Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 77. szám
346 alaptalan seinmiségi panasznak is félrevetésével helyben hagyatik.A 3996. sz.a. másik végzés pedig csak ideiglenes birói intézkedés lévén, és annak végérvényes elhatározása, hogy a hagyatéki javak a fel folyamodott özvegyet mi joggal illetik, aunak idejében a maga rendes utján lévén eldöntendő, az e részben közbenvetett felfolyamodásának hely nem adatik." Mielőtt ezen végzés hozatott volna, az özvegy 1862. július 23. meghalt ; 1862. július 17. alkotott, Pozsony városa tanácsánál letett, és 1862. május 6. kihirdetett végrendeletében vagyonát néhai testvére Simonyi Ferencz fiainak Simonyi Iván és Gyulának, és a másik fivérének Simonyi Adeodátnak hagyományozta, végrendelet végrehajtójául pedig Sclnvartz-Zsambokréíhy Józsefet kinevezte. Ez hg. Eszterházy Pál elsőszülöttségi uradalomtól az ennél néh. Mosel Gy. által kikamatozott tőkék egy részétől a kamatoknak egy részét is felvette, és azokat özvegy Simonyi szül. Le Bell Máriának Simon3'i Ferencz gyermekei t. « t. gyámanyjának kézbesítette, továbbá a tőkéket is felmondta, mely felmondás a nevezett uradalom részéről elfogadtatott, midőn azonban a fizetés ideje megérkezett, a tőkék lefizetése megtagadtatott, mert Pozsony város tszéke Török Gábor egyszerű folyamodványára az uradalmat a 32,000 pfrtból és 2240 darab aranyból álló töke és kamat lefizetésétől az özvegy örökösei kihallgatása nélkül eltiltotta. Ezen birói eljárás ellen, a nevezett Mosel György átalános örökösének végrendeleti végrehajtója felfolyamodott, mire a kir. it. tábla (1863. 1231. sz. a.) határoza : „Az egyszerű birói tilalomnak az ellenféllel ahozrartás végetti közlése semmi törvényellenességet magában nem foglalván; az alaptalan semmiségi panasz félre vetésével a felfolyamodásnak hely nem adatik." A kir. it. táblának ezen 6037. s 1231 sz. a. idézett végzései ellen a nevezett özvegy végrendeleti végrehajtója a kir. Hétsz. táblához felfolyamodást és semmiségi panaszt terjesztett. (Folyt, köv.) liuriai Ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir ítélő táblán. 735. Horváth Juliannának, Kerpner Samu e. 20 fi t 10 kr. vámfizetés ir. ügyében végeztetett : Jelen esetben a megyei tszék részéről, az általa 1862. é. jul. 5. 1945. sz. a. hozott végzésnek felülvizsgálása szorgalmaztatván, minthogy ezen tszéki végzés folytán az elrendelt tárgyalásnak folytatása az eljáró szolgabíró által már is eszközöltetett, és az alkalommal azon bíró által alperes részéről a tszéki végzés ellen, illetőségi kérdésben, közbetett felfolyamodvány az érdemre nézve hozandó végitélet idejére utasitatván, ezen sommás ügy 1. bíróságilag 1862. é. dec. 1 2. 436. sz. a. hozott végső ítélettel befejeztetett, mely ítélet azonban fokonkint a megyei tszéken ekoráig még meg nem változtatott, egyébiránt pedig az illetőségi kérdésre nézve sommás szóbeli perekben külön fel folyamodvány nem járván, felperes részéről 1862. dec.15. beadott fellebbezésben az azon év dec. 12. 436. sz. a. hozott szolgabírói ítéletnek megvizsgálása szorgalmaztatik, mi is a megyei tszék illetőségéhez tartozik, mindezeknél fogva ez uton jelen ügy felülvizsgálásának hely nem adatik és az iratok stb. (1863. aug. 24. 725. P. sz. a. Előadó : Zsömböry György ktb.) 736. Popovics Lászlónak mint a budai g. n. e. kereskedelmi egylet elnökének, Prodanovics Mária úgyis mint gyermekei gyámja e. 42 frt o. é. ir. perében végeztetett : Miután a keresetlevél ugyanazon egy kötvénybeli követelésnek érvényesítéséül nem csak özv. Vuics Mária mint Prodanovics Ilonának természet, és törvényszerinti üyáiuja, hanem Prodanovics férj. Maschirevics Erzsébet ellen is volna irányozva, s ez okból ez utóbbinak irányában is ugyanazon egy Ítélettel lenne a per érdemileg eldöntendő, s miután az általános szabálytóli eltérésre az alperes egyikének ismeretlen tartózkodása annál kevésbé szolgálhat törvényes okul, mivel az 1840. XV. tcz. II. R. 214. §. értelmében olyatén alperes számára gondnok rendelendő, s a per gondnokkali tárgyalá- uián törvényszerű módon elintézendő, ennél fogva az imént felhívott torv. cz. világos rendeletének mellőzésével hozott e. b. ítélet feloldatván, a periratok oly végre küldetnek vissza illetőségükhöz, hogy az eljárásnak íennkijelölt iránybani törvényszerű kiegészítése után a kiíéjlendőkhöz képest uj ítéletet hozzon. (1863. aug. 25. 151. P. sz. a. Előadó : Monaszterly Sándor ktb.) 737. Stufle Péter és Katalinnak, Binder Jakab elleni zárlati ügyében végeztetett : A folyamodó mint közszolgálatban s ennél fogva számadási kötelezettség alatt álló egyén akarata ellenére zárgondnoksággal nem terhelteibe! vén a megyei törvényszék végzésének azt rendelő része fe'oldatik stb. (1863. aug. 28. 2120. P. sz. a. Eladó: Szerényi Ferencz ktb.) 738. Lövy Moiicznak, Kronsnabel János e. 530 Irt 40 kr. ir. perében ítéltetett: Felp. által felajánlott s az eljáró bíróság által megrendelt tanú bizonyítás i zon egyszerű okból, hogy a kérdéses tanú éppen niegid< zetése alkalmával hon nem találtatott, annál kevésbé mellőztethetvén, mert felperesnek abbeli nyilatkozata, hogy ezen bizonyítástól elállott volna, a periratok közt elő nem fordul: az e. b. ítéletének féloldása mellett ezen már i- megrendelt tanú kihallgatása eszközlendő. (1863. aug. 26. 1623 P. sz. a. Előadó : Perlaky János ktb.) 739. Moysitsovits Rózsa férj. Leyricz Károly nőnek, Sandtner Vilmos s neje elleni végrehajtási ügyeben végeztetett : A legendi 70. sz. telekjkönyvben foglalt, és elárvereztetni kért összes birtok, annak részbeni tulajdonosa ellen kiülött csőd előtt nem csak bíróilag jogérvényes végrehajtás utján lezálogolva, hanem azokra a becslés is elrendelve, és ezen jogok telekkönyvileg is feljegyezve lévén, de különben is azon birtok más részének csőd alatt nem álló egyetemleges adós tulajdonos birtoka, mennyiben arra ti bb hitelezők is betáblazást nyertek, részletenkint árverés alá hocsájiható nem lévén, az ellenébeni végrehajtással pedig felfolyamodó a csőd eljárás beíejeztéig várakozni nem köteles, ez indokból az e. b. végzés megváltoztatik,es a végrehajtási becslésül a legendi 70. sz. a. foglalt, s bíróilag már lezálogolt összes vagyonok megbecslése elrendeltetik, és az ügyiratok stb °(1863. aug. 25. 7692. P. sz. a. Előadó : Jamniczky L. ktb.) 740. PendI Anna férj. Proyer Andrásnő és több testvéreknek egyenes Öiökösödési osztályos ügvökben végezhetett : Tekintetbe vévén, miszerint az osztoztató választmány a végrendelet, telekkönyv és földesúri jóváhagyás mellett elvezett birtok iránt felmerült jog kérdéseknek elitélésébe bocsájtkozott s ezzel az 1836. észt. tezikkben körülirt hatáskörét túllépte, annak e világos örökösödési ügyben hozott ítélete mePNP.mmJciff^.;), ----szes iratok további intézkedés