Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 44. szám

182 keresete: ekként a városi törvényszéknek Ítélete megvál­toztatván — az iratok sat. (1865. máj. 9-én 6068. sz. a. Elő.: Végh ktb.). 151. Pollák Lajos felperesnek — Singer Sámuel el­len 700 frt iránt lefolytatott rendes szóbeli perében Ítél­tetett: Az A. a. szerződés értelmében alperes felperesnek 1500 mérő búzát azon világos feltétel mellett adván el, hogy alperes a buza árát csak annak tökéletes általadása után köteles kifizetni, azt pedig, hogy felperes a búzát által akarta venni, s hogy azt alperes felperesnek ki nem adta, maga alperes beismervén, s hogy erre neki alapos oka lett volna, semmivel sem igazolván, s igy a felperes által neki foglalóul átadott 500 frtból a még nála lévő 350 frt visszatartására, annyival kevésbé volt feljogosí­tott, mert arra felperesnek semmi búzát sem adott, — ugyanazért alperes a jogtalanul visszatartott 350 frt fog­laló egyszeres visszafizetésében, ennek a kereset beadá­sától, vagyis 1864. jun. 16-ik napjától számítandó 6°/0 kamatainak és 30 frt perköltségeknek megfizetésében el­marasztaltatik, — s ekképen az e. b. ítélete megváltoztat­ván, a per sat. (1865. máj. 5-én 5339. sz. a. Előadó: Des­sewffy János ktb.). Hivatalos tudnivalók. A főmltgu Hétszem. táblán az I. tanácsban jun. 7-én s köv. napokon előadatnak : Bruck Mór — a pesti cs. kir. prnzügyi ügyészség e. kártalanítás. Margaritovits Péter — Lolits Simon s neje e. telekkönyv. A szerb-bánáti cs. kir. pénzügyi ügyészség — több dentai lakosok e. zálogjog bekeblezés. A szigethi cs. kir. pénz­ügyi ügyészség — Hauschlik József e. tulajdonjog bekebelezés. Ugyanaz — Moldancsik Jakab e. hasonló. Ugyanaz — Hauschlik Ábrahám e. hasonló. Ugyanaz — Zsurkovszky Paraszka c, hasonló. Ugyanaz — Andreikovits János e. hasonló Ugyanaz — Lahner György e. hasonló. Ugyanaz — Popovits Iván e. hasonló. Ugyan­az — Eizikovits Moskó e. hasonló. Botka Sándor s László — Rácz­kevi Nagy Sándor s társa e. telekkönyv. Izbradits Jakabnő — Iz­bradits Naum e. haszonvételi jog. Kaszinszky József — Simon­íalvay Antal e. örökösödés. Viszt János — Maszanetz Vitus e- bir­tokkereset. Elő.: Németh János ktb. Rúzs Molnár Ferencz s társai — Molnár János e- 500 frt birság. Sternhad Josefa s társa — Rubner Antal s társa e. 401 frt 40 kr. s járulékai. Előadó: Lázár Mihály ktb. Ulakovits Katics Rozália — Maygraber Jozefa e. 92 frt. Nagy András — Gselmann János e. 323 frt. Lu­czai Popovits Helen — a n.-váradi péuzügyszség e. végrehajtás. Barizon Péter — Frekó József s neje e. fél úrbéri telek, zsellér ház, sat kibocsájtása. E1 ő.: Z s ö m b ö r y György ktb. Gróf Keglevich János — a cs. kir. pénzügyi ügyészsége, összeszámolás. Csikós Gyorgyné szül. Mihálcsics Juliánná — Csikós szül. Milo­vány Ágnes e- igény per. Balázs szül. Horváth Paulina — Deutsch Adolfé. 1500 frt s járulékai. Özv. Segesváry Istvánnő — Debre­czen városa e. igényper. Bató Juliánná férj. Potánczi Andrásnő — Ős Antal e. ujitott per. Malenicza Miklós — Malenicza szül. Tö­köly Júlia e. telekkönyv. Malenicza Miklós — Malenicza Júlia s társai e. telekkönyv. Ozoróozky János s Béla — Ozoróczky szül. Görög Amália e. telekkönyv. Moczás Erzsébet —• Harmos Anna s többek e. örökösödés. Beöthy Zsigmond — Szlavy Victor e. 310 frt s járulékai. Özv. Saager szül. Novelli Katalin — Schuch Adolf e. adósság. Csorna Sámuel — özv. Gencsy szül. Bónis Borbála e. zá­logváltó per. Végerer János — Végerer Ferencz e. végrehajtás. Andreánszky Miksa — Medveczky Ádám e. végrehajtás. Wein­beríj;er József — Schulhoií Hermán e. végrehajtás. Illés Ferencz i Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — E1 ő f J 4 forint — negyedévre 2 forint auszt. értékben. — Szerkesztő Ayomalutt l'eslcn listii. Kocsi Sándor állal (Krküty, Calyúcz — Jellacic Ede e. kárpótlás. Zihrer Hódi Juliánná — Blázsik Már­ton e. végrehajtás. E1 ő.: M a k o v i c z Ede ktb. Mancz Ignácz — Rajnay Richárd e. 26 frt 40 kr. Bedros István — Bálintfy An­tal e. adósság. Galanthai báró Fekete Mihály — Paozolay Nárcziaz s társa e. végrehajtás. Behr Hermán —. Katari Antal e. végrehaj­tás. Schenk Jakab — gr. Andrássy Manó s társa e. 5000 frt. Li­•tassy Lajos — Szalacsy Mária e. 300 frt. Molnár Márton — özv. Palásthy Józsefnő e. 220 frt. E1 ő.: S z a 1 a y Z s i g. ktb. Ugyanakkor a II. tanácsban : Gyulay Mária s Amália — Lip­csey Lajos e. számadás. Krasznay Ferencz — Hoffmann Henrik e. becsületsértés. Fürchtegott Jakab s Teréznek konok felebbezés miatti pénzbirság elengedése iránti kérvényük. Fésűs Mária — Lolits Simon e. végrehajtás. Szüts Péter — Weigner József s neje e. végrehajtás A cs. kir. pénzügyészség — özv. Kemény Sámuelnő s érdektársai e. haszonbér hátralék. Gohl Józsefnő Vancza Mihály mint néhai Fehérváry Lászlónő hagyatéki gondnoka e. 1050 ft. s járulékai- Elő: Lendvay József k. t titkár. Konrád Mihály s neje — Jankovits férj. Mandelik Katalin e. tulajdonjog bekeblezés. Stróbl Mária örökösei — Kuschel Antal e. 1229 frt 2V2 kr. kamathathátralék. Czégelyi Ferencz — Br. Sahlhausen örökösei e. végrehajtás. Pózner Gábor s társai — Br. Sahlhausen örökösei e. végrehajtás. Szailer Jakab — a pesti cs. kir. pénzü­gyészség e. kártalanítás. A rózsahegyi cs. kir. pénzügyi ügyész­— Tholt István s neje e. tulajdon iránti igény. Csulaga János — Csulaga Lőrincz el birtok közösség megszüntetés. Weisz B. s társa Weisz Folkmann e. 400 frt. s járulékai. Elő: Bernolák Kár. ktb. Deutsch Hermán — Lerner Ignácz e. végrehajtás. Eötvös János s társa — Flaschner György e. végrehajtás. Fuchs Mór — Fischer Sámuel e. zálogjog előjegyzés. Br. Wodiáner Mór s társa — He­gedűs Antal s társai e. végrehajtás. Bachó Lajos s társa — Barta­kovits János s többek e. zárlati ügy. Kranczthor János — Begon­tina András csődtömege e. átkebelezési per megszüntetés. E 1 ő.: Vajkay Károly k. t. titk. Csődök : Szabadka város törvényszéke Blau Simon rőfös­kereskedő e. Bej. jul. 26—28 Perü. Pavkovics György. — Tren­csénváros törvényszéke Lövenbein J. L gyufagyártó és borkeres­kedő e. Bej. jun. 26—28. Perü. Joó János. — Komárommegye törvényszéke Kis József és neje Lénárd Katalin lábatlani lakosok e. Bej. jul. 1. Perü-Kollár Antal— Kis-Kun-Halas város törv­széke Geiger Móriczné szül. Hirsch Rozália kiskereskedőnő e. Bej. jul. 27—29. Perü. Pázsit Antal, — Pestmegye törvényszéke Ver­chovszky Vilmos és Gregus Lajos a Dukán létező Teréz gőzma­lom tulajdonos czég ellen. Bej. jul. 3—5. Perü. Seregi Józsa.— Zemplénmegye törvényszéke Heyduk Ambrus tokaji bejegyzett kereskedő e. Bej. jul. 20—22 Perü. Farkas Lajos. — Veszprém­megye törvszéke Dallos Pál nyug. r. kath. lelkész hagyatéka ellen Bej. jul. 17—19. Perü. Boda István veszprémi ügyvéd. — Temes­vár város törvszéke Hain László fűszerkereskedő e. Bej- jul. 17 és 19. Perü. Banovics Sándor. — Pestváros törvszéke Jónás Jakab keresk. e. Bej. jun. 18—20. Perü. Janik Ferencz- — Hogl Sándor pesti keresk. e. Bej. jun. 19—21. Perü. Baintner Imre.— Nógrád­megye törvszéke Ebeczky Lőrincz birtokos e. Bej. aug. 1—3. Perü. Hacser János. — Szegedváros törvszéke Pálmay István fakeresk. e. Bej. aug. 1 — 3. Perü. Eördögh Ferencz. — Biharmegye törv­széke gr. Zichy Vilmos földbirt. e- Bej. aug. 7—9. Perü. Olay Istv. — Pápa város törvszéke Haas Vilmos pápai lakos fűszerkereskedő e Bej. jul. 24—26. Perü. Körmendy Pál. Megszüntetett : Pestváros törvszéke által Rök Henrik szappanos, — Rök István gépgyáros, — és Burger F. D. pesti lako­sok e. folyamatban volt csődper. ^^^^^ Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdouos SZOKOLAY ISTVÁN. i z e t é s i ár: helyben és vidékre egész évre 8 forint — félévre ) i szállás: belváros, nl-dunasor és kalap-utcza szögletén 1. sz- £ y és Kocsi uyvmdájában). ttal-piacz és al-iiunanor sarkán, 0. sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents