Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 90. szám

383 vétellel, hogy felperesi ügyvédnek a tárgyalás alkalmá­val használt, nem az ügy érdeméhez tartozó indulatos személyes kiíakadásai bíróilag helytelenítetnek, a fel­folyamodásnak hely adatik; egyébiránt a perbeli B. a. s amúgy is a periratok között eredetben létező okmányra vonatkozó, s a jelen kérvényezési ügy tárgyalásával kö­zelebbi összefüggésben nem lévő kérelem e helyen elin­tézés alá nem vétethetvén, az ügyiratok további intézke­dés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. oct. 28. 5015. P. sz. a Előadó: Chernél Elek ktb.) 1019. "VVust Alajosnak Weizer F. C. és Fischer Ala­jos elleni igényperében ítéltetett : A felperesi kereset ki­tételéből, ugy az A. a. leltárból az, hogy az ott foglalt ingóságok csak fele részben illetik a felperes árvákat, vi­lágosan kitűnvén, a felperesek által előterjesztett azon ké­relem pedig, hogy másodrendű alperes az általa eladott több tárgyak árát felpereseknek megtéríteni, illetőleg a hagyatéki tömeget kiegészíteni tartozik, jelen per köré­hez nem tartozván, mindezekhez képest a B. a. 264 frt 60 kr. becsértőkben Összeírt ingóságoknak másodrendű alperest illető fele ré?ze jogosan foglaltatván le, — ezen fele rész továbbá is zár alatt hagyatni rendeltetik, egy­szersmind annak folytán a perköltségek is, miután per­vesztesnek egyik íél se tekintethetik, bíróilag megszün­tetnek. Ekkép az e. b. ítélete megváltoztatván, a periratok foganatszerzés végett illetőségéhez visszaküldetnek. (1862. oct. 7. 2770. P. sz. a. Előadó: Szabó Menyhért ktb.) 1020. Dr. Troli Józsefnek Schmidt Ignácz hagyaté­ki ügyébeni folyamodása folytán végeztetett: Folyamodó az általa képviselt Schmidt Ignácz féle hagyatéki töme­get cselekvőleg, gr. Eszterbázy Miklós örököseit pedig szenvedöleg illető, és a pozsonyi cs. kir. or. törvszék mint tárgyaló bíróságnál letett két darab 1000 pfrtos foldte­hermentesitési kötelezvények felvételére a hagyatéki bí­róság 1859. évi 7194. sz. határozata alatt egyenesen fölhatalmazva lévéu, s igy annak Pozsonbai utazása szük­ségtelennek nem tekintethetvén: az általa 93 frtban e czim alatt „költségek és dijak" követelt összeg 65 o. é. í'tra mérsékelve megitéltetik.Ennyibentehát az e. bíróság határo­zata megváltoztatván, a többire nézve pedig helybehagyat­ván, az iratok foganatszerzés végett illetőségéhez vissza­küldetnek. (1862. oct. 7.1968. P. sz. a. Előadó: Szabó Meny­hért ktb.) 1021. Pető Zsófiának Balog-Márton Pálné elleni ha­gyaték kiadatása iránti perében ítéltetett: A felperes ál­tal vitatott örökbefogadás iránt oly ünnepélyes okmány, melyben feiperes az örökhagyó Balog Márton Pál által ennek összes javaira nézve öröklési joggal ruháztatnék fel, felperes által fel nem mutattatván, az E. a. 1856. nov. 24. történt esketésrőli bizonyítvány pedig, habár ebben felperes mint az örökhagyó örökbefogadott leánya említ­tetik is, tekintve az egybekelési időt, és az akkor hatály­ban volt törvényeket arra nézve, hogy felperes csakugyan a fennkitett joghatály mellettörökbe fogadtatott, törvény­kívánta próbának nem szolgálhatván, de a felperes által hivatkozott tanuk is, és jelesül az F. és Gr. alattiak, mi­után azok csak annak igazolására hivatnak föl, hogy az általuk előttemezett okmányokat az örökhagyó az ó jelenlé­tükben irta alá, — mint szintén az ezen okmányokban előforduló kitételek is a fenntebbi örökbefogadási ok­mány hiányát nem pótolhatván, — mindezeknél fogva a tanuk kihallgatásának elmulasztásából emelt semmiségi panasz elvettetvén, az e. bírósági (Felperest elmozdító) Ítélet ily értelemben hely behagyatik, a perköltségek azon­ban, miután felperes konok perlekedőnek nem tekintethe­tik, kölcsönösen megszüntetnek, s az iratok további eljá­rás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. oct. 6. 1362. P. sz.a.Előadó: Szabó Menyhért ktb.) 1022. Özv. Szabó Pálnő Linkes Erzsébetnek Kováts Ferencz ellen ingatlan javak tulajdona iránt indított peré­ben Ítéltetett : Felebbező alperes a felperesnőnek megítélt fekvőségeknek ez által tettleges és tulajdoni joggal részé­re lett átadását nem igazolván, az A. betű alatti okirat alapján pedig ezen ingatlanságokhozi tulajdoni jogczime alperesre csak felperesnő elhalálozása után háromolhat­ván, az első bírósági egyedül alperes által felebbezett ítélet az általa felhozott indokokból is helyben hagyatik, s a periratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. oct. 29. 5306. P. sz. a. Előadó: Chernél Elek ktb.) 1023. Kocsis Jánosnak ifj. Kocsis János elleni lá­bas jószág kiadatása iránti perében ítéltetett: Felperesi ta­nú Tót István azt, hogy a felperes által visszakövetelt lábas jószág ez utóbbinak tulajdona volt, csak hallomás után bizonyítván, s igy felperesi tanuk vallomása által a pe­res felek közti viszony teljesen próbálva nem lévén, en­nek folytán felperesnek a pótló, illetőleg becslő eskü arra nézve, hogy ő a keresetlevélben elősorolt 50 db sertést, 7 db fejős tehenet, 7 db lovat, 16 db jármos ökröt, 7 db 3 éves üszőt, 21 db 2 éves tinót, 7 db 2 éves üszőt, 4 db 1 éves borjút, 3 db 1 éves üszőborjút és 1 db bikát 1857. évben nem ajándék képen, hanem az alperes által éven­ként teljesítendő munkakötelezettség és bizonyos kiszol­gáltatások mellett adta alperesnek, és hogy alperes da­czára annak, miszerint a felperes irányában elvállalt kötelezettséget nem teljesítette, a fennt elősorolt tárgya­kat jogtalanul visszatartja, — megítéltetik. Köteles tehát felperes ezen Ítélet jogerőre emelkedése után 3 nap alatt jelen pótló tekintve becslő eskü letétele végett folyamod­ni, s azt a kitűzendő határidőben a pprtás 268. §. jogkö­vetkezményei alatt letenni. Mindezekhez képest az alap­talan semmiségi panasz elvetése mellett az e. birósági ítélet ily változtatással egyebekben jóváhagyatik, és a per foganatosítás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1862. oct. 23. 2403. P. sz. a. Előadó: Szabó Menyhért ktb.) 1024. Szavuleszk Györgyének Aradán Simon elleni 126 frt iránti perében végeztetett: Az által, hogy az illető tárgyalási iratok, az elrendelt árverés foganatosítása vé­gett illetőségükhöz átküldve lettek, azoknak betekintésé­től alperes ki nem záratván, egyébiránt pedig, ugyanaz a 3. szám alatti kézbesítési iv tanúsítása szerint, a mult évi oct. 24-én kitűzött tárgyalási határnapra törvényszabta módon megidézve lévén — a felfolyamodvány visszauta­sittatik, ilykép pedig a törvszéki végzés helybenhagyat­ván, s az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. oct. 22. 1686. P. sz. a. Előadó: Matulay Frigyes ktb.) 1025. Ludel Józsefnek Aschendorfer Frigyes elleni 627 frt 49 kr. iránti perében ítéltetett: Felperes azon ál­lítását, hogy neki alperes 6 évi szolgálatbér fejében 360 pftokkal, s költsönkép adott 616 pfrt 12 krral, és igy ösz­szesen 976 pfrt 12 krral tartozott, az A. a. felmutatott, alperes által aláirt s 1853. évi mart. hótól 1859. évi mart. hóig, és igy 6 éveken keresztül vezetett könyvkivonati számlának követelési rovatával igazolván; azt azonban, hogy alperes neki a fenntirt követelés törlesztésére az A. a. szenvedőleges rovatában felszámított 960 pfrt 34 krok helyett csak 428 pfrt 34 krokat fizetett, állítván, s különösen azt, hogy az 1852. évi május hó 9-től azon évi jul. hó 5, 14 és 20-ik napjairól szóló 4 tétel alatt

Next

/
Thumbnails
Contents