Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)
1864 / 20. szám
79 kösödési jogcziui alapján telekkönyveztette saját nevére, később pedig, eltérőleg az előbbi jogczimtöl, az uj telekjegyzökönyvek felvétele alkalmával ismét csak saját bevallása folytán, a szerzés alapjául a közte, továbbá neje és atyja közt állítólag létrejött terhes szerződést kivánta tekintetni, és alperesek felperesnő keresete ellenében ezen per során is ingatag védelemben kere-tek menedéket, majd az előbb emiitett terhes szerződést, majd pedig a köztük és felperesnő között ez utóbbinak atyai örökségére nézve állítólag kötőt: egyességet iijyekezvén érvényesíteni, a nélkül, hogy az ezm kifogások alapjául szolgáló jogi cselekmények egyikét is kellően bebizonyították volna: mindezeknél fogva alperesek fesperes keresete ellenében az át. p. t. k. 1467 §-ára fektetett elbirtoklási kifogással nem védekezhetvén, az egyedül alperesek által fellebbezett elsőbirósági Ítélet ez okból is helybcnhagyatik, és az iratok stb. (1864. febr. 5-én 13668 P. sz. a. Előadó: Babes.) 128. Hausner Ábrahámnak Szabó-Soóky Jozefa elleni adóssági ügyében ítéltetett : Az 1857 február 28-án foganatosított végrehajtási foglalás, és becslésről felvett 1 sz. a. beperesitett jegyzőkönyv által igazoltatván az, hogy Zarkóczy házastársaktól, mint egyéne? adósoktól a kere seti tőkét, és járulékait teljesen fedező ingóságok lettek lefoglalva, és ugyanezzel egyúttal az is bebizonyítva lévén, hogy 1856 mart. 30-án, midőn a kereseti követelés alperes által leiperesnek engedményeztetett, illetőleg az reá átruháztatott, ugyanaz beszedhető volt, — miután felperes az 1857 évben lefoglalt ingóságokat a törvény által engedett módon biztosítani elmulasztotta, és igy azt, hogy a végrehajtási árveréskor az egész követelés be nem folyt, és később beszedhetlenné vált, önmaga okozta : az eljáró tszék felperest keresetétől elmozdító, és a költségekben marasztaló ité;ete helybenhagyatik, és a per további stb. (1864. február 5-én 6919. P sz. a. Előadó : Szerény i Ferencz.) Rövid Közlések: Helybenhagyatik. Veisz Lajos Rába Mihály kártérisi ü. mert alp. a felp. által az A. a jegyzőkönyv szerint haszonbérbe vett galamboki község korcsmáját és tartozékait a kitűzött határnapon felperesnek át nem adta, s igy mint jogtalan birlaló a felperesnek ez által okozott kár megtérítésével tartozik (1864. febr. 11. 223 ) Frölich István Frölich Vilmos e. 12629 frt 72 kr. jelzálogi bekebelezését tárgyazó ü. mert a felfolyamodásilag tett kifogások csak a Frölich István által követelésének érvényesítése, s illetőleg az előjegyzésnek igazolása végett meginditandó perbeni vitatásnak tárgyát képezheti, s ennél fogva ez uton figyelembe nem vehető (1863. decz. 30. 8576) Reiter Simon Landsberger József e. 378 f. ü. mert a B. a felmutatott jegyzőkönyv ellenében a D. és F. a. tanuk vallomása által bebizonyíttatott, mikép alp az esküt azon körülményre ,,hogy a kérdésben forgó szénát annak megvétele alkalmával a helyszínén nem látta" le nem tette, s igy ugyanazon eskü letettnek nem tekinthető (1864 febr 11.9809 ) Csernus Istvánná Fekete József e. mert a jelen ügy kezelésénél hatályos pprtás 233 §-a szerint az eskü általi bizonyíték csak akkor rendelendő, ha az eldöntő ténykörülmények iránt egyéb teljes bizonyiték nem léteznék, de miután ez esetben az ./ a. kötvény a prtás 119 § értelmében van kiállítva, annak aláirását alp. nem tagadja, s két aggálytalau tanú vallomásával igazoltatik, hogy felp. a pénz felvételét elismerte, ily körülmények közt az állítólagos uzsora iránti eskü megítélésének helye nem lehet (1864. jan. 16 8606.) Gavalszky András özv. Budinszky Anna c. ü. mert alp. az ellene követelt összegből a 28 frt koporsó ár tartozást elvállalván, ezen tételben, valamint a perköltségekben clmarasztaltatik, a többi tételekre azonban, minthogy felp. saját beismerése szerint rendes és hiteles könyveket nem vezet, következőleg a kereset alapjául szolgáló A B a. árjegyzékek az 1840. 16 t. cz. II. fej. értelmében még fél bizonyitó erővel sem birván, alp. tagadása ellenében pedig a tartozás valósága nem igazoltatván, a kereset alól felmentetik. (1864. febr. 6. 9912.) Fuxa Máriának Bakalovics János e. 430 f. ü. mert alp. azt, hogy felp a leány intézet feloszlatása után, gyermekeit 1854 év oct végéig a kikötött 150 frtnyi évenkinti bér mellett tartotta és nevelte, nem tigadta az /• a elisraervénynyel, s kihallgatott tanúival pedig; csak azt igazolta, hogy felp. 1854 jun. végéig elégitette ki, és ekként azon állításának támogatására, hogy felp. követelésére nézve végkép kielégitve lenne , az ajánlott póteskü megítélését illetőleg törv. és elegendő próbát elő nem állított. (1864. 12299) F e 1 o I d a t i k. Havranek János báró Győrffy Károlyné e. szóbeli szerződés érvényességének kimondása ü. mert a tanuzási jkönyv a biróság részéről sem alairva, sem befejezési záradékkal ellátva nem lévén, abból az, jelen voltak-e a felek a tanú hallgatásnál, ki nem tűnvén, az id. törv. szab. 88, s illetőleg 1840 XV. t. cz. 102 §-ában megszabott észrevételezési tárgyalás sem tartatott meg. (1864 febr. 5 11034) Stefanovios János Deicher Mór e. G609 f 22 '/j kr. és jár. ir. végrehajt, ü. mert a 2-od és 3-ad birósági Ítéletek által alp. egyedül számadás tételre köteleztetvén, azok alapján ellene a végrehajtás elrendelhető nem volt; a viszvégrehajtás elrendeltetvén (1863. nov. 18. 8247 ) Szőcs Jánosné gr. Bethlen Józsefné és érdektársai e. peres ü. mert ezen igénybejelentési ügy a pprtás szabályai szerint levén elintézendő ; miután az igényt bejelentő hagyatéki gondnok helyett beidézett ügyvéd a tárgyalás alkalmával magát megbízójának képviselhetésérc képtelennek s a kereset érdeme fölött- tárgyalásra jogosítottnak nem tartotta, s ez okból a tárgyalás elhalasztása mellett magát az igénylő felet beideztetni kérte, ily esetben a pprtás 42. §-ának világos rendelkezése szerint uj határnap lett volna kitüz< ndő. (11732. 1863. deoz. 23) Siha Anna Tóth Imre e. közkeresmény és hozomány kiadása ir. ü. mert a férjétől habár csak ágy és asztalra nézve, de jogérvényes ítélet alapján elvált nő a közszerzeményi javakból őt illető részt követelni jogo^itva levén, a kozkeresményi javak mi és meny nyiségére mindkét féláltal felhívott tanuknak kihallgatása s uj ítélet hozatala elrendeltetik. (1864 febr. 16. 10121.) Min Szalonia Pitnia Petru ör. Koszta és neje Ikonia e. ü. mert a jelen szóbeli eljárás mellett tárgyalt perben azon döntő körülmény iránt, váljon azon árverés, melynek cziruén másodrendű alp. a kereseti telekrész birtokába jutottak, közhatósági határozatból, avagy csak az eladók magán kívánságára a község bírája által volt-e megtartva, a perben álló felek a pprtás 46 §-ához képest a bizonyítékok használatára fel nem szóiitattak, s igy ez ügynek alapos megbirálása lehetetlenné vált (1864. jan. 16. 8239) Barcza Fülöp Anna attya Fülöp János e. anyja hagyatéka kiadatása ü mert érdemleges határozat hozatala előtt a feleknek a leltár bemutatása folytán elmulasztott meghallgatása s a telekk. szem előtt tartása mellett ugy a kizárólag anyai, mint a közszerzeményi vagyonnak , valamint annak felderítése is, hogy a telekkvben határozatlan arányban bejegyzett ingatlanok az anyát mily arányban illetik, annyival inkább inellőzhetlenek, minthogy alp. ezeknek felderítését a leltár felvétele uránra világosan fentartotta (1864. febr. 13. 9234) Fényes Márton Tardy Elek e. 50 frt ü. mert alp. kaszállójának használatát felp. attyától felvett 120 frt kamatjába kötelezvén, és később azt az örökbe adott nagyszéki szőllővel kicseréltnek, és ezen örökbeadás által magát a kercsetbeli tőkét is tanukrai hivatkozás mellett letisztázottnak állította, következőleg jelen ügy érdeme a kérdéses fekvőségek birtoklásának tisztába hozatala és a felhívott tanuk kihallgatása nélkül élnem intéztethetvén, s a kötelező 1837 évben kelt, jelen ügy a világos és nyomban tisztába hozható keresetek közé nem tartozik, miért is a sommás szóbeli perut le| szállíttatik. (1864. jan. 6. 9^68)