Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 75. szám
318 gedményeséi pedig származottak; ennélfogva a forgatmányos váltói jogait önállólag érvényesítheti, az engedményes pedig csak akként, a mint azokat előzője birta, s ezért mig a forgatmányos ellen csak olyan kifogásokkal élhetni, melyek közte és a váltóadós közti közvetlen jogviszonyon alapulnak, az engedményes ellen még oly kifogással is szabad fellépni, mely az engedményező és váltóadós közötti jogviszonyból vette eredetét, mert hiszen eDgedmény utján az engedményes csak azon váltójogokat, és ezeket csakis azon terjedelemben és korlátozással veszi át, melyeket és amint azokat előzője — az engedményező birta. Ha tehát az engedményező követelése fizetés vagy más, a váltótörvény által megengedett módon megszüntettetett, az engedményes csak a még fenálló követelést érvényesítheti a váltóadós ellen még akkor is, ha az engedményező követelésének megszüntetett részét is reá ruházta volna. Ennek alapján alperes az első bírósági végzés megsemmisítését, s felhívott tanúi vallomásának alapján uj határozat hozatalának elrendelését kérte. Alperes semmiségi kérelmére következő váltófeltörvényszéki 4789/1862. számú határozatot nyert: „Az első bírósági váltótörvszéknek végzése az abban felhívott indokokon kivül, — még azért is helybenhagyatik, mert az A. a. váltón szemlélhető hátirat nem engedmény, hanem forgatmány, melyre alperes részéről felhozott vtk. I. R. 38. §-a nem alkalmazható." W. Kúriai Ítéletek. magánjogi ügyekben A kir. itélö táblán. 802. Özv. Marton Károlyné szül. Saumstingel Jozefának néhai Marton Károly hagyatéki ügyébeni felfolyamodása folytán végeztetett: Az eljáró városi törvszek az árvák érdekeinek biztosítása tekintetéből mint gyámhatóság rendelkezvén, ily minéműségben tett intézkedés pedig a felebbvaló közigazgatási hatóság felülvizsgálata alá tartozván, s ennélfogva az ügynek megbirálására a kir. itélő tábla illetéktelen lévén, ugyanaz e helyütt felülvizsgálhatatlannak nyilvánittatik, s az ügyiratok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. jul. 31. 1690. P. sz. a. Előadó: Szerényi Ferencz ktb.) 803. A nváradi p. ü. ügyészségnek Topa Pál és Simonics János elleni kitörlési és zálogjogelőjegyzési ügyében végeztetett: A telekkönyvi rendelvény 152. 153 és 154. §§-ai értelmében, ha tiltott cselekvény miattaz ellen, kinek számára a bekebelezés történt, alapos gyanú okok forognak fenn, egyelőre a büntető bíróság által csak a fenyítő per feljegyzése elrendelhető, maga a bekebelezésnek kitörlése azonban az érvénytelenség iránt hozandó határozat előtt eszközölhető nem lévén ; miután jelen esetben sem a büntető bíróság a vádlott bűnössége, és a bekebelezés érvénytelensége iránt még nem határozott, sem pedig a polg. bírósághoz beadott kitörlési kereset felett az ellenfél kihallgatva nem volt, ennélfogva a végzés feloldatik, s az iratok kitörlése kereset folytán eszközlendő szabályszerű eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. jul. 17. 4621. P. sz. a. Előadó: Raisz Szilárd ktb.) 804. Sellheim Györgynek Schmidbauer Terézia elleni 800 frt iránti perében végeztetett: Sellheim Györgynek özv. Schmidbauer Terézia elleni végrehajtáshozi joga az A. és B. a. okiratokkal kellően ki lévén mutatva, az általa 800 o. ért. frnyi tőke, ennek 1861. okt. 31-től számítandó 6% kamatok és meghatározandó költségei ere! jéig kért kielégítési végrehajtás nevezett adósa ellen elI rendeltetik, s az ügyiratok további intézkedés végett ilI letőségükhöz áttétetnek. (1862. aug. 6. 742. P. sz. a. Elő| adó: Monaszterly Sándor ktb.) 805. Mladin Gyukinnak Áchim Veszin elleni 1500 frt iránti perében végeztetett: Miután az eddigelé kihallgatott két tanú a vallomásaik alapján jegyzőkönyvileg felvett körülmények tudomásának okára nézve, Netzin í Sima nevezetű tanú pedig az illető kérdő pontokra egy i általában ki nem hallgattatott, és ez által e peres kérdésnek megbirálása annál kevésbbé volna lehetséges, mivel I Kaszap Szilárd és Márlio Máté tanuk vallomásai nincsenek tökéletes öszhangzásban, ez oknál fogva a neheztelt e. b. ítéletnek feloldása mellett az összes ügyiratok az eljárásnak az érintett iránybani kiegészítése s annak alapí ján uj ítélet hozatala végett illetőségükhöz visszaküli detnek. (1862. auguszt. 4. 5012. P. sz. a. Előadó: Monasz! terly Sándor ktb.) 806. Néhai Güntner János hagyatéki ügyében végeztetett: Az ideigl. törv. szab. 163. §-a a) pontja szerint oly esetekben, midőn az örökhagyó után kiskorú örökösök maradtak, a hagyatéki vagyonbiztosítása helyt fogadhatván, s jelen esetben a birói zár a tiszti ügyész, mint kiskorú Güntner Ferencz képviselője által is szorgalmaztatván, az eljáró törvszék e részbeni végzése elvileg jóváhagyatik ugyan, miután azonban folyamodó özv. Güntner Anna természetes és törvényes gyám és gondnoki minőségénél fogva a hagyatéki vagyon kezelésére jogosítva van, s attól törvényes és elegendő ok nélkül el nem távolittathatott, következőleg ily ok hiányában egy idegen gondnok kinevezésének szüksége fenn nem forgott, nevezett özvegy a lezárolt vagyon kezelésében meghagyatik, s a panaszlott végzés ekként megmásittatván, az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. auguszt. 4-én 3224. P. sz. a. Előadó: Barthos János ktb.) 807. Az ó sziváczi árvapénztárnak a kis sztapari kamarai uradalom ellen 547 pf'rt 2V2 kr. pénztári kárpótlás iránti perében Ítéltetett: Felperes válaszában ön maga is beismervén, miként a keresetbeli összeg az időnkénti kamatok tőkésítéséből növekedett a mostani összegre, miután alperest a kamatok kamatai megfizetésében marasztalni nem lehetne, felperes a marasztalásra szolgálható tőkét ki nem mutató keresetétől elmozdittatik, s az e. b. ítélete ekként megváltoztatván, a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik. (1862. aug. 7. 3361. P. sz. a. Előadó: Beke János ktb.) 808. Fekete Andrásnak Jakabházy Lajos és neje Pámlényi Amália ellen 4 db sertés kiszolgáltatása és 100 frt kötbér iránti perében ítéltetett: Az A. a. felmutatott kötvény szerint alperesek magukat arra kötelezvén, hogy Papp József halála után a a 2 db hizlalót évenkint Csiky Mihály és ennek neje Nagy Anna ugylmre fijok s lehető örökösei vegyék át, és senki más azokhoz jogot ne követelhessen, ezen kötelezettség pedig a B. a. végrendelettel oda, hogy alperesek a sertéseket Papp József özvegyének Holics Juliánnának tartozzanak kiadni, egyoldalulag meg nem változtathatván, felperesnő keresetével, mind a két bírósági perköltségnek egymás irányábani elenyésztével elutasittatik. E szerint az e. b. Ítélet megváltoztatván, a periratok további intézkedés végett illetőségükhöz viszszaküldetnek. (1862. aug. 15. 1943. P. sz. a.Előadó: Sarlay Lajos ktb.) 809. Fink örökösöknek Spitzer Mór elleni lakfel-