácsban jul. 31-én s köv. napokon előadatnak: Dóbiás Anna s társai — Stofán János e. egy úrbéri telek iránti tulajdon jog. Bezsilla János — özv. Szlovenszky Jánosné s társai e. adósság. Trajtler Ferencznő — Soltész József e. kártérítés. Elő.: Haris ktb. Lux I. Dávid — özv. Salamon szül. báró Palochay Kornélia e. 7750 pfrt. Hajdú István mint fia I gyámja — Özv Berényi Istvánnő s társai e. telekkönyv. E1 ő.: I Vajkay k. t. titkár. Herczeg Breczenheim Ferdinándnő — Breczenbeim Karolina s többek e. hagyomány kiadatása. Gróf Vay Mihály — gr. Strachwitz Mór e. felfolyamodás Elő.: R a i s z ktb. Nemes Károly —• He9zterényi Imre e. egy lőfegyver kiadatá a vagy 70 frt. Szász Pál örökösei — Cserna János e. 4725 frt. A cs. kir. pénzügyi ügyészség — Magyari Kósa Sámuel e. 420 frt. Elő.: Lázár ktb. Ifj. Arany Jánosné — id. Arany János özvegye e. 140 frt ápolási jutalom. A csanádi püspökségi Makói uradalom — Pozsonyi Ferencz e. haszonbéri tartozás. Elő.: Zsömböry ktb. Wiese Henrik — Lucz János s társa e. 500,—200 és 150 frtnyi összegek. Elő.: SzernyiéFerencz ktb. Gf Sztáray Albertnő szül. gf. Waldstein Mária — Matolay Viotor mint Dr. Weigert József csődperügyelője e. telekkönyvi kiigazítás. Tóth Péter — Tóth János e. tulajdonjog. Tasnádi Székely Alajos — Burger Jónás e telekkönyv. Elő.: Perlaky ktb. Richter Borbála — Meltzel és Stroh czég e. 91 frt 80 kr. Hilf Fülöp — Guttman Hermann e. 279 frt 40 kr. 211 db zsák, és 42 frt 16 kr kár. Vavró Márton — Demovits Flórián e. 9 frt 30 kr Szeged városa — Répás József e. 656 frt 47 kr. Máriássy Gábor — Máriássy Béla e. 4200 frt. Ugyanazon felek 1050 frt s járulékai. A győri püspökség — Per község zsellérei e. 679 hold s 99 • öl föld visszavétele. Gf Eszterházy Miklós s érdektársai -— Kupi község volt úrbéresei e. rendezés. Elő.: Vég h. ktb. Ugyanakkor a II. tanácsban: Dobek máskép Lida Mihály — Madarász Ferencz e. tulajdon jog bekebelezése. Molnár Márton — id. Minich Ádám e, végrehajtás. Molnár Imre — Minich Ádám e. hasonló. Gyurik János — id. Minich Ádám e. hasonló. Rozenzweig Ignácz s neje — Führing Márton s neje e. tulajdon jog bekebelezése. A cs. kir. pénzügyi ügyészség minta pesti m kir. egyetem képviselője — Mayer Józsefe zálogjogi előjegyzés. El ő Vajkay k t. titkár Szenes Jánosné szül. Ádám Julianna — Diós János e. örökösödés. Englánder H s fia — Rapok Sándor e biztosítás. Just Dénes — Just szül. Rudnyánszky Nepomuczena e. 577 frt 50 kr. Behringer Nándor — Scbmidt János e. 91 frt. Elő: Lázár ktb. Csapai Beniamin — Csapai János e. örökségi osztályrész. Mocsonyi Katalin — Grosz Aloizia e. végrehajtás. Oláh Dániel — Hartmann István e. előbbi állapotba visszahelyezés. Muttnyánszky István mint özv. Pongráez Turibnő engedményese — Házy István e. végrehajtás. Horváth Mihály közgyám — özv. Bali Józsefnő e. szerződés érvénytelenítés. E 1 ő.: Z s ö m b ö r y ktb. Török József — Colditz Vilmos e. 630 frt. Baumgarten József — Prehoffer szül. Bakos Amália e. 1650 frt. Bölönyi Sándor — Sámuel Izsák e. biztosítás. Weisz Gerzon — Stagelschmidt Mária e. végrehajtás. DenhofF Lázár — özv. Nyíri Jánosné e. adósság. A szathmári káptalan — Kallós Imre örökösei e. végrehajtás. Jankovits János—Filippovits Ilona e. adósság. Elő: Szerén yi ktb Lleszkovszky Mária — Forgó István e. felfolyamodás. Wahlficsh Vilmos — Hunkár Mihály e. perújítás. Romaiseer József — Porszász Antal e. kártérítés. Elő.: Lázár ktb. Jékey Ferencz — Polyák Alajos és Kállay Mihályné e. zálogjog érvénytelenítés. A nagyváradi C3. kir. pénzügyi ügyészség — Varga Ambrusné s társa e. végrehajtás. Nagy István mint a Kállay Leopold tömegesitett javai gondnoka — Kállay Kálmán s neje e. végrehajtás. Elő.: Perlaky ktb. Csődök : Pestváros törvszéke által Schwendtner Ferencz pesti kertész e. Bej. szept. 2—4. Perü. Bellágh Imre. — Veszprém megye törvényszéke által néh. gr. Eltzné szül. Somogyi Mária hagyatéka e. Bej. aug. 28—30. Perü. Vermes Illés veszprémi ügyvéd. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. ^Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre ) í4forint — negyedévre 2 forint 3uszt. ériékben.— Szerkesztői szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz. v Nyoma/olt Pesten 1865. Kocsi Sándor által (Érkövy, Galgóciy és Kocsi nyomdájában'), Hal-piacz és al-dunasor sarkán, 9. st.