Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 27. szám

Pest, 1864. kedd április 5. 27. szám, Hatodik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, m r~ ' ' i'i • ii TTT-^e—iaii»<Mi^MaB=w ii eaaa*—ima—mamsaa Tartalom : Nézetek az urbértelki állományok hiányairól. III. — Kúriai ítéletek. — Hivatalos tudnivalók. Nézetek az urbértelki állományok hiányairól. Armos Bálint ügyvéd úrtól. III. Helyén látom itt előre is megjegyezni, hogy midőn fentebb, az „uti possidetis" elvének felállítását átalában helyeseltem: ezzel nem azt akartam mondani, mintha én , az úrbéri birtokokra nézve, ennek ki vétel nél küli alkalmaztatását is helyesnek találnám. — Mielőtt azonban eziránti nézetemet előadnám : némely ellenvetésekre kelletik előbb még megfelelnem , melyeket a kipótlásnak, mint a földesurat terhelő kötelezettségnek vitatói, állításaiknak támogatására előhoznak. Azt mondják ugyanis egy oldalról, hogy ezen kötelezettség törvényen alapul; — mert az 1853. mart. 2-ki pat. 5. §-a világosan szól e tekintetben, ezt mondván : „az úrbéri jobbágy és zsellér telkek törvényes mértéke, az eddigi úrbéri törvények által meglévén állapítva: ezen határozat minden urbéritárgyalásoknál zsinórmértékül szolgaiand." Miből aztán ők azt következtetik, hogy tehát az urbér-telki állománynak, ezen a to*Vény által meghatározott mérték szerinti menynyiségnél kevesebbnek, vagyis hiányosnak lenni nem szabad. Ha pedig ily hiány, mondják, egy vagy más helyt még is mutatkoznék; miután a hajdan, ezek kiegyenlítésére is szolgáló maradék földeket, most már, a pátens 8. §-a értelmében, előbbi birlalóiktól többé elvenni nem lehet : látni való, hogy az ily hiánynak kipótlása, nem történhetik meg másként, mint hogy azt, a volt földesúr sajátjából eszközölje. Csakhogy ezen alapul vett 5 §. nem oda czéloz, hova az ily nézetben lévők gondolják. Annak czélja, nem a telki hiányoknak, melyekről az „uti possidetis" elvét felállító pátens egy szóval sem emlékezik, hanem inkább a lehető maradék földeknek, melyekről abban világos rendelkezés foglaltatik, kipuhatolására volt irányozva; addig, mig az úrbéri állomány törvényes mértéke tudva nincs, nem lehetvén tudni azt sem, van-e ilyen, a törvény figyelmét és rendelkezését magára vonó maradék föld vagy nincs, egyik vagy másik teleknél? — De még sokkal inkább, s csaknem egyedüli czélja volt a pátens ezen §-ának, egy oly kulcs megállapítása, melynek alapján, az eddig közösen használt legelő, továbbá a nádlás, íaizás és egyéb közös haszonvételek kérdése elintéztethessék, s az úrbéri birtokoknak, a földesurétóli külön választása, vagy a körülmények szerint, maguk az úrbéresek között is felosztása eszközöltethessék; mindez csak ugy lévén foganatositható, ha az erre egyedüli kulcsul szolgálható telkek száma megállapíttatik; ez pedig viszont csak az érintett telkek törvényes mértékének ismerete mellett történhetvén meg. Egyébiránt, hogy a pátensnek az úrbéres telkek törvényes mértékére, s e tekintetben egyszersmind, az előbbi úrbéri törvényekre vonatkozó szavai, nem oda czéloznak, mintha tehát a rendezéseknél, az úrbéri illetőségeknek, jövőre is, az előbbi úrbéri törvények által meghatározott mérték szerinti mennyiségben kellene kiadatniok ; ez megtetszik avagy csak onnan is, mert a mint már láttuk, a pat. 8. §-a, a maradék földeket, előbbi használóik kezén hagyatni rendeli. Már pedig, ha az 5. § értelmében, az úrbéri illetőségéknek, az úrbéres telkek törvényes mértéke szerint kellene kiadatniok: akkor sem az egyik, sem a másik volt jobbágynak, sem többet sem kevesebbet nem lehetne adni, mint a mennyi őt úrbéres telkének törvényes mértéke szerint illeti; tehát a maradék földek sem maradhatnának meg előbbi birlalóiknál, mert hiszen ezek már ő náluk illetőségeik törvényes mértékén felül esnek. Fontos erősségül hozatik fel más oldalról, a telki hiányok kipótlását vitatók által, azon körülmény is, hogy a volt földes ur, teljes mértékben élvezvén az úrbéri telkek után járó szolgálatokat: illő és méltányos, hogy azokat, habár hiányosak is, az úrbéri rendezéskor, ő is teljes mértékben adja ki jobbágyának. Ezen okoskodást, a méltányosság szempontjából t e k in t ve a d o 1 go t, helyesnek találom; és meg vagyok győződve arról is, hogy ezen követelést, bár az 1836. X. t. cz. 7 §. e tekintetben, mint tudjuk egészen máskép rendelkezik, s igy azt törvény által támogatni nem lehet, azt mind a mellett is, a volt földesurak sem utasítanák vissza, mihelyt e tekintetben, a viszonosság elve állapíttatnék meg; azaz kimondatnék, hogy a volt földesúr, annyit tartozik kiadni volt jobbágyának, mennyitől azok szolgálatokat teljesítettek, és ennél sem többet, sem kevesebbet. — De azt követelni, hogy egy részről azoknak, a kik kevesebbet birnak mint a mennyitől szolgáltak, a hiány pótoltassék ki, másrészről azonban azoktól, kik többet birnak, mint a mennyitől szolgáltak, a felesleg ne vétethessék el a földes ur által; ugy hiszem sem az igazsággal, sem a méltányossággal meg nem egyezik, s tehát ezen első tekinteteire fontosnak látszó erősség, a fenálló körülmények között, még a méltányosság szempontjából sem állhat meg. Épen ilyen gyenge, sőt ha lehet, még ennél is gyengébb erősség az, melyet akipótlás vitatói, az úrbéri kárpótlásból merítenek : azt mondván: hogy ha a földesúr, magát egész telek után kárpótoltatta, igazságos és méltányos, hogy azt, mitől a kárpótlást teljes mértékben vette fel, teljes mértékben is szolgáltassa ki volt jobbágyainak. Gyenge ezen erősség először is azért, mert a mint tudjuk, az úrbéri kárpótlást nem a volt jobbágyok, hanem az állam fizeti. Már pedig az állam nem vállalt magára egyéb kötelezettséget, minthogy az 1848-ban jobbágy kézen talált, s addig adó alapjaiul szolgáló úrbéres birtokokat, a volt földes uraktól megváltja; és arra épen nem kötelezte magát,