Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 61. szám

258 Az alperes ellen intézett végrehajtást megszüutető végzések törvénybe ütköznek, és miután azok ellen fel­peres folyamodással élt, jogerőre nem emelkedtek. Az ügy érdemére megjegyzi felperes, hogy egy váltó akkor is érvényes, ha azon forgalmon kivüli bélyeg jegy van, vagy a váltóérték nem szokásos pénzlábban tétetett ki. Szük­ség esetében tanukkal bizonyíthatja felperes, hogy alpe­res a váltóértékből Bierdimpfl Józseftől 800 ftot lovak­ban, 400 ftot pedig készpénzben kapott. El len végbeszéd : Az alperes ellen elrendelt végrehaj­tás azért is törvényellenes, mert jogérvényes birói hatá­rozat alapján hozatott, holott felperes által per folytán csak biztosítási végrehajtás kérethetett s kéretett. Az al­peres nejétől kierőszakolt fizetés tehát már csak ez okból is érvénytelen. A végbeszéd azon állítását, mintha ő — alperes — a váltóösszeget megkapta volna, egyszerűen tagadván, ragaszkodik alperes kifogásaihoz. (Vége következik.) Kúriai itclctck. Magánjogi ügyekben. A hétszemélyes táblán. 257. Elias Salamonnak Paulovics Imre elleni 325 frt iránti perében Ítéltetett: Az A. a. kötelezvény Sirchich Kázmérnak nyitramegyei javaira betáblázva lévén, az pe­dig, hogy ezen átalános betáblázással terhelt zsámbok­réti javakon kivül Sirchich Kázmérnak más fekvő javai Nyitra megye kebelében lettek volna, alperesileg nem iga­zoltatván, s e szerint az alperes által Sirchich Kázmértól megvett javakat a kereseti tőke összeg kamataival együtt az 1840. évi 21. t. cz. értelmében terhelvén: az alsóbb bí­rósági ítéletek megváltoztatásával alperes 325 írt tőkének, és ettől járó 1855. évi máj. l-ig 4%, azontúl pedig a ki­elégítésig saját kérelméhez képest 5% kamatnak 15 nap alatti megfizetésében, a perköltségek kölcsönös megszün­tetése mellett különbeni végrehajtás terhe alatt elmarasz­taltatik, s a periratok illetőségéhez foganatszerzés végett visszaküldetnek. (1862. július 15. 395. P. sz. a. Előadó: Zsömböry György ktb.) 258. Özv. Heldvein Istvánnénak Kőry János elleni előjegyzés igazolási ügyében ítéltetett : Az eladott ház résznek a vevő jogaiba lépett felperes részérei átíratása, miután ez az eladó nevére telekkönyvezve még jelenleg nincs, eddigelő eszközölhető nem lévén, és eszerint az át­íratás eszközléséig az 1200 frtnyi vételárnak biztosításá­hoz az A. a. szerződés 4 ik pontja szerint is felperesnek joga lévén, az alsó birósági ítéletek megváltoztatásával a történt előjegyzés igazoltnak mondatik ki, és a felterjesz­tett periratok az e. b. további intézkedés végett visszakül­detnek. (1862. jul. 10. 4143. P. sz a. Előadó : Gedeon Gábor ktb.) A kir/ itélő táblán. 652. Rupprecht Jánosnak Niczky Sándor ellen 13,180 frt iránti perében ítéltetett : Az e. b. ítéletben az alperes által elévülteknek állított kamatok, még pedig a tárgya­lás folytán beperelt G. helyesebben E. a. felperesi bizonyí­téknál fogva hasonlóul megítéltetvén, ezen elévülés ellen használt E. a bizonyíték azonban alperessel az akkor ha­tályban volt prtás39. § a szerint előzőleg közlendő, s miu­tán ez nem történt,; az alperes által kért halasztás megta­gadható nem lévén, az <?. b. ítélet feloldatik, s a per ujabb szabályszerű eljárás végett illetőségéhez visszaküldetik. | (1862. július 2-kán 2904. P. sz. a. Előadó: Nyeviczkey I József itélőmester.) 653. Mágos szül. Strein Teréznek Strein Piéda ós Ilia elleni végrendelet érvénytelenítési perében végezte­tett: Miután a neheztelt e. b. Ítélet alpereseknek az ügy­iratokhoz csatolt eredeti vevénynél fogva 1860. jul. 21-én lőn kézbesítve, a felebbezés azonban csak ugyanazon évi aug. 6-án s eszerint az arra szabott, s az osztr. pprtás 93. §-a értelmében egyáltalában meg nem hosszabbítható 14 napi határidő eltelte után nyújtatott be az alperesek ál­tal ; az elkésve bemutatott fé!ebbezé«ek pedig a hivatott prtás 321. §-ához képest magok az e. bíróságok által vol­nának tüstént hivatalból visszautasitandók ; ez oknál fog­va az e. bságnak 1860. aug. 21. 3708. sz. a. kelt végzése, melyben alperes testvéreknek ugyanazon évi aug. 6-án benyújtott fölebbezésök elfogadtatván : az ügyiratok a főbb bírósághoz felterjesztetni rendeltettek — mint vilá­gosan törvénybe ütköző, ezennel megsemmisíttetik, s az összes perirományok további intézkedés végett illetősé­j gükhöz tétetnek át. (1862. jun. 18. 3288. P.sz. a. Előadó: , Monaszterli Sándor ktb.) 654. Özv. Rozenberg Móricznénak Spitz Dániel elle­ni 400 frtos perében végeztetett : Goldberger Éva ujitó felperesoő az 1 ső sz. a. okmányban azt nyilvánítván, hogy jelen előbbi állapotbai visszahelyezési per alperes ellen tudta és beleegyezése nélkül indíttatott, s az eljáró bíróság 1860. évi febr. 10. 13,493. sz. a. kelt végzésével nevezett felperesnő e részbeni személyes meghallgatását elrendelvén, miután ezen jogérvényesen elrendelt. s kü­lönben is az akkoron hatályban volt prtás 30 § által tel­jesen indokolt kihallgatás nem csak meg nem történt, sőt a fenidézett végzés felperesnőnek nem is kézbesittetett, az e. b. ítélete feloldatik. s az iratok felperesnő személyes ki­hallgatása, szükség esetén ujabbi tárgyalás, s a kifejlen­dökhöz képest ujabb ítélet hozatala végett illetőségéhez visszaküldetnek. (1862. jun. 17. 2284. P. sz. a. Előadó: Berzeviczy Manó ktb.) 655. Idősb Ordódy Antalnak Ordódy Mária elleni örökségi igény perében végeztetett: Miután a perben álló felek az ideigl. törv. szab. 178. §-a ellenére a jelen pernek a bíróságok átalakulása folytán lett átvételéről nem érte­síttettek: ugyanazért a felperes semmiségi panaszának hely adatván, a felfolyamodott végzés megsemmisíttetik és az idézett §. értelmébeni szabályszerű további eljárás végett a felterjesztett ügyiratok ugyanazon ker. itélő táb­lához viVszaküldetnek. (1862. jul. 24. 1909. P. sz. a. Elő­adó: Popa Giyörgy ktb.) 666 Kaim Kamiinak öröklési joga igazolására szol­gáló biz"nyitvány kiadása iránti ügyében végeztetett: Az •/. a. hlos bizonyítvány nyal kérelmezőnek édes anyjátóli leszármazása igazolva, s ez által a bemutattatni rendelt keresztlevél pótolva lévén, a felfolyamodásnak hely ada­tik, s a felfolyamodó a keresztlevél bemutatásának köte­lezettsége alól fölmentetvén, az eljáró városi törvszék a kérvénynek érdemleges elintézésére utasittatik, ellenben az ideig. törv. szab. 104 § ban elősorolt esetek nem forog­ván fenn, sem a semmiségi panasznak, sem a 110. §. alap­ján a költségek megtérítésének helye nem találtatik, s az ügyiratok további eljárás végett illetőségükhöz visszakül­detnek. (1862. jul. 16. 2026. P. sz. a. Előadó: Chernél I Elek ktb.) 657. Saáry Péternek Bárány Pál és pertársai ellen I jogos visszahelyezési ügyében ítéltetett: Jelen viszzahe­lyezési per az 1851. évben még fennállott magyar tör­I vény-szerint lévén elítélendő:miután felperes a kere-

Next

/
Thumbnails
Contents