Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 55. szám

228 XXII. t. cz. 23 és 24. §§. a bukott személyének képvisele­téről— javainak kezeléséről és azzal kapcsolatban álló jo­gok felügyeletéről s védéséről eleve gondoskodott — te­kintve tehát,hogy a szerződés szerint kivágatni köteles 5000 köb öl famennyiséget a bukott helyébe lépett tömeg­gondnok kivágatni elmulasztotta, — és tekintve továbbá, hogy ugyan ezen szerződés értelme, de az erdészeti szabá­lyok ellenére is az alperes községet valamint egy részt a még hiányzó 804 köb öl fa kivágatásának a kötött vága­tási, illetve kihordatási 7 év utáni utólagos megengedé­sére, ugy más részt azt, mint a favágatását a kötött idő alatt nem ellenző félt felp. mulasztása miatt ez előlegül felvett 1000 frtból hátralevő 449 frt 18 kr. visszafizeté­sére törvény szerint kötelezni nem lehetne, mindezeknél fogva az 1-ső biróság Ítéletének megváltoztása mellett al­peres felperes keresete alól a költségek kölcsönös mellő­zésével felmentetik, s a periratok további eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1865. jun. 26-án 3532. sz. a. Előadó: Marschalko ktb.). Hivatalos tudnivalók. A főmlt. Hétszem. táblán az I. tanácsban jul. 17-én s követ­kező napokon előadatnak : Szmrzsik Ignáez — Huczik Kudlimaj József e. adósság. Ozoróczy László — Száli Mihály e. 1260 frt. Rak­sányi Antal s társai — gr. Barkóczy János e. per feljegyzés. Gróf Nyáry Manó s társai — br. Révay Ferencz s társai e. zálog per. Bendik Dániel s társai — Fodor szül. Kardos Mária e. tulajdoni jog. Gr. Pálffy János — Cserháty János hagyatéka e. tartozás. Herskovits Mózes — a kincstár e. kártérítés. Kaiser Jakab — gr. Zichy József e. munkabér. Szirmay Károly — Lesnyánszky András s társai e. kártérités. Gertschall Károly — Gertschall Éva e. vég­rendelet megsemmisítés. Liebermann Jakab — Nóti Ignáez e. tar­tozás. Gogolya József — Holicza Józsefe, telek iránt. Leskó And­rás — Gajdos György s neje e. érvénytelenítés. Ifj. Jureczky Ist­ván — Mogon János s neje e. sierződés kiszolgáltatás. Lang Anna — Joannovits Mária e. két rendbeli adósság. Augusztini szül. Kéler Zsuzsánna—Bobrovniczky Láng Zsófia e. telekkönyv. E1 ő.: N a g y Samu ktb. Sax Ján. — neje szül. Keppner Margit e. telekköny­vi ügy. Mersits Józs. -Tader Magdolna e. per feljegyzés. Adebre­czeni árvapénztár—Tömösvári Fer. s neje e. végrehajtás. Grünfeld Pinkusz — Bossányi Simon e. zálogjog előjegyzés. Ábrahám Jó­zsef — Pápai József s társai e. tulajdon jog a néh. Kranitz Mária hagyatékához. Löwenthal J. M. — Laczkovits András e. 46776 frt s járulékai iránti zálogjogi előjegyzés. Czukor Ignáez — Kállay Barnabás és Emánuel e. 1200 frt iránti jelzálogi átkebelezés. E 1 ő­adó:Raisz Szilárd ktb. Az esztergomi főkáptalan mint a gr. Csáky Miklós hagyományi tömeg képviselője — gr. Szirmay An­talné örökösei és birtok utódai e 40000 vfrt iránt telekkönyvi ügy. Dr. Szigethy Mihály s társa birtok bizonyitvány kiadása iránti kérvénye. Elő.: Perlaky János ktb. Ugyanott az I. tanácsban jul. 15. s köv napokon előadattak : A kassai takarék pénztár — özv. Báhr Vilma s társai e 1000 frt s járulékai. Kopniczky Katalin s társai — Kuna Mihály e. örökö södés. Obosla Csabuda Katalin — Chromcsik András úgyis mint term. és törv. gyámatya e. végrehajtás. B. Sina Simon — Kaslik József és társai e. erdő iránt. Néh. Szekeres Ilon örökösei — Mé­száros Mihály e. főeskü. Elő. Bernolák ktb. Kópiás István — Kuthy István e. adósság. Zábráczky János s társai — Zábráczky István örökösei e. örökség felosztása. Kishalmy Ferencz — Gyön­gyösy Luiza e. kártalanítás. Eberl Ferencz — Bubenik György e. adósság- Előadó: Malatinszky ktb. Ugyanott áll. tanácsban jul. 17-én: Jóny szül. Szinyei Má. ria s társai — Szinyei szül. Péchy Mária s többek e. örökösődés­Elő.: Gedeon Gábor ktb. Deutsch Mark — Langhammer Ignáoz e. visszvégrehajtás. Jánecz János — Adamcsik János e. ingatlan birtok átadása. Bajátsek György mint Plenczer György megha­talmazottja — özv. Visnyi Mária e. 100 frt s járulékai- Draskovits Alajos — Zetkó József e. kártérítés. Skodák Mihály — Czmerő József e. kártérités- Maring József — Deiszler István e. adósság. Sarkadi Nagy Mihály — Notári Autal e. 140 frt vételár. Fried­mann Bernát — Neumann Salamon e. becsületsértés Nussbaum Dávid — Schwartz Gábor e. adósság. Potincza Lajos — Silber­stein József e. becsületsértés. Pszotta Pál — Lehwolil Anna e. igény. Simon Ignáez — Simon Szigfrid e 50 pozs. mérő rozs ára sat. Cary János — Cary szül. Ordódy Francziska s társa e. igény­per. Csepány Mihály —Skoda János e. adósság. Elő.: Matulay Frigyes ktb. Högl Cassíán csődtömege — Ehrlich Ignáez e. 674 frt 3 kr. Dacsó Ádám — Tersztyánszky Ferencz e. 1656 frt. Spi­czer Ábrahám — Szilasi Ferencz s társa e. 321 frt bér és 625 frt kár. Német Péter és Jovanovits László csődtömege — Német Istvánné e. végrehajtás. Tanurcsity Dávid — Tanurcsity Mata e. végrehajtás. Elő.: Lázár Mihály ktb. Turcsányi Ede s társai — Simonyi Balogh Ottilia s többek e. zálogbirtok kihasitása. Laboncz János — Kis Nyikita e. 100 frt. Kohn Jakab — Lindner József s neje e. adósság. Huber Lőrincz — Schaller János s többek e. kár­térítés Olgyay András s többek — Sándor Antal e. végrehajtás. Szűcs József s neje — Okos István e. haszonbér. Gottesmann Adolf — Tóth Ferenczné e. telekkönyv. Birlein Vincze felfolya­modása. Huray Amália, Marki Karolina e- végrehajtás. Elő.: Szabó Menyhért ktb. Heves megyében fekvő Sírok községi közbirtokosság arányositási pere. E1 ő.: V é g h Ignáez ktb. Csődök : Pestváros törvszéke Kozma Vazul e. Bej. aug. 17 — 19. Perii. Matulay Elek. — Frölich János Samu pesti nagy­kereskedői czég e. Bej. aug. 29—31. Perü. Eliseher Boldizsár.—To­rontálmegye törvszéke Moskó M. B. komlósi keresk. e. Bej. szept. 11—13. Perü. Scholtz Jenő. — Ungmegye törvszéke Münster Te­rézia Wolf Amadéné sztavnai cs. kir. főerdész neje e. Bej. aug. 24. Perü. Bodnár Ignáez ungvári ügyvéd. — Nyitramegye törvszéke néh. Marsó Ignáez varbói lakos hagyatéka e. Bej. szept- 11—13. Perü. Dr. Szulovszky Ignáez nyitrai ügyvéd — Nagy-Kőrös város törvszéke Scheiber Albert n.-körösi israelita lakos e. Bej. aug. 28. és 30 Perü. Vajkó László. — Székesfehérvár város törvszéke Ney Lipót fűszerkeresk. e. Bej. aug. 24—26 Perü. Zsömböry Ede.— Tordamegye alkerületi törvszéke ifj. gr Toroczkai Mihály gyéres szt.-királyi lakos e. Bej. szept. 5. Perü. Tóth Károly. — Nyitrame­gye törvszéke br. Putbon Rezső a Schuller J. G. és társai czég alatt bzjegyzett bécsi nagykereskedő és sasvári ezukorgyár birto­kosa e. Bej. szept. 25—27. Perü. dr. Szulovszky lg. nyitrai ügyv. — Szab. Mohács város törvszéke Frank Márk szabómester e. Bej. szept. 4—6. Perü. Gócs Gyula. Megszüntetett: Nyitramegye törvszéke által Ghiczy Jó­zsef assakürthi földbirtokos,— Pestváros törvszéke által König C. G. illetőleg a be nem jegyzett Hoffman és König czég ellen, — Pozsonyváros törvszéke Koller Károly pozsonyi nőszabó mester, — Nyitramegye törvszéke Popper Lipót és Mór, — és Somogy­megye törvszék által Spitzer Lipót sellyei lakos e. folyamatban volt csődper. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. ^Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre M forint — negyedévre t forint juszt, értékben. — Szerkesztői szállás: belváros, al-dunasor és kalap-utcza szögletén 1 Piyomalott Pesten 1865. Kocsi Sándor állal (Érköty, Galgóciy és Kocsi nyomdájában). Hal-piaci és al-dunasor sarkán, 9. i*. a

Next

/
Thumbnails
Contents