Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 31. szám

143 hoz az előbb ícnnállott eljárási szabályok szerint a végrehajtást szenvedő előző kihallgatása nem kivántatott, s az árverést elrendelő határozattal egyidejűleg lettek biróilag megállapítva, végrehajtást szenvedők irányában jogérvényesekké válván, az pedig, hogy az emiitett végre­hajtási árverés iránti megkeresés foganatosítását elren­delő másodbirósági határozat után, az eljáró mtörvszék a kitűzött tárgyalást a többi jelzálogos hitelezőknek az árverési feltétek iránti kihallgatására is kiterjesztette, végrehajtást szenvedőket, kik a jelzálogos hitelezőket nem képviselik, ezeknek részéről, kik folyamodást nem használtak, panasz emelésére fel nem jogosíthatván, azon állításuk végre, mintha ezen tárgyalás elintézéséül 1862. évi június 10. 1559. sz. a. hozott határozat által az árve­rési feltételek és sorrend megállapítva nem lenne, valamint az eljáró törvényszék felterjesztő jelentése, ugy maga azon végzés s tartalma szerint is, valótlanság lévén ; fel­folyamodók alaptalan kérelmüknek elvetése mellett, az eljáró mtörvszeknek 1862. évi okt. 9. 3067. sz. a. hozott végzése jóváhagyatik, s a felterjesztett ügyiratok további sat. (1863. febr. 21. 7778. P. sz. a. Előadó: Nyeviczkey József itélőmester.) Rövid közlések. H e 1 y b c n h a g y a t i k az 1. bir. Ítélet (végzés) gr. Erdődy Erzsébet Bossány S. e. mely az időközben nyitott csőd miatt a további végrehajtást felfüggeszti (jan. 14.) Munk M. Landó J. e. a keresk. könyv kellő szabatossággal nem lévén vezetve, az alperes­nek az általa elfogadott főeskü elrendeltetik (jan. 14.) Mágosi M. dr. Urbanics M. e. tartozás kitörlés ü. (jan. 15.) Deutsch J. Özv. Kovács J. e telekk. rend. 88—89. §§. szerint kellő okmányt folya­modó az előjegyeztetésre nem mutatván fel (jan. 15.) Kútfő J. Vajda S. e. bekebelezési ü az úrbéri telek kül illetményei belsőktőli elszakitására, s a telek eldarabolására különös engedély szükségel­tetvén,(1832/6 IV. 9. V. 4. S), s arra a megyehatóság lévén illeté­kes, azt a szbirói jóváhagyás nem pótolhatja (jan. 15.) J. A. Valero Kristovics Szt e. a zálogjog előjegyzése meg nem engedhető, mert az alapul vett kezeslevelet alperes alá sem irta, és a szerződés szeges, melyre kötbér köttetett, nem igazoltatott (jan. 15.) özv. Halász J. Egressi Galambos Sámuel stb. e. örökösödési osztályos ü. Halász Amália hagyatékára nézve. A vagyon jelentékeny része Pest város kebelében létezvén, s Halász A. is Pesten lakván s elhunyván az ügy Pest város törvényszéke előtt indíttathatott, (febr. 20. Hétszem. tábl.) Oláh Ferenczné egy háznak Kis A. s neje nevére átíratása ü. az egyesség a kiskorú gyámhatósága általi jóváhagyatása nem igazoltatván (febr. 24.) Hegedűs M. Túri A. e telekk. ü. a ház csak Túri A. nevére leven irva, Gera E. általi adásvevés elleni kifogás tekintetbe nem jöhet (febr. 24.) Máté J. Bélley Lajosfiő e. 14 frtnyi zálogjog előjegyzési ü. (febr. 24.) övz. Mészáros FI. Jánosné özv. Ularik Mészáros Józsefnő e. felfedező eskü melletti örökségi illetőség kimutatása ü. felperes elutasittat­ván, mivel az ősis. pat. kívánta időben öröködési pert nem indított (febr. 25.) S^enkó Mária ágy-asztaltól elválasztott férje Bora Gy. e. leány gyermekük tartása s nevelése ü. a tartás havi 4 frtban és a gyermek 12 éves koráig megalapittatik (febr. 25.) Tupicza Koszta Bresztel J. e. kártalanítási ü. a semmiségi panasz elvettetvén, mert alperesi felhatalmazványban nemcsak ügyvédje, hanem ennek he­lyettese is feljogosittatott egyességkötésre, és mert ő az egyesség alapján elrendelt tanú kihallgatáson mogjelenet s tanúit is elhozta, s így az egyesség elismertetéséhez tettleg hozzá járult, (febr. 10.) Bezerédy Gy Bezerédy Kr. e. végrehajtási ü semmiségi panasz elvettetvén, mert a jogerejű Ítélet végrehajthatóságára annak újí­tása nem szükséges (febr. 20.) Csavar A. s neje telekk. átiratási ü. elutasittatván, mert az illető jószág iránt folyó per benem fejezte­tett (febr. 20) Traviol F Szabó J. s A. e. szóbeli per b. (febr. 21. Kubik J Tornai J. stb. e. szerződés teljesitési ü (febr 21.) Kunk F. Kubicsa F. s neje Mocsár E. e. tulajd. előjegyzési ü. mert a kér. déses földek csak Mocsár E, nevére vannak irva, s a felmutatott szerződés ő ellenében teljes bizony erővel nem bir (febr. 21.) Lin­denbaum Lövi nemzeti színház igazgatósága e. alperes nem igazol­ván, hogy felperes már kifizetett számlát másodszor is követelt (febr. 21.) Kormányos F. és M. telekk. átiratási ü. elutasitásra nézve, mert az eladó levél tartalmazza a bekebelezési engedélyt, de az eladók-vevők aláirása nem hitelesíttetett, s egyik tanú irni nem tud. (febr. 20.) Néhai Mészáros M. meghatalmazottja Mészá­ros F. e. törv. örökség ü. elutasitólag, mert a végrendelet elő sem mutattatott, s a kereset az egész örök vagyonra kiter­jesztetett, holott a felperes elismerésekint is nincs egyedül alperes kezei közt. (febr. 20.) Cervini L. stb. Menhárd város több lakosai e. viszhelyezési ü. (febr. 12.) Csáthi Szabó J. Kenessey Karolina e. biztosítási ü. az 1840. 15. t. cz. II. r 146. §. esetei fenn nem forog­ván, (febr. 21.) N.-Váradi p. ü. ügyészség gr. Teleki Auguszta e. telekk. átkebelezési ü. (febr. 20.) Luczai M. s neje telekk. ü. (mart. 2.) Sevcsik M. Bori A. e. zálogszerződés betöltése ü perpatvarko­dásnak helye nem lévén, mert felperes u. azon tárgyra nézve előbb adóssági, most szerződés betöltési czimen, és különböző időkben perlekedett, (mart. 4.) Semsey Simsics A. Szeremley Gy. e. 2070 frt iránt, a kir. tábl. esküt rendelő Ítélete (mart. 6. Hétsz.) Özv. Fekete M. Töltényi János e. 50 frt házbér iránt az előbb már le­tett alperesi főeskü figyelmen kívül hagyatik, mert az az ítéleti eskü tartalmával meg nem egyezik, s igy uj főesküre utasittatik (mart. 11 ) Özv. Majthényi P. b. Neustadter-Motesiczki M. stb. e. 500 db. arany iránt a kir tábl. Ítélete azon módosítással, hogy a követelés az egész ősi vagyont terhelvén, alperesek elmarasztalása egyetemleges, az egymásközti kiegyenlítés fenhagyatván (mart, 6. Hétsz.) Fischman R. Schilhard M. e. 215 frt iránt a végrehajtó biró eljárása helybenhagyatván, mert az ingóknál az id. törv. szab. 116. S-ként követendő 1840. 15. II. r. 151. 178. §§. szerint ingóknál becsüsök csak a nyertes fél kívántára használtatnak (mart. 9.) Sár­közy J. hagyatéki ü. a 2-od bírósági ítélet, (mart. 4. HétszJ Berta E. Táskái G. e. 203 frt iránt (mart. 11.) Tegze J. özv. Tegze J. e 1677 fr. iránt (jan 29.) Singer A. Scheiderer Zs. e. zálogjog beke­belezési ü. elutasitólag (jan. 28.) özv. Nyulász J. Nyulász J. hagya­tékát illetőleg Nyulá«z G. e. végrehajtási ü. (mart. 9.) Kállay A. Brünik A. mint Napkor község bírája e. telekk. ü. mivel a kereseti birtokrész a"]községhez 1842. tagosításkor jutott, s az óta kizárólag használja, s nevére telekkönyveztette, azért annak bírálása, váljon a község ahhoz úrbéri viszonynál fogva jutott-e, az úrbéri biró kö­rébe tartozik, mit az e. b. is határozott (jan. 28.) Kassai p. ü. ügyészség mint az or. tébolda alapítvány képviselője gr. Csáky A. V e. 4200 frt telekk. átkebelezése ü. gr. Csáky L. 1820. végrende­letének 1842. végrehajtási okiratában, alperes a fenti czélra 10,000 frt viselésére magát kötelezvén, ezzel az elévülési kifogás önként elesett (jan. 28.) Deutsch R. Kohn R. e. 80 írt zálog bekebelezés ü. az elutasító végzés, mert a nem puszta kézjegyet képező és is­meretlen nyelveni aláírás tartalma hiteles fordításban ki nem mu­tattatott (jan. 29.) Kis M. sat. néhai Bezerédy M. hagyatéki javak nevükrei átíratása ü. (febr. 20.) Prokop Gy. telekk bekebelezés ü. az elutasittatik, a szerződésben a bekebelezendő javak az azonos­ságot, teljesen kimutató határozottsággal kimutatva nem lévén (febr. 21.) HoíTman B. HarmosA. áruszállítási ü. alperes sajátkezü­leg irt s kétségbe nem vont okmánya ellen eskünek helye nem le­hetvén (febr. 20.) itélő tábláé: Juhász J. Gy. Kuna Jóvá li agyatik a ki í A. e. (febr. 10. Hétsz.) • •"*'!9 V i s s z a k ü 1 d e t i k : Daróczy J. Szabó J. e. visszahelyezés! | ü. az eredeti pernek melléklete ez ügy felvizsgálatához szükségel­tetvén (mart.. 2.) Néhai Zákó Gy hagyatéki ü. az id. törv. szab. 179. §-ként hatályon kivül tétetett hagyatéki eljárás peren kivüli in­tézkedést eredményezvén (mart. 5.) özv. Mecséry K. Duriguzzi

Next

/
Thumbnails
Contents