Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)
1861 / 124. szám
517 résnek, Stoósz bánya ványa város mint alperes ellen korcsmáltatási, malom és vásári jogok visszaszerzése iránti perében Ítéltetett: Az első bírósági Ítélet az abban felhozott okoknál fogva helybenhagyatik és a per illetőségéhez visszaküldetik (1861. szeptember 23-kán 450. urb. szám alatt.) 4. Özvegy Jankovics Antaln'i szül. báró Vécsei Eleonórának s ennak elhunyta után Károlyi János közbirtokossági igazgatónak felperessége alatt Gresztete volt úrbéres község mint alperes ellen a határ rendezése és tagosítás iránti perben ítéltetett: A másodbirósági Ítélet a benne foglalt okoknál fogva oly felvilágosítással, hogy az 1860. évi máj. 16-ról kelt s a perben VV. sz. alat mellékelt egyesség alapján : Az alperes volt jobbágyságnak úrbéres illetéke a Mária Theréziai urbárium kiszabása szerint jelesül 172/8 úrbéri házhely és egy úrbéri zsellér után minden hiány nélkül kiszolgáltassék, továbbá ezen úrbéri illetéken felül részint a gesztetei, részint pedig a kisfaludi határban az alperes volt jobbágyok kezein és használatában létezett és jelenleg is létező heted, dézmás maradvány, foglalvány, irtvány, s bármi más néven nevezendő mivelet alatt volt földek két egyenlő részben ugy osztassanak föl, hogy ezen földek mennyiségének a volt földes uraság, másik fele pedig a volt úrbéres jobbágyok birtokába örökös és kizárólagos joggal akként menjen át, hogy jövőre sem a földes urak a volt úrbéres jobbágyok ellen ugyan ezen földekért bármi néven nevezendő tartozást vagy szolgálatot nem követelhetnek, sem az alperes úrbéresek volt földes uraságoktól sem faizást sem más úrbéri czimű illetményt nem igényelhetnek, hanem közöttük minden előbb fenállott kölcsönös úrbéri viszonyok tökéletesen megszüntteknek tekintessenek; nem különben a fentebb érintett úrbéri illetéken, valamint az irtvány, maradvány és egyéb czimű felesleges földek két egyenlő részrei felosztásából a volt úrbéreseknek esendő fele rész földeken felül, minden egész úrbéres telekre, nem különben a helybeli lelkésznek egy, s az oskola tanítónak felházhely után nyolcz illetőleg négy hold legelő, valamint az egy úrbéres zsellérnek egy hold legelő akként adassék ki, hogy különben is a mivelés alatt volt földek közt létező parlagok és cseplyék ezen nyolcz holdnyi legelő illetőségökbe beszámíttatván, a mennyiben az egész illeték ezekből ki nem telnék, a volt úrbéres föld illetőségeikhez közvetlen esendő legközelebbi részekből pótoltassék; végre a volt földes uraknak 1848-ik évtől mostanáig hátralévő tartozások feletti mindennemű követeléseik megszüntteknek tekintendők, — helybenhagyatik és jelen per eszközlendő végrehajtás végett illetőségéhez visszaküldetik. (1861. szept. 23-kán 415. urb. sz. a.) Büntetőjogi ügyekben. A hétszemélyes táblán: 15. Jakab István elleni gyujtogatási bünperben Ítéltetett: A soproni kerületi főtörvényszék Ítélete azon megjegyzéssel hagyatik helyben, hogy a vádlott büntetése az első bíróság Ítéletnek történt kihirdetésétől azaz: 1860. évi november hó 16-ik napjától számítandó és annak foganatosítása teljesítendő. (1861. május 29-kén 28. b. szám alatt.) 16. Vichard Józs. és Löb szül. Kis Anna ellen házasság töréssel elkövetett közerkölcsiség elleni kihágás folytán tárgyalt bünperben ítéltetett: Vádlott Vichard József és Löb sz. Kiss Anna el. házasságtörés által állítólag elkövetett közerkölcsiség elleni kihágásra nézve próbák hiányából hozott főtörvényszéki felmentő ítélet helybenhagyatik. (1861. máj. 29-kén 92. sz. a.) 17. Binfeld Johanna elleni zugzálog üzleti kihágás végetti bünperben Ítéltetett: Vádlott Binfeld Johannának, az alsó bírósági Ítéletek által terhül felrótt zugzálog üzlete, a perbefogatás alapjául felhívott törvények szerint büntetésre méltó cselekvényt nem képezvén: marasztalt Binfeld Johanna az alól bírósági két egybehangzó ítéletek által reá mért büntetés terhe alól felmentetik, és az iratok további intézkedés végett illetőségéhez visszautasittatnak. (1861. máj. 29-ik 92. sz. a.) 18. Sándor István elleni lopás és testi biztonság elleni kihágás végett tárgyalt bünperben ítéltetett: Vádlott ellen kimért 3 évi börtön büntetés kezdete az eljáró bíróság ítélete kihirdetésétől lévén számítandó, ezen megjegyzéssel a főtörvényszéki itélet érdemileg jóvá hagyatik, s az íratok foganatszerzés véget" illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. máj. 29 kén 83. sz. a.) 19. Göltl Lajos elleni becsületbiztonság elleni kihágás végett tárgyalt bünperben Ítéltetett: A felebbezett főtörvényszéki itélet az abban kifejtett indokoknál jóváhagyatván, az iratok foganatszerzés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1861. máj. 31-én 29. b. szám alatt.) 20. Zajecz Domokos elleni gyilkossági bünperben ítéltetett: A másod bíróság ítéletének megváltoztatásával, az első bíróság ítélete a bűnösségre nézve érdemileg helybenhagyatik, — a büntetés kiszabását illetőleg azonban: a vádbeli bűntény afenforgó enyhítő körülményeknél fogva kissebb beszámítás alá esvén, azért vádlott Zajecz Domonkosra az első bírósági ítéletben kimondott tizenötévi börtön büntetés, eddig szenvedett fogsága betudásával, vagyis befogatásától számítandó 8, azaz nyolcz évi súlyos börtönre leszállittatik, és az iratok foganatszerzés végett illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. máj. 31-kén 119. b. sz. a.) Kata András és Berta József ellen rablás, tolvajság, illetőleg rablás és nyilványos erőszakoskodás végett tárgyalt bünperben Ítéltetett: A vádbeli bűntények vádlott Berta József és Kata András ellen bebizonyítva lévén, a bűnösség kérdésében az első bírósági itélet helybenhagyatik ; a büntetés kimérését illetőleg pedig, az a fenforgó enyhítő körülményeknek tekintetbe vételével, Kata Andrásra vonatkozólag a nemesség vesztés büntetése elhagyásával, mind Berta Józsefet, mind Kata Andrást illetőleg, a jelen itélet hirdetésétől számítandó öt évi súlyos börtönre leszállittatik, egyebekben a felülvizsgáltatni kért itélet helyben — illetőleg érintetlenül hagyatik, a bűnperiratok foganatosítás végett visszaküldendők lóvén. (1861. máj. 31-én 30. b. sz a.) 22. Király István és Beck máskép Ballá József elleni rablási bünperben Ítéltetett: Király István és Beck máskép Ballá József vádlottak büntetéseinek, a jelen itélet kihirdetésétől számítandó öt évrei leszállitásával, a másod bíróság ítélete helybenhagyatik, és a periratok a teljesitendők teljesítése végett illetőségéhez visszaküldetnek. (1861. máj. 31-kén 29. b. szám alatt.) 23. Fodó János elleni emberölési bünperben ítéltetett: Vádlottra a másodrendű biróság Ítéletében kimondott egy évi nehéz böntönbeli fogság ugyan azon itélet hozatala napjától lévén számítandó: ezen megjegyzéssel a mondott itélet érdemileg helybenhagyatik, és a periratok maga illetőségéhez vissaküldetnek. (1861. jun. l-jén 61. b. sz. a.) 24. Gulyás János elleni rablás és súlyos testi sértés ' végetti bünperben Ítéltetett: A másod rendű bírósági ité-