Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)
1863 / 3. szám
12 lel (erjesztése rendeltetett, minden ok nélkül csak f. évi oct. 18-án, és így két hó lefolyta után kelt átirattal eszközöltetett. (1862. nov. 26. 6952. P. sz. a. Előadó: Ber nolák Károly ktb ) 38. B.Nopcsa Lászlónak Viszkup Pál elleni végrehajtási ügyében végeztetett: A percsomónál fekvő árverési feltételek 4 ik pontja szerint, a vevő, az árverés naptól kezdve minden terheket viselni tartozván, s Láng Katalin, a pénzügyi ügyészség által 1861 ik évre bejelentett 228 frtnyi adót, az utóbbinak hallgatag beleegyezése mellett magára vállalván, mindezen adónak kihagyására, mind pedig b. Noptsa László által panaszlott sorozatra nézve, az eljáró városi törvszéknek határozata a felhozott indokoknál fogva, de még azért is, mert ez előbb nevezett felfolyamodó által semmiségi panasza indokolására felhő zott azon állítás, hogy a felek a sorozat felett még nem vitatkoztak, a két telekkönyv felett épen a sorozat tekintetéből tartott terjedelmes tárgyalás által eléggé meg lévén czáfolva, helyben hagyatik, és igy az iratok további intézkedés végett ugyanazon törvszékhez visszaküldetnek. (1862. nov. 21. 4892. P. sz. a. Előadó: Huszár Ferencz itélőmester.) 39. Pázsitny Jánosnak, Hódul Márton és Julianna elleni végrehajtási ügyében végeztetett: Miután jelen végrehajtási ügyben az, hogy alperessel, a kérdéses árverést rendelő végzés annak rendje szerint közölve, és az, hogy a megtartott első árverésről az illető jegyzőkönyv felvétetett volna, nem igazoltatott; nem különben, mivel az eljáró biró, a megtartott második árverés alkalmával az errőli jegyzőkönyvnek tanúsága szerint a határidőt az illető feleknek beleegyezése nélkül önhatalmilag megváltoztatta, ugyanazért az első bíróságiak végzése, az egész ezen végrehajtási ügyben követett eljárással együtt megsemmitittetik, és az összes iratok ujabbi szabályszerű végrehajtási eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. nov. 26. 4633. P. sz. a. Előadó: Gráger Mihály ktb.) 40. Szaniszló Katalinnak Farkas György elleni végrehajtási ügyében végeztetett: Végrehajtást szenvedő, a teleknek barátságos utoni kibocsájtása iránti nyilatkozata különben is a végrehajtási kérvény beadása után történvén, figyelembe nem vétethetik, azonban a végrehajtás alapját tevő főméltóságú hétszemélyes táblai ítélet által, az ügy érdemére nézve az első, egyebekben pedig a másod bírósági itélet a költségek kölcsönös megszüntetése mellett lévén helybe hagyva, a 23 frt 96 kr. előbbi per költségeket illetőleg, alperes a végrehajtás terhe alól felmentetvén, ily változtatással az eljáró törvszék végzése a semmiségi panasz elutasításával helybenhagyatik, és az iratok további intézkedés végett ugyanahhoz visszaküldetnek. (1862. nov. 21. 4664. P. sz. a. Előadó: Huszár Ferencz itélőmester.) 41. Almási Ignácznak és többeknek Tarczalovics Antal és társa elleni végrehajtási ügyökben végeztetett: Tekintetbe véve, hogy alperesek a f. é. 12,772. sz. a. Pest városa törvszékéhez intézett kérvényökben, és a f. é. apr. 12-éni felszámítás alkalmával a fenforgó végrehajtás foganatosításában önként bele egyeztek, és az illetéktelenség miatt emelt semmiségi panaszuk figyelmet nem érdemel, tekintetbe véve továbbá, hogy a neheztelt végrehajtási zálogolás és becsű a városi törvszék által megszüntettetvén, annak költségei ez okból alperesek terhére fel nem róvhatók. Végre, hogy sem a biztosítási, sem a fe lebbezési költségeknek az illető helyeni megitéltetése felperesek részéről a végrehajtó bíróság előtt nem igazoltatott; mindezekhez képest a felebbezett 1862. 15,605. sz. a. végzés azon része, melyben a végrehajtási összeg felszámítása 1337 frt 60 krban megállapittatván, az alperesek által elismert és kifizetett 1262 frt 52 kr. felül még 60 frt 20 kr. rendeltetett kifizettetni, oda változtatik, hogy az alperesek által a végrehajtási összeg fedezésére a már kifizetett 1262 frt 52 kr. felül birói kezekhez letett 130 frt 70 krból a 12. 1862. 344. sz. a. jelentéséhez 4 NB. 7. alá hajtott költség jegyzék alapján felperesek részére nem több mint 14 frt 4. kr. kiszolgáltatandó, a többlet pedig alperes félnek visszaadandó; a felterjesztett periratok illetőségükhöz további eljárás végett visszaküldetvén. (1862. deczemb. 11-én 7383. P. sz. a. Előadó: Valkovics Antal ktb.) 42. A kassai p. ü. ügyészségnek Thiermann Márk és Fáni elleni árverési ügyében végeztetett : A semmiségi panasznak azon indokai, mintha panaszló Thiermann Fáni a perfolyama alatt kellőleg képviselve, s a többi marasztalt alperesekkel egyetemlegesen kötelezve nem lelt volna, a felterjesztett periratodból egészen alaptalanoknak tünvén ki, a semmiségi panasz félrevetésével az eljáró mtörvszék végzése, helybenhagyatik, és az ügyiratok további törvényszabta eljárás végett visszaküldetnek. (1862. nov. 21. 5092. P. sz. a. Előadó: Rozgonyi Bertalan ktb.) 43. SternÁdolfnak özv.Krank Frigyesnő elleni biztosítási ügyében végeztetett:A birói illetőség iránti kifogásnak az alapper tárgyalásánál lévén helye, az jelenleg elvettetik, egyébiránt a biztosítást kérő az 1840. 15. t. cz. II. R. 146. § a ellenére még az által, hogy felfolyamodónőnek ingatlan vagyona nincs, azt, hogy követelése az általa e részben már meg kezdett perben hozandó végitéletig valójában veszélyeztetve volna, kellőleg nem igazolván, a kért biztositásuak ez alkalommal hely nem adatik, s igy az eljáró tszék végzése megváltoztatván, az iratok ugyanahhoz további intézkedés végett visszaküldetnek. (1862. nov. 21. 6901. P. sz. a. Előadó : Huszár Ferencz itélőmester.) Hivatalos tudnivalók. Csődök. Pest város törvszéke által Vogel József pesti keztyűs e. a csőd megnyittatott. Bej. febr. 10. 11. 12. Perü. Sonich Ferencz h. ü. — Nógrádmegye törvszéke által Schaffer György b.gyarmati lakos e. Bej. feb. 18. 19. 20. Perü. Tornyos Zsigmond h. ü. Csőduie^szüntetcs. Pest város törvszéke által Neufeld Móricz és Erlesbeck János e. folyamatban volt csődperek, ugy Barsmegye törvszéke által Spitzer Ignácz lévai keres. e. csődper bíróilag megszüntettetett. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. egjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt, _ félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői sz állás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma YazulDál (hal-piacz és aldunasor sarkán, 9. sz. a.) Pesten, 1863.