Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 38. szám

150 jövőbeni alkalmaztatás biztositéka — mit semmi alkot­mányos elv sem ellenez. Azt átalában egyik kiváló sze­rencsétlenségnek tekintjük, hogy ez években is igen nagy suly fektettetett a magyar igazságszolgáltatásnak — az örökös tartományok irányábani — nagy olcsóságára. Ily olcsóság, mely a birák csekély számában s fizetésük silányságában áll, oly hibás állami gazdálkodást képez, melynek a társalmi — legfontosb — érdekekre kiszámit­hatlan káros kifolyásaik vannak. Nem abban rejlik az igazságszolgáltatás józan politikája, hogy az a szükséges kiadások s fizetések leszállítása által tétessék olcsóvá; ha­nem abban, hogy a törvénykezés ne tétessék drágává a népnek az által, hogy a kincstár azt jövedelem forrásul használja. Csak ezt kell józanul kerülni, nem pedig a bi­rák szaporitását s becsületes díjazását. Ha pedig ezen eszközök mellett sem lehetend elégsé­ges szakképes erőt megnyerhetni, mi iránt mi a jelen vi­szonyokban valóban vérmes reményeket nem is táplálunk, akkor azt nem eszközölhetendi az oktroy sem, nem, séma német kereskedelmis más törvények behozatala, sem akir. biróságok elvének decretálása. Sőt talán mégkevesebbé. Mert — jöjjenek eziránt a Lajtán tul is tisztába, a baj fő forrása épen abban rejlik, mert az októberi diplomák óta a törvénykezési szakügy egészen átjátszatott a politi­ka terére s ennek uszály hordójává tétetett. 1861 elején politikai tekintetek szüntették megaz osztrák jogrendszert s bíróságokat; és ugyanazon év végén maga a provisorium is politikai speculatio tárgyává tette abirói állomások be­töltését, nem keresve a szakképességet, hanem a politikai jellemet, a független állást, 1848 előtti reminiscentiákat stb. Ekkép minden a politikai tekintetektól*tétetett füg­gővé. Innen számos erőknek visszavonulása, az előbbi tisztviselőknek is idegenkedése s más pályára átmenetele. És ezen legtávolabbról sem fogunk változtathatni, ha ok­troyálás által újabb politikai aggályokra s a rendszertőli idegenkedésre nyújtunk tápanyagot. És épen azért mi a királyi biróság elvének or. gyűlésen kívüli jelen kimondását sem helyeselhetnők. Az ugyanis amunicipalitás legmélyebb lényegébe vág­ván, s iránta tulnyomólag erős ellenszenvek uralkodván; természetes, mikép a jövő törvényhozásban a leghevesb vitákra s küzdelmekre vezetend. Eszélyes lenne-e tehát az or. gyűlés határozatát, mely pro vagy contra dőlhet el, praeocupálni ? Nem nehezitetnék-e épen ezzel azon elv ke­resztül vitele; minthogy az oktroy az ellenszenveket s in­gerültséget csak emelné, s idegenkedésre ujabb okot szol­gáltatna ? És helyes lenne-e ily fontos intézmény beho­zatala akkor, midőn annak tartósságot biztosítani nem lehetne ; és nem fogna-e sok egyént a hivataltól vissza­riasztani már maga az ekkép még magasbra emelt ál­lás ingatagságnak ujabb tudata *)? Mellőzve, mit már érintettünk.mikép ezen elnevezés nem is a dolog lényege, mert a provisorium óta úgyis kinevezés használtatik — mi a kir. biróság lényegét képezi. Épen így nem tudnók ajánlani aki r. tábla szét­darabol ás á t sem. —• Az igaz,azon állítás, hogy álla­munk a Bach rendszer szellemében ismét kerületekre fog osztatni — a politikai felosztásra nézve —visszavonatott; de kétségtelen, mikép a kir. táblának öt részre osztása szinte ugyanazon rendszerrel hozatnék kapcsolatba, s ha *) Az itt kifejtett eszmék, s érvek jóformán alkalmazandók azon kérdésre is : hogy a városok jogi hatósága tör­vényhozáson kivül m e g a z ü n t e tt e s s é k - e ? Azok ter­mészetesen kiveendők, melyek arról Önkényt lemondanak, s terheit tovább viselni nem akarják. az csak ugyan létesíttetnék, az valóban mindenki által ha­son törekvéseknek s érdekeknek tulajdonitatnék. Fontol­juk meg ennek hatását s kifolyásait. Azt hisszük, már maga e tény szükségeiné a felosztás tervének elhagyatá­sát. Mig másrészt az égető szükségül sem tűnik fel előt­tünk. Mert a kir. táblai perlekedés, tekintve a pedaneus biróságok késedelmességét s a felfolyamodási rendszer rendkívüli hibásságát; tekintve a 12 fő törvényszéktől átjött ügy-halmazt, nagy lassúságot, s remanentiát nem mutat. *) Még jobban állna a dolog ha az ülnökök száma még 10—12-vel szaporitatnék, ha a legkitűnőbb egyéni­ségek onnan más állomásokra el nem szedetnének, ha az üresedések betöltése hónapokig nem késleltetnék, és a ta­gok oda mindig képességük kitűnősége folytán , s nem politikai tekintetekből neveztetnének ki. Azonfelül ily felosztás mennyi költségbe s időbe kerülne; mennyire hát­ramaradnának az ügyek általa; mennyi bonyodalom okoztatnék az ügyek további folyamában ; s mily sok illetékességi összeütközésekre nyílna alkalom ! A megyék­nek a központtóli távolsága pedig a mostani igen elterjedt s gyors vasúti közlekedés folytán, alig bírhat oly súly­lyal, hogy érette a törvényhozás befolyása mellőztessék ; s az ellenszenv s bizalmatlanságra ujabb ok szolgáltassák. Végre még egy eszközre hiyjuk fel ujolaga figyel­met, mely más alkotmányos államokban is hasznos szol­gálatot szokott tenni. És ez az u. n. kiegészítő utasitá­sok — Regolamento — mint az olaszok nevezik. Már máskor is említettük, mikép némely államok , nevezetesen Anglia, az Olasz királyság, eltérve a franczia s német részletező codificatiótól, helyesebbnek találják, hogy va­lamely uj codificationalis munkálatnál, csak a főelvek alapítanának meg; és azok részletei, bővebb kifejtései s magyarázatai az illető ministernek külön utasításában szabályoztassanak, mi azután nyilvánosságra hozatik s a ! hatóságoknak — kötelező erővel — megküldetik. Ezt nagy haszonnal lehetne — nézetünk szerint — államunk­j ban is alkalmazni, mind anyagi, mind az alaki jogban; í miután az alap vontlak abban is feltalálhatók, s csak rész­j letes kivitelük hiányzik. Ki kellene keresni azo.i részeket • s tárgyakat, melyek körül jönnek elő a legtöbb kételyek s tévedések; a melyek a hibás eljárásban legtöbb vissza­J élésre vezetnek; s a melyek az igazságszolgáltatás gyors s alapos vezetésére leghátrányosabbak. Különösen alkal­mazható lenne a büntető jogban, s főleg törvénykezési ré­szében; melynek szabályai leginkább csak a traditióban s gyakorlatban léteztek s azért mindig — 48 előtt is — sokfélekép magyaráztattak s alkalmaztattak ; de a jelen uj nemzedék előtt majd egészen ismeretlenekké is váltak. — Ez uton — ugy hisszük — törvénykezésünk legfőbb s legtöbb hiányait helyesen lehetne kipótolni; s abba némi rendet s biztosságot hozni. **) *) Hogy a kir. tábla terheit már viselni sem lenne képes — mit a lajtántuliak emlegetnek — ez valódi koholmány. Ha jelenleg a tér s idő engedné, számokkal mutatnék ki, mikép sem Franczia­ország, sem más európai államok nincsenek évenkinti remanentiák nélkül, és még is egy szakértő sem állítja , hogy összeroskadnak terheik alatt. Azonkiviil, mily rendkívüliek, mind az anyagi, mind szellemi körülmények, melyek közt a k. Kúria működik! **) Csakhogy gyorsan kellene munkához látni. Nem kellene mint eddig éveket tölteni osak azon kérdéssel is, hogy kik és mit dolgozzanak. Es azoknak kik a nm. Kanczelláriánál codiíloationalis munkálatokra rendelvék, kizárólag csak azokkal kellene foglalkoz­niok. Mi egyátalában az ottani ügy osztályozást nem tartjuk a legszerencsésebbnek.

Next

/
Thumbnails
Contents