Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 68. szám - A 'Lex amortisationis' 1. [r.]

309 minthogy az e. b. csak az elkésve benyújtott felfolyaruo­<lás visszautasítására van jogosítva, az alpereseknek f. é. april 24-én kézbesített 258 sz. végzés ellen pedig azon hó 30-án a törvényes idő alatt adatott a fel folyamodás be, feloldatván, s a 158 sz. a. végzés e felfolyamodás foly­tán vétetvén vizsgálat alá , minthogy a végrehajtási és becslési végzések már jogerőre emelkedtek, de a becs­lés is egyedül alperesi kívánság szerint teljesíttetett, e részben az e. b. végzés ellen intézett felfolyamodás alap­talannak találtatik , ellenben a 1 58 sz. végzés azon része, melyben Kállay Péter hitelezői ügyvédeinek megitélt költségek viselésére alperes Mezőtúr városa köteleztett, minthogy ezzel nem a mezőtúri község, hanem egyedül az egyenes adós Kállay Péter volna terhelhető, annál fogva ezek viselése alól alperesek félnie ntetnek, és e rész­ben az e. b. végzés megváltoztatván, egyébként ped'g jó­váhagyatván, az iratok stb. (18G3. július 21-én 7438. P. sz. a. Előadó: Perlaky János ktb.) G54. Czeczner Viktóriának, Blaskovits Alajos Zsig­mond e. 500 frt s járulékai iránti perében vé geztetett : A íelfolyamodónak mint város szolgálatábani közhivatal­noknak saját, és családja fentartására szükségelt szolgá­lati csekély fizetése kielégítési végre hajtás alapjául az 1840. 22. tcz. 18. §. szerint is nem s zolgálhatván, a vég­rehajtató kérésének hely nem ada tik,ésekképaz e.b.itélet megváltoztatván, az iratok további intézkedés végett, il­letőségűkhez visszaküldetnek. (1863. jul. 27. 5347. P. sz a. Előadó : Zsömböry György ktb.) G55. Néhai Pufka szül. báró Horváth Katalin ha­gyatékához tartozó telek eladási ára letevése érdemében végeztetett : A felterjesztő jelentés szerint már 1862. évi sept. 12. és így az ideigl. törv. szab. hatályban léte alatt történt önkéntes árverésből keletkezett kérdések, mig irántok törvényes lépések nem tétetnek, a milyennek a vevő fizetési kötelezettségére nézve, az eladók részéről beadott egyszerű kérvény nem tekintethetik, birói intéz­kedés tárgyát nem képezhetvén, a panaszlott végzésnek a vevőt kereset támasztása és kihallgatása nélkül fizetésre kötelező része megsemmisíttetik, s a felterjesztett ügyira­tok stb. (1863. jul. 27. 6439. P. sz. a. Előadó : Nyevicz­key József kir. szem. itélőm.) 656. Zahn Mária szül. Forgách grófnénak és töb­beknek gróf Forgách Antal és többek elleni zálogváltó perében végeztetett : Tekintve, hogy azon zálogváltó per, melyben a cs kir. pénzügyi ügyészség mint egyik alpe­res fél, a folyamodók ellen szavatossági keiesetetinditott, az id. törv. szab. J V4-ik §. értelmében az osztr. polg. per­rendtartás szerint elintézendő; ezen pp. r. t. 26 ik §-ához képest pedig a szavatosság kötelezettsége tárgyában be­adott keresi t, a íőügytöl különállólag, mint egyébb ke­resetlevél elintézendő; a felfolyamodásnak hely adatik, s a megtámadott végzés feloldásával, az eljáró bíróság az iratok visszaküldése mellett, a szavatossági keresetnek törvényszerű elintézésére utasitlatik. (1863. jul. 22 6280. P. sz a. Előadó : Gömöry András ktb.) 657. Özv. Tahy Károlyné szül. Baranyai Ilonának, Lhüiklir Miklós ellen, haszonbéri felmondás érvényesítése iránti perében ítélteti tt : A szerződések szoros értelmezé­süek lévén, miután alperes az A. a. közte s felperes kö­zött 1861. é. aug. 13-án létrejött haszonbéri szerződésnek p. pontjában felperest arra : hogy ez a 1 érleti javakat az érintett szerződés feltételeinek alperes részérőü nem tel­jesítése esetére, a kikötött évek eltelte előtt is visszave­hcsse : nyilván feljogosította, köve tk«zésképen a jogvi­szonosságnál fogva, a kérdéses birtoknak, a mondott eset ­rei visszabocsátására magát is önként kötelezte, hogy pedig érdeklett alperes a hivatolt szerződés f. g. o. pont­jaiban foglalt feltételek meg nem tartása, illetőleg meg­szegése által egyszersmind a bérleményt is megrongálta, ez a per során kihallgatott tanúk vallomásaival és eszköz ­lött szemlével törvényesen igazolva van, és e szerint fel­peresnek az iránti jega, hogy tőle a bérleményt vissza­követelje, az id. törv. szab. 53. §. útmutatásához képest ez alapon is kétségtelen, mindezeknél fogva az e. b. ité­leie hagyatik helyben, és a végrehajtandók végrehajtása elrendeltetvén, az ügyiratok kellő további intézkedés vé gett iletőségükhöz \isszaküldetnek. (1863. jul. 30. 4254. P. sz. a. Időadó : Blaskovits Kálmán ktb.) 658. Bosenfeld Lorincznő szül. Kallós Juliánnának férje Rosenfeld Lőrii cz ellen maga és mellette lévő kisk. gyermekei ideiglenes tartási dijjai megállapítása, bútor, luhanémüinek kiadatása és járulékai iránt ítéltetett: A per során előadottakból, világosan kitűnvén az, hogy sem a (elek közt fenforgó váló per jogérvényesen még el nem döntetett, sem az J. és K. a. tehkjegyzőkönyvekben mint kettőjök nevére bejegyzett ingatlan birtok közöttök meg­osztva nincsen, hanem azon egész birtok, még maga alpe­res által használtatik, ennél fogva felperesnek a keresetbe­vett, s e pernek egyedüli tárgyát képező ideiglenes tar­tási dijhoz joga megállapitatik ugyan ; miután azonban az eljáró tszék által kiszabott tartási díj, tekintve, hogy biztos és tehermentes vagyonnak egyedül az S. és K. a. telekjegyzőkönyvben foglalt ingatlan birtok vehető, a gyapjú kereskedésbe forgatott üzleti tőke pedig, hogy alperesnek sajátja legyen legkevésbé sincs kimutatva, és hogy alperes a nála maradt, hét gyermek tartásának gondjával is van terhelve, ezen vagyoni álláshoz és csa­ládtagok számához, mérsékeltnek nem találtatott, ugyan az, a felperesnél lévő egy gyermek tartását is ide értve, havonkint 25 frtra leszállitatik, s alperes köteleztetik ezen havonkinti összeget 1862. é. márt. 1-től mint a külön la­kás idejétől számítva, félperesnek 15 nap alatt egyszerre, jövőre pedig évnegyedenkint előre pontossan megfizetni, a bútor és ruha némüek kiszolgáltatásától pedig, mive: azokhoz tulajdoni jogát félperes nem igazolta,alperes fel­mentetik ; eként tehát az e. b. Ítélet az ideiglenes tartási dij megítélése tekintetében jóváhagyatván,különben pedig annak megállapítása, s bútorok kiadatása tekintetében megváltoztattatván, s igy mind két fél, részben pervesz­tes lévén, a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek; s a per további stb. (1863. jul. 22. 3670. P. sz. a. Előadó: Rozgonyi Bertalan ktb.) 659. Lukács Ágnesnek férje Bakos János ellen há­zassági végelválás iránt Ítéltetett : Alperes az ágy és asz­taltóli elválasztást is a nélkül, hogy e részben rosz akara­tot vagy makacsságot tanúsítana, ellenezvén, következő­leg a mind két felekezetű evang. házasság dolgában 1786. évben kiadott és az 1791. 36. tcz. által törvényesített k. kir. rendelet 50-ik szak. képest az ágy és asztaltóli elvá­lasztásnak helye nem találtatván, felperesnő alperes fér­jéveli együtt lakásra köteleztetik, és igy a tszék ítélete megváltoztatik. (1863. jul. 23. 5326. P. sz. a. Előadó: Huszár Ferencz orsz. b. it. m.) 660. A cs. kir. pénzügyészségnek Misics Athanáz e. 2409 frt 78v03u kr. s jár. ír. végreh. ü. végeztetett: A végreh. becsű elrendelése végett benyújtott kérvény mel­lékletei u. m. a marasztó ítélet és a végreh. zálogolást el­rendelő végzés oly okmányok lévén, melyek a végreh.

Next

/
Thumbnails
Contents