Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 43. szám

1 96 személyét becstelenitő elnevezésekkel szidalmazta, s ez után a tömeggel a helyszínére kimenve, ottan is Fleisch­hakkerJán. kútásót tettlegesen bántalmazta. Vádlott Pitzl Dánielre nézve pedig, hogy a küzcsendet zavaró pártnak Trinkl Keresztély házába való összegyülekezetét, mint e pártnak bemondója különös tevékenységgel elősegítet­te, nem különben, hogy többek között testvérét Pitzl Istvánt is, a biró által megrendelt fuvar teljesítésétől, és pedig fenyegetődzésekkel visszatartóztatta;külünüsen ter­helő körülményeknek vétetvén; most nevezett ifj. Müller Józsefre és Pitzl Dánielre első biró'ágilag szabott két ha- i vi börtön büntetés, három havira felemeltetik, és ily vál­tozással egyebekben a mtórvszékének Ítélete mint ezen, mint a többi vádlottakra nézve egész terjedelmében, az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, a periratok sat. (1863. máj. 5. 1248. b. sz. a. Előadó: Jankó i Mihály itélőniester.) 16. Gyermek gyilkolással terhe't Ramiszán Kata elleni büntető perben Ítéltetett : Az alperes újonnan szü­lött gyermekének meggyilkoltatásával vádoltatván, noha a C. a. beperesitett orvosi látlelet és vélemény szerint az alperesnek megvizsgált testi állapotjától egész bizonyság­gal következtetik, h"gy 7—9 holnapos gyermeket szült légyen, miután azonban a gyermek hullája meg nem ta­láltathatván, orvosilag meg nem vizsgáltathatott, s igy arra nézve, hogy a gyermek életétől erőszakosan meg­fosztatott, vagy, hogy az anyaméhen kivüli életfolytatás­ra képes lett volna, kellő bizonyítékok hiányozván, a a vádlott gyermek gyilkossági vád alól felmentetik ugyan, tekintetbe vévén azonban, hogy a leghathatósabb feszólitásokra sem mutatta elő a gyermek hulláját, s hogy ugyanaz azon helyeken, hová azt elasottnak lenni mondotta, meg nem találtatott, tekintettel arra, hogy sa­ját beismerése szerint teherbe való létét titkolta, s arról senki mást mint állítólagos szeretőjét Sztanisics Nikát, ki ezt azonban tagadja, nem értesített, és a szülésnél senki­nek segedelmével nem élt, méhe gyümölcsének elsik­kasztásaért bűnösnek találtatik, és figyelembe vévén, hogy ezen sikkasztás által a gyermek tetemei megvizs­gáltathatását megakadályoztatta, mint különben is kicsa­pongó, feslett életű, és az őt vizsgáló orvost pénzzel meg­vesztegetni akaró, e jelen ítélet kihirdetésétől számítandó egy évi vason, közmunkán, hetenkint egy napi böjttel eltöltendő börtönre Ítéltetik, s a rabtartási költségek megtérítésében elmarasztaltatik, ilyképen az eljáró törv­szék ítélete megváltoztatván, a bünper törvényszerű el­járás végett sat. (1863. apr. 23. 1 73. b. sz. a. Előadó: Moys Antal ktb.) 17. Hivatali hatalommali visszaéléssel vádolt ifj Áb­fal Péter és szolgálati kötelesség áthágásával terhelt Toll Petru és Rossu Petru elleni fenyítő ügyben Ítéltetett: A perbeli adatokból ki nem derülvén az, hogy első rendű vádlott Abfal Péter az illető éjjeli őröknek egyenesen Ficzay Imrénönek elfogatását és bezáratását hagyta volna meg, hanem inkább az ör. Abfal Péter házába késő es­ténként járni szokott, ismeretlen gyanús nőszemélynek le­tartóztatását átalánosságban rendelte el, és ennélfogva vádlott, ezen csupán az erkölcstelen nőszemélyeknek éj- 1 jeli járkálását tiltó rend. értelmében történt hiv. eljárása f által hiv. hatalommal való visszaélést el nem követvén, I vádlott az ellene e részben emelt vád alól egyszerűen felmentetik , miután azonban vádlott az illető éjjeli őrök által a Ficzai Imrénő bezáratásáról értesülvén, annak mint ismeretes polgárnőnek azonnali szabadon bocsáttatását el­rendelni elmulasztotta; ezen birói kötelességének mulasz­tása miatt bűnösnek találtatván, 14 napi egyszerű fog­ságra ítéltetik;Toll Petru, Rossu Petru vádlottakat illető­leg pedig, minthogy ők mint éjjeli örök a kérdéses elfo­gás és bezárás alkalmával a bírótól kapott utasítás folytán csupán kötelességüket teljesítették — egyedül , az elfogott nő irányában tanúsított durvább bánás módra nézve találtatnak bűnösöknek, s azért tettök kisebb be­számítás alá esvén, a reájok kiszabott büntetés négy napra leszállittatik, s mindhárom vádlottak a rabtartási költsé­geknek megtérítésében elmarasztaltatnak ; az eljáró me­gyei törvszéknek ítélete ekképen megváltoztatván, a per további sat. (1863. mart. 27. 411. b. sz. a. Előadó: Fe­renczy Ferencz ktb.) Hivatalos tudnivalók. A nmlgu kir Hétszemélyes-Táblán jun. 8. s a következő na­pokon az alábbirt polg. perek adatnak elő: Gróf Eszterbázy Mik­lósnak gróf Eszterházi Pál és Mór ellen a tatai uradalom, mint el­ső szülöttségi hitbizománynak leendő megitéltetése iránti pere. Előadó: Rozgonyi Bertalan ktb. — Barcza Imrének Zsigmond Mihály e. szerződés teljesitését követelő pere. — Feldner Vilmá­nak Baschhuber János e apaság elismerését követelő pere. — Ábrahám Illésnek Bittó István és társai e. adóssági pere. — A dessaui hitelintézetnek a fennállott kaposvári cs. kir mtörvszék tagjai e. kártérítési ügye. — A kassai cs. kir. p. ü. ügyészeinek Jan­csó Ferencz örökösei e végrehajtási ügye. —Néhai Jüttner Károly hagyatéki ügye. — B. Sina Simonnak néhai Vrányi Szilárd örökös­sel e. végrehajtási ügye. — Bartsch Sándor és többeknek Hendel Dániel e. becitelenitési pere. — Tormádi Jánosnak Proksch Fe­rencz e. adóssági pere. Előadó: Gáger Mihály ktb. — Fischer Jakabnak gróf Forray Julia e. kártérítési pere. — Kovordányi Jánosnak Rózsa Ferdinánd e. ügyvédi munkadijt követelő pere. — Koppéi Samunak Rózenberg Mór e. biztositási ü. — Ugyanannak ugyanaz elleni adóssági pere. — Néhai Marczibányi Istvánné örö­köseinek néhai Majthényi Istvánné hagyatéka e. örökösödési pere. Előadó: Nyeviczkey József ktb. — Némethy Jánosnak Stein­feld Ignácz e. adóssági pere. — Fets Pálnak Laczkó Adolf e. adós­sági pere. — Györky Imrének Zilberman Józsefe, munkabért kö­vetel^ pere. — A cs. kir. p. ü. ügyészetnek Gueratto Antal e. vég­rehajtási ügye. — Szoboszlai Vas Dániel biró küldési kérvényére vonatkozó jelentés. Előadó :Malatinszky Ferencz ktb. — Berg­hammer Károlynak König Jakab e. adóssági pere. — Néhai Sze­gedy István örököseinek Szepedy Istvánné e. számadást követelő pere. — Buttyán Miklósnak Terebesi János és társa e. szerződés megsemmisítését követelő pere. — Neumann Borbálának Sziszek Ferencz e. bán.itpénz visszaadása iránti pere. Előadó : Zsömböry György ktb. Csődök. Pe3tváros tszéke által Kocsis János pesti férfi szabómester e. Bej. jul. 6—8 Perü. Pordán Imre. — Debreczen város tszéke által Volkenheyer Ede fűszerkereskedő e. Bej. aug. 4. Per. Kovács Sándor. — Pest város tszéke által Kern József özv. e. Bej. jun. 22—24. Perü. Emey János. — N.Várad város tszéke által Dencs Lajos és neje Dencs Róza e. Bej. jul. 27—29. Perü. Bródy Samu. Csődiiiegszüntelé*. Pest város tszéke Goldner Iguácz helybeli posztókereskedő, — és Pozsony város tszéke által Cohn Hermann pozsonyi bőrkereskedő ellen folyamatban volt csődperek bíróilag megszüntettek. KelelCs szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. — félévre •íegjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési á r helyben és vidékre egész évre 8 frt, 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szaliás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkiín, 9. sz. a.) Pesten, 1863.

Next

/
Thumbnails
Contents