Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 70. szám

286 tilalom eredményeit gyakorlati kifejlésükben láthatui s észlelhetni, s ezen eredményeket valamint sajátságos viszonyainktól egészen elvont elméleti — ugy szintén alkalmazott — applicativ —tekintetekben is megitélhetni, állításunknak igazat adván, a „nem"-et velünk együtt ki fogja mondani. Tagadhatlanul s általában elfogadott nézet szerint, az a legtökéletesebb állam, melynek törvényei a személy és vagyon biztonságának, a tulajdon szentségének megóvása mellett, az egyéni szabadságot személyi s vagyoni tekintetben lehető legkevésbbé korlátozzák. Ily korlátozó törvények tehát csak oly tekintetekből hozandók, melyek azokat elkerülhetlenül szükségesekké teszik, az állam, a polgárok öszvezete, vagy ezek egyikmásik osztályának jóléte által mulhatlanul igényeltetnek. — Ily szükség-e már most a földbirtok eldarabolásának meggátlása általában ? szerintünk nem, és ezen ,,nem"-nek határozott s föltétlen kimondásával korántsem hisszük compromittálva az 1832/6 IV. t. cz. 9 §-át s az akkori törvényhozást, miután akkor az úgynevezett úrbéres birtokra nézve, melynek eldarabolása ellen törvényt alkotni jónak látták, — más volt a tulajdonos, más a birtokos, és rnigegy részről a birtokosnak beruházásai és superaedifícatiumai eladhatására, értékesithetésére jogot adtak, — mig a jobbágyörüködési törvényben a vérek közötti egyenlő osztályt kimondották, — más részről szükségesnek hitték a föld tulajdonosát, a földes urat biztosítani arra nézve, hogy a neki törvény szerint járó szolgálmányok a földnek adásvétel vagy osztály utjáni túlzott eldarabolása által nem lesznek veszélyeztetve,vagy behajthatlanokká, sem a föld maga ily nagyon apróra való elosztás által olyanná téve, hogy arra a kezelési képtelenség eseteiben más vállalkozó ne találkozzék. Régi törvényhozásunk e részbeni tilalma tehát indokoltnak s a körülményeknél fogva jogosultnak mondható, arra nézve mindazáltal, hogy ezen birtokeldarabolási tilalom még a föld tulajdonnak 1848-ban bekövetkezett gyökeres változása után is fenntartatott, csupán egy czélt vagyunk képesek elgondolni, t. i. a legelő — elkülönítés — és birtokszabályozás zavartalan megoldhatását; bár igénytelen nézetünk szerint ezen czél úgyis el leendett érve, a tulajdonjog sokkal kevésbbé korlátozva — s a mezőgaszdászati ipar fejlődése sokkal kevésbbé gátolva, ha az eldarabolási tilalomnak egyszerű s régi alakjábani fenntartása helyett, ugyanaz módosíttatott és szabályoztatott volna. Hogy a birtokeldarabolási tilalom hiánya mezei proletariátust szülne, attól nem kell tartani; ezt 1860 évi czikkeimben eléggé kimutattam. Avagy azt, hogy a nemesi osztályban oly sokan elszegényedtek s birtokuk a végtelen osztályok által apróra darabolva, lassankint idegen kézre került, annak tulajdonitsuk-e, miszerint ezen osztály birtokaira nézve eldarabolási minimum és tilalom nem létezett ? — Valóban az érintett osztály ezen calamitását senki, vagy csak az avatatlan fogná itt keresni; mind azok, kik nemzeti életünket s abban 1848-ig létezett viszonyainkat ismerik, igenis tudják amaz okokat, melyek oly sok nemesi birtoknak szétbomlását eredményezték, a nélkül, hogy azt egy mesterséges összetartásra irányzott kényszereszköz hiányában keresnék! Mennyire korlátozza ezen tilalom a tulajdonnal való egyéni szabad rendelkezés jogát ? fölösleges hosszasan mutogatnunk. Hiszen nem lehet nyomasztóbb valami egy földtulajdonosra, mint midőn például 40 vagy akár csak 20 holdas birtokának is egy részét el akarná adni, hogy a vételárral egy másik terhét letisztázva, vagy megmaradó birtokát jobban felszerelve, iparának kifejlesztésére szabadabb tért nyisson, s nem teheti, mert birtoka a törvényleg megállapított minimum — % s kivételképen Vg telek — nevével van megverve, a hatóság pedig a felhozott okokat az eldarabolási engedély megadására elegendőknek nem tartja, s igy kérelme és az arra fordított költség és fáradság hasztalan volt. Már maga azon körülmény, hogy ily eladásnál engedélyért kell folyamodni, habár annak megadása előre bizonyos is, oly teher, mely a földbirtok értékét csökkenti s általában zsibbasztólag hat a tulajdonosra, ki a helyett, hogy birtokának egy kis részét eladva, segíthetne magán, minden tulajdonosi minősége mellett is, másnak engedelme nélkül legföllebb — adósságot csinálhat, a mig csak hiteleznek neki. — Ha oly nagyon kell a polgárok jóléte fölött a törvényhozásnak vagy az államhatalomnak őrködnie, ugy azt is meg lehetne szabni, hogy ennyi és nem több adósságot szabad csinálni, s ugyan ki helyeselné ez intézményt ? — pedig egy hajszálnyival sem volna nyomasztóbb annál, mely megszabja, hogy ennyit és ennél nem többet — sőt nem is igy, mert hiszen eldarabolási tilalmunknál mennyiségről nincs szó, ott csak czim — 1/l s kivételképen % telek — fordul elő, hanem ilyen czimű vagy is minőségű birtokot szabad csak eladni. (Vége köv.) Nőgyilkossági büntető jogi eset. Gábor Pál béresével Simko Jánossal az előbbi nejének szül. Birsay Katalinnak meggyilkolására szövetkezvén, az előre kiforralt tervszerint 1862 jun. 14-énestveSimkó János Birsay Katalint a mezőre csalván,pálinkával leitatta, éjjeli 11 óra tájban pedig Gábor Pál ittasan alvó nejét bottal kétszer fejbe ütötte, azután mindaddig fojtogatta, mig életjelet mutatott, s végre a meggyilkolt nő hulláját a kútba dobták, hol az másnap megtaláltatott. E gyilkosság elkövetésével Gábor Pál és bérese Simkó János gyanusittattak. Simkó János a bűntett elkövetését maga is beismeri, s állítja, hogy gazdája Gábor Pál erről mit sem tud. Gábor Pál pedig kezét reá tevén meggyilkolt neje hullájára, akként vallott, hogy ő nejének meggyilkolásáról csak akkor értesült, midőn nejét holtan behozták. A bonczolás folytán felvett orvosi látlelet szerint Gábor Pál né halálának legközelebbi oka az agy és tüdő bénulása volt, okoztatván a nagy fejsérülések, vagy a vizbei dobás által (megfulás), mind a két erőszak szükségkép halálos volt; A kihallgatott tanuk vallomásaiból az tűnik ki, hogy vádlott Gábor Pál nejével a legrosszabb házi életet élte, többször verte s azt is mondta, hogy egyszer ittas fővel meg fogja ölni, hogy már egy alkalommal béresével vasvillával leste nejét stb. A tiszti ügyész a tényállás kifejtése után előadja, hogy Gábor Pál házas társ gyilkosságot követvén el, ugy ő, mint az előre való elhatározással tervezett gyilkosságban bűnrészes és segédtársa Simkó János azl. R. 15. Mátyás VI. 51. 1653: 38, 40 t. cz. szerint mint álnok és eltökéllett gyilkosok halállal levén büntetendők. Kéri őket kötél általi halálra Ítéltetni, Birsay Katalin vérdijában s az okozott költségekben elmarasztaltatni. E.r. vádlott védő ügyvéde, védbeszédében a tanuk vallomásait czáfolgatta, mert a ki ölni akar, az ölési szándékával előre dicsekedni nem szokott, s miután a vádbeli tény ellene