Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 75. szám

Pest, kedd 1862. Szeptemb. 30. 75. szám. Negyedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom i A. lejárat utáni hátirat tekintendö-e forgatmánynak ? — Kúriai ítéletek: magánjogi ügyekben. — Hivatalos tudnivalók. Azon t. előfizetőink, kiknek előfizetésük szeptember lió vészével lejár, kéretnek annak mielőbbi megújítására* A lejárat utáni hátirat tekintendő-e forgatmánynak?*) Nagy István 1862. évi január 29-én beadott keresetében Kun Miklóst mint 1861. évi szept. 1-én két havi lejáratra kibocsátott váltójának elfogadóját, mely váltó felperesre Deutsch Hermán kibocsátó által 1862. évi jan. 20-án, tehát lejárta után lett a kereseti összeg erejéig átruházva, — 438 frtnyi követelése megfizetésében elmarasztaltatni kérte. Alperes a tárgyalási határidőre megjelenvén, előterjeszti, hogy ő felperes előzőjének Deutsch Hermannak a kereseti tőke törlesztésére 338 frtot még 1861. évi deczemb. 8-án lefizetett, minek bizonyítására 3 teljes hitelű tanura hivatkozott; kérelme ennek alapján odajárult, hogy ezen 338 frt a kereseti követelésből levonassék, s alperes csak 100 frt fizetésébe marasztaltassék, azon oknál fogva, mert felperes a lejárat utáni átruházás ténye által a kibocsátónak csupán engedményese lévén,— az engedményezésnél fogva ezen előzőjének jogviszonyaiba lépett, s ez által csak is ennek kereseti jogait vette át, melyek ellenében alperes most épen ugy érvényesítheti a maga kifogásait, mint ezt felperes előzője ellen tehette volna. Ennek ellenében felperes arra hivatkozott^ hogy miután az állítólagos részfizetés magán a váltón nyugtatva nincsen, az a kereseti összegből le nem vonathatik, mert a vltkönyv 123. §-a szerint a váltóra fel nem jegyzett fizetések a váltónak törvényes és jólelkű birtokosára nézve nem történteknek tekintendők. Mire válaszolólag alperes azt felette, hogy felperes a váltót engedmény utján kapta, az engedmény pedig a vltk. I. R. 38. §-a szerint — az abból eredő következésekre nézve köztörvény alá tartozik, — annálfogva ezen esetben a vltk. 123. §-át alkalmazni nem lehet, mert köztörvény szerint alperesnek joga van az engedményes ellen ugyanazon kifogásokat érvényesíteni, melyek őt az engedményező irányában illették. Ezen tárgyalás alapján az e. b. váltótörvszék alperest fizetési kifogásáuak elvetése mellett, — az egész kereseti összeg megfizetésében marasztalta következő oknál fogva: „Alperes azon kifogása, hogy a kereseti váltóra ennek kibocsátója Deutsch Hermán kezeihez már 338 frtot lefizetett volna, az annak igazolására felhívott tanuk kihallgatásának mellőzésével elvetendő volt, mert *) Ellentétben a váltófeltörvszék 1845. nov. 13. 1667. sz. a. kelt határozatával, melyben az mondatott ki, hogy a lejárat utáni forgatás „csak egyszerű engedménynek tekintendő'' két öszhangzó vltszéki ítélet jelent meg, hogy az ily hátirat forgatmánynak veendő eltekintve attól, hogy az állítólagos részfizetés a váltóra feljegyezve nincsen, felperes mint forgatmányos és jóhiszemű váltóbirtokos ellenében hasonló kifogással élni annyival kevésbé lehet, mert felperesre a váltó egyenesen a kereseti összeg erejéig forgattatott. Ezeknélfogva miután alperes a váltón látható aláírása valódiságát tagadásba nem vette, a vtk. I. R. 25. 80. 117—118. II. R. 128. 225. §-ai éreelmében a kereseti tőke, kamat s perköltségekben elmarasztalandó volt." Ezen határozat ellen alperes következő semmiségi panaszt nyújtott be. Fizetési kifogásom elvetésének indokolására felhozottak nyilván azon feltevésen alapulnak, hogy a kereseti váltó nem engedmény, hanem forgatmány utján jutott felperes birtokába. Minthogy azonban itt engedmény esete forog fenn, a kereseti váltó átruházásának következményei, vagyis azon kérdés, — minő terjedelmű kereseti jogot vett át az engedményes előzőjétől, nem váltó törvény, hanem az ide vonatkozó köztörvényi szabályok szerint Ítélendő meg. Ezek szerint pedig nem áll az, hogy az engedményezőnél eszközlött részfizetés csak annyiban érvényesíthető az engedményes ellen is, a mennyiben a történt részfizetés magán, az átruházott követelésről szóló okiraton nyugtatványoztatott. Másrészről pedig a köztörvények szerint senki másra több jogot át nem ruházhatván, mint a mennyivel maga bir, az engedményezőnek ezzel netalán ellenkező intézkedése egyszerűen érvénytelennek tekintendő, s a mennyiben az engedményes ez uton megrövidíttetett volna, e miatt csakis az engedményező ellen lehetne fordulni, mert mások közt történt törvénytelen cselekvény egy harmadikot jogérvényesen nem kötelezhet. Hogy pedig a váltó engedmény utjáni átruházása nem a váltótörvényköny szabályai szerint Ítélendő meg, mint ez a felebbvitt határozatban történik, hanem, hogy az ilyen átruházás törvényes következményei a köztörvény szabályai alá esnek, ez a vltk. 38. §-ában világosan ki van mondva. Másrészről kétségen kivül van helyezve az is, hogy a váltónak lejárat utáni átruházása— nem forgatmánynak, hanem engedménynek tekintendő, mert a lejárat által a váltóügylet befejezve, s az abból eredt jogviszonyok végleg megalapitva lévén; az ez után bekövetkezett ujabb átruházásoknak csak a már meghatározott jogviszonyok határai között lehet helye. A vltk. I. R. 38. §-ának azon szavait, bogy az engedményes az elíogadó és előzői ellen váltójogokkal élhet, nem szabad akként félreérteni, mintha az engedmény és forgatmány közt semmi gyakorlati különbség nem léteznék. Mert hiszen az iga*, hogy mind a forgatmányos, mind az engedményes bir váltójogokkal, csakhogy a forgatmányos váltói jogai eredetiek, az en75