Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 74. szám - Örökösödési törvényeink multja és jövője 16. [r.]

314 megerősítve 1649 : 41.) A záloglevelek, ha magán pecsét alatt állitattak, is ki, e korban már érvényeseknek ismertettek el. Azon Verbőczy-féle jogszabály, minélfogva a közbecsüntúli zálogolás tilos volt, a XVII. században szokáson kivüli lett, és a zálogok az egész zálog sommá mellett lettek visszaválthatók (1647. 125. post Cor.). Nagy változás történt a bizonyítás s a zálogfeltételek tekintetéből is; amarra mulhatlanul nem kívántatott többé okirat, mi régente sok ünnepélyességet igényelt, hanem a tanuk is elégségesek lettek; 1625 : 53. utóbbiakra nézve pedig szigorú szabályIyá vált, hogy azok u. m. a zálogévek, épithetési s beruházási szabadság, felpénz, jószágterhelés stb. tekintetéből pontosan megtartandók (1625: 53; 1635: 90.) 3) mi természetesen a zálogbirtokosok előnyére csak a vissza nem váltásnak, tehát elidegenítés valósításának kedvezett. Ézen irány végett, mely a család földbirtok vagyoni fentartásának nem tulajdonított többé túlsúlyt,4) magok a zálogperek is vesztvén fontosságukból, már az alsóbb bíróságok elébe is vihetők lettek Ulászló V. decr. 7. cz. és 1618: 62. szerint megyéhez 100 írtig, 1625. 53. szerint 600 frtig,1649.41.cz. alapján megyeitszékhez, 1200 írtig,mi 1729: 35. cz. által határtalan összegig terjesztetett; és a szbiráké (világos adósságokban is) 3000 frtig, alispánoké zálogokban határtalanig(vil. adósságokban 12 e. frtig.) 1729. 35. cz. Egy más segélyeszközül az albérletek (a rend a sapiens pignus) szolgáltak, melyek 32 évre köttettek és szinte az elidegenítési tilalom kijátszására vezettek. így tört utat magának e korban az életszüksége a hűbériség törvényein; az alzálogok, albérletek eszközül szolgálván a jószágok elidegenithetósére. Innen e kortól hazánkban a zálogok meglepő elterjedése — mert a pénz szüksége — az uj élet szokások s erkölcsök közepette — legyőzhetlenné alakult. — A pénznek felemelkedő uralmát tanúsítják a XV. sz. után mindinkább szaporodó adósságok, melyek a fekvő jószágokra oly mérvben kezdteknehezedui, mikép a kamat elengedés kedvezménye szükségesnek nyilvánult (1715:52.) és a s e qu e s t rum 5) minden haszon nélküli intéz vénye is életbe Iéptettetett (1723: 48. cz.) annak jeléül szolgálván az is, mikép már a XVII. sz. közepén szigorú biztositékú törvényeket kelle a magyar adóslevelek külföldiek általi összevásárlásának tilalmára (1662: 41.) hozni. Mivel azonban világos, mikép az oly nagy mértékben elterjedt kölcsönök, zálogok stb. folytán az ősi javak is mintegy a hitelezés alapjaivá váltak; s minthogy ekkép e viszonyokban többé nem a jószágok ősisége, nem az ahhoz kapcsolt család érdekeltsége, hanem azon érték bírt túlsúlylyal, 6) melylyel a jószág a tőkepénzesek előtt bírt., 3) Tebát nem csak a zálogsommára nézve. „U t C o n d i t i ones inliteris impignoratitiis, non de summa dun— taxát expressae, sed etaliaejustae aclegitimae observentur. (1635. 90.) Itt is érvényesittetvén azon jogelv: Secundum quod quisque se obligavitjudioium et justitiam recipiat. *) Már a XVII. sz közepén elvvé lett a zálogjavakat csak ingóságnak tekinteni „A c cum eiusmodi bona (titulo pignoris comparata) loco rerummobiliumcomputentur — mond az 1647 : 125. cz. 2. §. Azért is szűnt meg azután a statutio, Consentus — szükséglete. s) E két intézvény már magában mutatja azt is, mikép a család vagyoni biztosítását czélzó törvények sikertelenek voltak— mihelyt a kor társalmi szükségei által túl szárnyaltattak. Minden törvényhozásnak csak azon törvényei czélszerűek, hasznosak, melyek a társalom létező szükségeinek felelnek meg. 6) 1659: 110. 113. 114. E törv. czikkelyek világosan tanúsítják, mert már azon készpénz összeget veszik — ősi javaknál is — tehát az, melyért azt zálogba adni, terhelni stb. lehetett; s minthogy ez az ingó érték s pénz túlnyomó súlyát alapitámeg: innen szükségkép kellé következni annak is, miszerint a törvényhozásnak a pénz, az ingó érték, a hitel érdekeit figyelembe keile vennie. És kezdette is tenni már e korban, midőn az adóssági végrehajtás szabályait nem többé az ősiség, hanem a hitelezés igényeihez kezdé alkalmazni. Ennek tulajdonítandó a Verb. III. t. 28. cz. 3. §. folytán az 1659: 31 cz. mely nem csak a szerzeményt, hanem az ősi jószágokat is végrehajtás alá vehetőknek nyilvánította. íme, mennyire meggyengült és szűnt már a hűbériségből kifolyó különbség az ősi és szerzemény között — mi a középkor leglényegesb nemzeti sajátságai egyikét képezé. — Es azon figyelem a hitel érdekei iránt annyira emelkedett, mikép később nem csak a külitéletek végrehajtása, hanem a nemzeti javaknak is idegenek részére birói zálogképeni átadása megalapittatott, sőt a kül bíróságok alá kötelezés is megengedtetett (1715: 20. 1792: 17.) '') Miután a honon kivüli lét mindinkább elterjedt, a kül kötelezettségek is szaporodtak, (már 1536 : 41. kénytelen rendelkezni) és azok érvényessege elismertetett jogi hatályaikkal a földbirtokra is, mi csak a hitel s pénz iránt magas fokra emelkedett részvét s tekintet kifolyása lehetett. És mint a magánosok, ugy az állam részéről is nagy érdekeltség és szükséglet nyilvánult a tőkepénzek iránt. Bizonyítja ezt az adórendszer is, mely a nemzeti szabadság és érdekek rovására mindinkább szaporított állandó katonaságra szükségeltetett. Továbbá ugyan ily czélokra az állami javak adóságokkal terheltettek és elzalogitattak, és pedig még külföldieknek is, (1608: 9.); de a mi arra legkárosabb, azok inscriptiók, vegyes adományok czime alatt nem érdemekért, mi hivatásuk, hanem puszta pénzért (1608: 15.) maga a kormány által elidegenítettek, mi a nemzet erkölcsi erejére is süllyesztőleg hatott. Ekként a közjavak többé nem a hazafiság, közerények s érdemek ébresztésére szolgáltak, hanem a közszükségek fedezésének forrásaivá aljasitattak (1609: 64.), mi az adomány rendszer által kiegészített ősiségi rendszerünk hatalmas megtámadását tartalmazá — a pénz uralmát szentesítve. Az ősiség ősi rendszerének azonban a leghatályosabb döfést az tevé, mikép nem csak kül házasságok, hanem az indige n a tus utján is oly számos s terjedelmes jószágok nem magyar nemzetbeliek tulajdonába jutottak. Midőn az ősiség intézménye 48-ig némely törvényekben még szigorún őriztetett; és midőn némelyek a nemzeti genius és ősi szellem örve alatt annak rongyaihoz máig is mereven akarnak ragaszkodni; tévesztik szemük elől, mikép az indigenatus a legnemesebb magyar családoknak legszebb, legősiebb jószágait más országbeliek kezeibe játszotta. Mig a javak forgalmát a becsületes honfiaktól megvonták, s megvonni akarják, azokat az érdemetlen külföldieknek szabad vásárra bocsátották. tekintetbe és számításba, melyre azok becsültettek „Avitae item haereditatis — mond — 100 circiter et 50mill. florenorum facientis praetensa — per Palatinum Jure extraordinario revideatur et determinetur." Tehát az elidegenített ősiek visszakövetelése az érték összegéhez köttetett, és azon érték követeltetett. 7) Quod Commercium praecipuus illeopum, per consequens et felicitatis nationalis fons, sine securitate crediti, haec vero absque Contractuum legitimorum inviolata fide, ac prompta, oelerique Justitiae administratione subsistere nequeat." Kelemen Instit. Juris priv. Huog Lib II. p. 1158. Mily szükséges lenne, hogy e bölcs szavakból jelen philantróp törvénytudóink okulnának!