Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 32. szám

134 ból helybenhagyatván, a per további intézkedés végett illetőségéhez leküldetik. (1861. jan. 17. 1900. P. sz. a. Előadó: Toperczer Ödön ktb.) 352. Gróf Deseffy Ferencznek Rozenthal Sámson és társai ellen 5300 pfrt átkebelezése iránti perében Ítéltetett: Az A. betű alatti kötelezvényben különös jelzálogul kije­lölt ingatlan javakra még az 1826. évi jul. 7-én jogszerűen kieszközölt betáblázás érvényességének megszüntetése al­peresi részről sem állitatván, s ezen még a maga érvényé­ben fenálló betáblázás átkebelezésének a kiskőrösi, szűcsi és alsó tabdi, alperes Rozenthal Sámson bírásában lévő ja­vakra azon körülmény, hogy ezek a betáblázás után tu­lajdonos Kis Ignncztól birói végrehajtás utján elfoglaltat­tak, azon oknál fogva, mert a végrehajtás utján eladott javak ezen alperes által csak is a már rajtok volt betáb­lázott terhekkel, s ilyképen az átkebeleztetni kért, és be­táblázott jelzálogos elsőbbséggel biró felperesi követelés terhével is vétethettek meg, ellene nem állhatván, ugyan­azért a kért átkebelezésnek a kis körösi, szűcsi és alsó tabdi, alperes Rozenthal Sámson nevére bejegyzett ingat­lan javakra az 1826. évi jul. 7-ik napjától számítandó el­sőbbséggel hely adatván, s ily képen e részben az első bíróság Ítélete megváltoztatván, egyébbként pedig a többi alpereseket és ezeknek bírásában lévő javakat illetőleg, ugy szintén a költségekre nézve is helybenhagyatván, a periratok további intézkedés végett illetőségükhöz vissza­küldetnek. (1862. jan. 17. 1784. P. sz. a.Előadó: Chernél Elek ktb.) 353. Tóth Pál Terézia Takács Andrásnőnek Tóth Pál Ferencz ellen 29 frt iránti perében ítéltetett: Felpe­res azt, hogy a keresetbeli összeg fizetésére bizonyos ha­táridő lett volna kikötve, sem az •/. alatti kereset levélben nem állítván, sem pedig alperes tagadása ellenében a tár­gyaláskor nem bizonyítván, alperes a keresetbeli összeg 4% kamtainak fizetésére csak a per kezdete napjától köteleztetik, s ennyiben módosíttatván, egyébként pedig helybenhagyatván az első bíróság Ítélete, a per illetőségé­hez visszaküldetik. (1862. jan. 17. 1480. P. sz. a. Előa­dó : Toperczer Ödön ktb.) 354. Jüttner Károly utáni hagyatéki ügyben Vida István és Anna végrendeleti örökösök által, közbevetett felfolyamodás folytán határoztatott: A fenállott hagya­téki ügyekbeni eljárás az ideig. törv. szabályoknak I. Rész 179 ik §-a szerint már hatályon kivül lépvén, az összes e hagyatéki ügyre vonatkozó iratok az ideig. törv. sza­bályok I. Rész 179 és 180 §§-a szerinti eljárás végett il­letőségükhöz visszaküladetnek. 1862. jan. 7-én 1841. P. sz. a. Előadó: Gáger Mihály ktb.) 355. Neuman Villiámnak Wiener Albert ellen 40 frt és járulékai iránti perében Ítéltetett: A perbeli iratokhoz, jelesen Pallay János ügyvédnek mint e perben alperesi szavatosnak jelentéséhez /. a. csatolt, az 1856. évi máj. hó 27. 3602. sz. a. fölvett tárgyalási jegyzőkönyvből világo­san az derülvén ki, hogy nevezett szavatos részéről a kere­setbeli 40 frt birói kézhez letétetett, ezen tárgyalási jegy­zőkönyv pedig mint hivatalos és igy teljes hitelt érdemlő okmány az alperes által ajánlott pótesküt feleslegessé te­vén, felperes keresetével elutasittatik, s a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek, s ekép az első bíróság Ítélete megváltoztatván, a per további intézkedés végett illetősé­géhez visszaküldetik. (1862. jan. 18. 4691. P. sz. a. Elő­adó : Bernolák Károly ktb.) 356. Péczdy Lajosnak Derzsi Antal ellen 100 frt 99 kr.-beruházási költségek és járulékai iránt indított szó­beli perében ítéltetett: A zálogból kibocsátott birtok ta­I gos arányosítására tett költség, mint alperes javára szol­gáló beruházás megtérítéséhez felperesnek joga lévén, annak felperes által B. alatt bemutatott bizonyítványa és egyéb felhozható adatok nyomán szabályszerű tárgyalás melletti felderítése illetőleg bebizonyítására, s ez után új­ból hozandó ítélet végett a periratok az első bírósági Íté­let feloldása mellett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. jan. 18. 2301. P sz. a. Előadó: Toperczer Ödön ktb.) 357. Nyitó Katalin férj. Kovács Mártonnénak Szivics Máté és Kovács Márton elleni igény perében Ítéltetett: Első rendű alperes felebbezését azon időtől számítva, mi­dőn neki a panaszlott ítélet kézbesittetett, kellő időben adván be, a felebbezést visszautasító e. b. végzés megmá­sitása mellett a felebbezés rendes időben beadottnak véte­tik, s igy az e. b. itélet vizsgálat alá vétetvén, az mint az alperes által is kihallgattatni kért tanú vallomásokon ala­puló jóváhagyatván, az iratok illetőségükhöz visszakül­detnek. (1862. febr. 12. 2022.P. sz. a. Előadó Huszár Fe­rencz ktb.) 358 Nagy Károlynak mint neje Csomra Ágnes kép­viselőjének Koller József ellen 123 frt 80 kr. iránti vég­rehajtási ügyében végeztetett: Az 1860 iki decz. 5-ről 10181 sz. a. kelt végzés mellett a letéteményt kérelmező kezeinél létező eredeti folyamodás NB. 2 NB 3 NB. alatti kapcsolmányaival sem a végrehajtási, sem a letéteményi ügyiratok közt feltalálható nem lévén, mielőtt érdemle­ges határozat hozattatnék, azok illetőségükhöz azzal kül­detnek vissza, hogy a hiányzó iratok is ez ügyhöz csatol­tatván, kiegészítve ismét felterjesztessenek. (1862. febr. 11. 5592. P. sz. a. Előadó: Huszár Ferencz ktb.) 359. Özv. Szilágyi Gyórgyné szül. Tóth Borbálának néhai Balázsházy Károly örökösei ellen 17 köblö9 2*\2 vékás szántó és kaszálló földek visszaadása iráDt indított perében Ítéltetett: Az első bíró-ágnak ítélete az általa fel­hozott okoknál fogva azon változtatással hagyatik hely­ben, hogy miután felperesnó a haszonvételeknek mennyi­ségét törvényszabta módon nem igazolta, ezekre nézve keresetével ez uton elutasittatik és a perköltségek a per­beli körülményeknél fogva kölcsönösen megszüntetnek. A per további intézkedés végett illetőségéhez visszakülde­tik. (1862. febr. 13-án 2299. P. sz. a. Előadó: Bernolák Károly ktb.) 360. GróiVíczay Károlynak szentgyörgyi Horváth Ed­mund ellen 5900 pfrt iránt indított perében Ítéltetett: Az A. a. szerződésnek első pontjában az érdeklett felek hatá­rozottan kijelentették, hogy alperes a bajai uradalom jö­vedelmének csak azon fele részét tartozik megtéríteni fel­peresnek, mely az 1853-ik nov. 1-től befolyt és általa fel­vétetett. Miután a követelésbe vett első sz. a. 4268 frt 38 krból álló összeg azon jövedelemnek részét nem képezi, s felperes ezen követelésre nézve a mellékelt 3. 4. 5. sz. a. Ítéletek által külön perutra sem utasíttatott az első bíró­ság ítéletének e részbeni megváltoztatásával, alperes ezen kövételes fizetése alól föl mentetik, egyébiránt pedig a II. sz. a. 1244 pfrt 57 kr. és a III. sz. a. 287 frt 15 kr. iránt hozott első bírósági itélet az általa felhozott okoknál fogva helybenhagyatván, a perköltségek pedig az ítéle­tek különbözőségénél fogva kölcsönösen megszüntetvén, az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz vissza­küldetnek. (1862. febr. 13. 1553. P. sz.a. Előadó: Berze­viczy Manó ktb.) 361. Vindhager Katalinnak elmebeteg özv. Vogel Sarolta tömege ellen nyugdíj követelés iránti ügyében ha­tároztatott : Jelen ügy az árvabizottmány és városi tanács által közigazgatásilag intéztetvén el, s igy a kir. itélő

Next

/
Thumbnails
Contents