Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 66. szám

Pest, 1864. péntek augusztus 26. 66. szám, Hatodik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom : Büntetőjogi értekezés. — Jogeset. — Kúriai Ítéletek magánjogi ügyekben. — Hivatalos tudnivalók. Büntetőjogi értekezés. A bizonyítékok elégtelenségéböli felmentés tana. II. Anniik igazolására, hogy az absolutio ab instantia tana jogilag nem helyeselhető, s fen nem tartható, lényeges befolyással van azon kérdés megfejtése s eldöntése: váljon megegyeztethető-e ajo gossággal, ajogbiztosság igényeivel, hogy valaki ugyanazon vád tényért, az afelett hozott végleges felmentő Ítélet után, a közvádló kívánatára ujolag, másodszor is vizsgálat alá vétethessék s elitélés alá kerülhessen? E két törvénykezési szabály között a legszorosb kapcsolat létezik ; nézetünk szerint egyik a másiknak érvényesítését és igazolását elkerülhetlenül feltételezi; nem alápitathatik meg egyiknek jogtalansága, hogy a másik is jogérzelmeinkkel összeütközőnek ne találtassék. A kapcsolat e két tan, illetőleg kémes kozun nem szenvedhet kétséget,miután az absolutio ab instantia lényege épen abban áll, mi a másik kérdés elemét képezi; t. i. abban, hogy az ellen, ki ekkép felmentőleg Ítéltetett, ugyanazon vádtény folytán, melyért Ítéltetett, ily itéltetése után újra vizsgálat s per inditathassék, ha s a midőn arra vonatkozólag ujabb bizonyítékok merülnének fel. Arra nézve pedig, hogy ugyanazon vádtény iránt, végitélet hozatal után, ujolag büiivádi per támasztathassék-e, mind az ujabbkori jogtudomány, mind az előhaladottabb, szabadelvű codificatio átalános érvényű axiómaként fogadta el a következő elvet: Non bis in idem. Ez azt fejezi ki, mikép ugyanazon vádlott személy ellen, miután bizonyos vádtény alapján, ellene az összes bizonyitéki eljárás és tárgyalás befejeztetett, s felmentő itélet hozatott, ugyanazon bűntény folytán uj vizsgálatot, habár ujabb bizonyítékok fedeztettek volna is fel, indítani s folytatni ne lehessen. Ezen elvtől, mely a szabadelvű jogkifejlődés egyik nyilvánulásául szolgál, szórósán megkülönböztetendő az, mely azon kérdésre vonatkozik, váljon a vádlottnak van-e joga ujabb vizsgálat s per indítását követelhetni, ha az ellene terhelőleg, elmarasztalólag hozott bűnvádi itélet igazságtalanságának, törvénytelenségének kiderítésére uj bizonyítékokat előmutatni képes lehetne? Megkülönböztetendő e kettő; mert míg a tudomány azokra nézve egymástól eltérő, ellentétes kiindulási nézpontokat és szabályokat alapított meg; hasonlóan a törvényhozások is mindeniknél más rendelkezéseket alkotnak. A vádlott által, elmarasztalása esetében, a per befejezte után, később indítható revisió igazságossága s megengedhetősége iránt *) ugy szólván semmi kétség sem forog fen. A tudomány kimutatá, mikép a legszigorúbb kegyetlenkedés s jogtalanság gyakoroltatnék a vádlott és elitélt irányában, ha ártatlanságának kimutatására, az itélet alapjául szolgált bűnösség hiányának igazolására valódi bizonyítékokat szerezvén, azok használhatása, érvényesítése tőle a bíróság által megtagadtatnék. Ezzel azon jogtalanság, mely már is az alaptalanul, törvénytelenül alakult itélet hozatala által elkövettetett, még magasb fokra emeltetnék, még sulyosbá tétetnék, ha azon revisioi jog — az itélet kimondása után, az elitélttől megtagadtatnék. Ezzel a bíróságok számára oly infallabilitas biztositatnék, melyet korunkban a józan ész többé senkinél sem ismer el; mig e biztosítás mellett, annak mindenre kiterjeszthető ürügye alatt az önkénynek, a hon polgárok üldözésének, s igy a szabadság legnagyobb veszélyeinek tág kapu nyittatnék. Ellen ben a vacuott lei mente re se eseieuen, a KTOGvádló által, állítólag szinte ujabb bizonyítékok alapján kért revisio s érvényesítése, a jog ujabb kifejlődése szellemében, nem engedtetik meg, mi, mint említettük , a non bis in idem jogi axióma által fejeztetik ki. Ezen elv lételére már a római jogban lehet alapos következtetéseket tennünk. Az iránt semmi kétség mikép a romai államban azok, kik ártatlanul, vagy a bűnösséghez aránytalanul súlyos mértékben ítéltettek el, a teljes visszahelyezés, az itélet megsemmisítése iránt lépéseket tehettek; de minden arra mutat, miszerint szabályul szolgált a római jogban az is, mikép az egyszer felmentettek, ugyanazon bűntény s vád alapján, többé törvény elébe nem állitathattak, különösen azon elv folytán, mely az ítéletek jogerőre emelkedésének érvényében állott. 2) — Acanonijog hason irányt követett, miután az ítéletek jogérvényét alapelvül ismerte el, világosan megalapította azt is, hogy a felmentettek ellen ujabban bűnvádi vizsgálatot indítani ne lehessen. Ezen elvet magokévá tették a középkorban az o 1 a s z. j u r i s t á k , kik szerint az itéletileg felmentettek ujabb vizsgálat ellen az itélet jogérvényének kifogásával él') És pedig még halála után is, rokonai, Örökösei által. Martin: Lehrbuch d. Crim. processes § 150. V o 1 k m a n: Lehrbuch d. Crim. proc. § 396. Mittermaier: Deutsche Strafverfahren II. § 205. H e 1 i e : Instruction Criminelle III. 2) Schweppe: Römische Rechtsgeschicht. 635 §. G e i b : Geschichte 673. S. Burchardi: Grundzüge d. Rechtssystems d Römer S. 210. GG