Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 24. szám

94 nyére nézve. Az ugyanis átalánosan elfogadott, s mindenütt uralkodó elv, hogy új törvény hozatván, életbe léptetésével minden körébe tartozó jogi cselekvények, ügyletek, viszonyok szerinte alakitassanak ; azt köteleztessék azontúl jogi működésében mindenki követni; és a jogügyletek formaságai is ahhoz alkalmaztassanak. És ez a törvényhozás czéljából önkényt következik, az nem lehetvén más, mint az, hogy jövőben szerinte alakuljanak a jogi cselekvények. És ettől, mi a dolog természetében rejlvén, jogszigornak nem nevezhető, at or. bir. bizottmány a 6 §-ban eltért, megengedve, hogy a végrendeletek formaságaira nézve azonnal az uj törvény kizárólag életbe ne lépjen , hanem még 6 hón át az előbbi formaságok is alkalmaztathassanak, Ez okból azt méltán tekinthetni kivételes kedvezménynek. De ha az ily jogi kedvezményt megadott, akkor fel nem tehetni, hogy azt, mi sokkal kevesebb, t. i. mi már nem kedvezmény, hanem a jogosság szigorú kívánalma, megadni nem akarta volna. Azt pedig hogy az előbbi törvény formaságai szerint érvényesen alkotott végrendeletek fentartassanak, maga a jogosság igényeli, minthogy azok az akkor érvényben volt törvényekként az akkori jog formáiban, tehát jogosan, törvényesen alkottattak, mit az érvényes jogszabályok megtámadása nélkül háborgatni nem lehet. Ha tehát az id. szabályok a többet — t. i. a rendkivüli kedvezményt— megadták; akkor ásókkal kevesebbet — t. i. pusztán a törvényesség szigorú követelményeit — meg nem tagadhatták. Annál inkább, mert mig az, hogy a törvény életbelépte után is az előbbi törvény irányadóul szolgálhasson, szokatlan egy kedvezmény ; addig az, hogy akkor az előbbi törvény biztositéka alatt érvényesen alakult jogi cselekvények érvényteleneknek nyilvánitassanak, épen a legkivételesebb és szokatlanabbjogszigort képezné, mit lejjebb kellő indokolással részletesen fogunk kifejteni. Mi tehát abból, hogy a 6 § ban az osztrák törvény szerinti végrendelet alkothatás kivételes kedvezménye 6 hóig kiterjesztetett: jogosan véljük következtethetni azt, hogy a már előbb ugyanaz szerint alkotott végrendeletek érvénytelensége nem czéloztathatott. És ugyanezen jogi következményre jutunk a 19 § tartalmának vizsgálatából is. Ezen § ugyanis az osztrák törvények szerint keletkezett öröklési jogokat érintetlenül hagyván,s e részben a visszahatást kizárván, azután azt rendeli, hogy „egyébiránt a végrendelkezési és öröklési jog az örökhagyó halálakor fennálló törvények szerint ítélendő meg." Már pedig ennek egy jurista előtt nem lehet más értelme, mint csak az,mikép az osztrák törvény alatt történt elhalálozás folytán, az osztrák jog szerinti végrendeletek (vagy ab intestato) alapján már keletkezett, azaz érvényesített öröklési jogok az uj törvény visszahatása alól kivétetnek; ellenben oly elhalálozásoknál, melyek már a magyar törvény alatt történnek, a bár az osztrák jog alatt készült végrendeletekre vonatkozó végrendelkezési és öröklési jog, az elhalálozáskori törvény, tehát a magyar törvény szerint lesz megítélendő. Tehát e két jogra nézve a magyar törvény visszahatása mondatik ki, mi csakugyan mégis felel a józan s minden törvényhozástól követett jogelveknek. — Azonban a vég re n del k ezési j og— mely az örökhagyó személyi s vagyoni rendelkezhetési képességét jelenti — és az öröklési jog— mely az örökösök, hagyományosok öröködhetési képességét fejezi ki, s mely két jog a végrendelet tartalmát alkotja —a végrendelet formaságaitól, azon ünnepélyességektől, melyek szerint a végrendelet alkotandó, lényegesen különböznek, ugy hogy ezek a jogtudományban épen úgy, mint az uralkodó jogrendszerekben, egymástól egészen elütő jogtekintetek, s különböző jogelvek és szabályok alá tartoznak. Ezen kétségbevonhatlan különbség folytán lehetetlen, hogy valódi törvénytudó azon visszahitási szabályokban, melyeket a 19 § a végrendelkezési s öröklési jogról felállít, az egészen különböző természetű végrendeleti formaságok szabályozását is benfoglaltnak tekintse. Sőt ellenkezőleg, ismerve a tudomány elfogadott elveit, kénytelen bevallani, mikép a 19 § az osztrák jog irányábán a fennálló — magyar — törvény viszhahatása alá csak a végrendelkezési s öröklési jogot vetvén alá, és a végrendelkezési formalitásokról hallgatván, ez által ezeket a viszhatás alól ki venni akarta, azaz megengedte hogy ezek ne az örökhagyó halálakori törvény, hanem az előbbi szerint lehessenek megítélhetők. Tehát a 19 §-ból is — a végrendeleti fornnlitásokról való hallgatása folytán, szinte az következik, hogy a most elhalóknak osztrák törvény uralma alatt készült végrendeleteik, formaságaikra nézve az osztrák törvény szerint megítélendők. És ezek után még egyszer visszatérünk fentebbi állításunkra, arrat. i. hogy a 6 §-ban bármi foglaltassák is, de abban az, hogy a magyar jog visszaállítása után az előbb érvényes törvények szerinti formaságú végrendeletekkel mi történjék — egy szóval sem érintetik. Már pedig, ha valamely törvényhozás bizonyos specificus jogtényről, jogügyletről jogszabályai nem rendelkezik, akkor egyedül csak az átalános jog gyakorlat, a mindenütt uralkodó s elfogadott jogelvek azok, melyek irányadóul szolgálhatnak. Ezeket kell tehát segélyül vennünk, ha a magyar jog visszaállítása előtti formaságok szerint kelt végrendeletek érvénye felett alaposan és józanul határozni akarunk. Azon két ténykörülménynek — a végíntézet készítésének s azt szabályozó új törvény hozatalának idejére nézve 3 féle eset adhatja elő magát, t. i. az új törvény vagy a végintézet kelte előtt lép életbe; vagy a végrendelkező elhalása után; vagy azon időközben, mely a végintézet alkotása és a törvényhozatala közé esik; más eset nem adhatván elő magát. A két elsőre nézve semmi kétség sem forog fenn. Mert ha a törvény után létesül a végintézet, természetes, hogy azon uj törvény szerint kell annak készítetni; minden jogi cselekvény a létező törvény szerint levén, mint fent is érintettük, alakítandó. Ha pedig az új törvény a végintézkedő elhaltával kelt, tehát ha a végrendelet akkor már érvényesítetett is, szinte világos, hogy az csak a régi törvény szerint történhetett. És igy csak a közbeeső időben kelt végrendeletek képezhetik a vita tárgyát. E tekintetből a végrendeletek formasága és azok tartalma szokott szorosan megkülönböztetni. 3) A 3) Ez az ujabb jogtudomány használata ; elvetvén különösen mint haszontalant a: külső formaszerüségek nevezetét : Blunschli : Deutsches Privatrecht II. 200 $. Mittermeier: Privatrecht II. 461. §. Savigny: System: VIII.446 466 stb. 1. Z a c h a r i a: Franz. Civilrecht, 663 $• Mert a formaszerüségek már magokban is kifejezik a külsőséget, miért még a külsőséggel összekapcsoltán a tartalom irányában tiszta, határozott értelmet nem alapithatnak meg. Nálunk még mindez nincs tisztában, nincs nevezetesen dr. Su hajdanái sem 1. Magán jog. 349 § és 422 lap.