Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 4. szám
16 nyék értelmében 6%-val lesznek számitandók. A perköltségek az alsó bírósági Ítéletek különbözősége miatt kölcsönösen megszüntetnek, és a per végrehajtás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. deez. 10-én 1074. sz. a. Előadó: Kossalko János ktb.) Büntető jo^i ügyekben. A kir. itélő táblán. 299. Lopással vádolt Téglás Juon elleni bünperben Ítéltetett: AH. alatt kihallgatott tanuk vallomása által az, hogy vádiolt. az eltolvajlott sertésekkel elfogatott, és akkor tettét bevallotta, úgy szinte H. alatti 2. 3. 5-ik és Gr. alatti 2-ik tanú vallomása által az is, hogy a vádlott ugyanazon egyén légyen, ki a kérdéses sertvésekkel elfogatott, és a tömlöczből elszököt volt, ennek makacs tagadása ellenére kétségkívül tétetvén: az eljáró törvényszék ítélete azzal, hogy a vádlottra mért büntetés azon ítélet napjától számítandó, helybenhagyatik, és a periratok illetőségükhöz visszaküldetnek. Egyébiránt az Ítélet tartalmának ellenére, a tanuknak meghitéltetése az illető iratokra rávezetve nem lévéü, az eljáró törvényszék hasonló hiányoknak elkerülésére, illetőleg a tanuknak, mennyiben ellenkezőre törvényes ok fen nem forogna, szabályszerű megesketése s a vádlottali szembesítésére, ugy annak, vagy ha az esketés elmaradna, az e részbeni oknak az iratokban nyilvántételére utasittatik. (1861. oct. 23-án 838. b. sz. a.) 300. Rablógyilkossággal terhelt Markó József elleni bűnügyben ítéltetett: Tekintve vádlott alperesnek a bűntény elkövetése alkalmával ifjú korát, és azt, miszerint az általa végbevitt gyilkosságot nem előre elhatározott szándékkal követte el, a vármegye törvényszéke által reá kimondott halálos büntetés alól felmentetik, és e helyett, az ítéletben felhozott indokokból, befogatásától számítandó nyolcz évi, vasban, közmunkában, heten kint egy napi böjt, s lelki tanítással, ugy a szeszes italok folytonos nélkülözése mellett, töltendő börtönre Ítéltetik, és így e tekintetben az eljáró vármegye törvényszékének Ítélete megváltoztatván, egyebekben pedig helybenhagyatván, a per foganatszerzés végett ugyanazon törvényszékhez azzal, miszerint a testi alkotásról szólló orvosi bizonyítvány a főbenjáró bűnügyben jövőre mindenkor a periratokhoz csatoltassék, visszaküldetik. (1861. oct. 23-kán 891. b. szám alatt,) 301. Tolvajság és orgazdasággal vádolt Varga Sándor és Mikó János büntető perében Ítéltetett: A királyi tábla ítélete helybenhagyatik, a per foganatosítás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. octóber 23-kán 801. b. szám alatt.) 302. Becsületszértéssel vádolt Wallaschek szül. Virdisch Erzsébet fenyítő ügyében ítéltetett: A becstelenitési sértés, bűnvádi eljárás tárgyát nem képezvén, alperes a vád alól ez uton felmentetik, s az iratok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. octóber 24-kén 793. b. szám alatt.) Hivatalos tudnivalók. A nagyméltóságú Hétszemélyes táblán jan. 13-kán s a következő napokon az alábbjegyzett polgári perek fognak előadatni: Boda Antalnak Boda Imre elleni hagyatéki ügye. — Mészáros Károlynak Pfeifer Ferdinánd ellen szerződés betöltése iránt indított ügye. — Payer Jánosnak Payer Erzsébet ellen indított osztály igazitási pere. — Fitos Ferencznek Lövy Illés ellen indított kártérítési pere. Előadó: Gedeon Gábor ktb. — Mészáros Teréznek Mészáros Eszter elleni adóssági pere. Stern Jakabnak Tertetter Magdolna ellen fél vizi malom tulajdoni jogának elismerése végett indított pere. — Stern Jakabnak bíró küldési kérvénye. — Gróf Kollonicsféle nagyiévádi hitbizományi ügy. — Jelentés Turcsányi József ügyvéd haláláról. Előadó: Hu szár Ferencz ktb. Csődök- Králik Péter bobrói lakos vagyonára Arvamegye törvényszéke által. Bej. mart. 5. 6. 7. Perügyelő Tkuránszky Vendel, h. ü. AIsó-Kubinban. Bernáth József marmarosmegyei huszti lakos vagyonára a megyei törvszék által. Bej. mart. 15. Perügyelő: Lipcsey Pál h. ü. Valdman Salamon ugocsa megyei nagy szőllősi lakos vagyonára. Bejelentés febr. 12-én Perügyelő: Vankay János h. ü. Nemes Antalné Ugocsamegyei keresztesi lakos vagyonára. Bejelentés febr. 12-én Perügvelő: Váczi Frigyes h. ü. Stojka József zarándmegyei körösbányai lakos vagyonára. Bejelentés mártius 3-kán. Perügyelő: Pál Péter h. ügyvéd. Nyílt posta. K. Zsig. urnák Kun szentmiklóson, Megy.nrnak H.rM.Vásárhelyen. Az előfizetési pénzt csak jan. 8-án kaptam meg az illető kiadó-hivatalból, bár mily rég küldék is azt önök oda. Ily panaszok nyilvánitattak minap a ,,M.-Országban" is. Szűcs M. ur Miskolczon ; Gál J. ur Dobsinán ; Baj esi A. ur Alsó-Kubinban, Brettner József ügyvéd ur Temesváron kéretik pótlólag még 1 ftot küldeni, mert a fél évi előfizetés nem 3 hanem 4 frt. O Exja B. érsek ur részéről E g e r b ő 1 4 frt helyett csak 3 frt 40 kr. küldetett. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Szerkesztői szállás: Belváros, kalap-utcza 9-ik szám alatt. Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.