Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 122. szám

509 Cremieux sajnálja, hooy a küzvádló, neui mint a védelem, az első bíróság alapjául szolgált tényekre szorítkozott. Ellenveti, hogy vádlotthoz, ki oly nagy tiszteletet tanúsított a törvszék iránt, oly kérdéseket intézett, melyek kihívásoknak vétethetnek. „Ön — úgymond — így szólt vádlotthoz — ígéretekről beszélt, melyek nem teljesíttettek. Ez hazudság. Ki emiitette föl az államhatóság által tett ígéreteket? Miért e kérdésnek fölemlitése, mely a törvényszékre nem tartozik? Mi czélja van önnek ezzel? Ha önnek igennel válaszol, hát meghazudtolja un, és aztán? S ha önnek azon egyén nevét megnevezi, mit nyert ön azzal ? Szükséges volt Pontalbáról szólni, kinek nevét én mennyire lehetséges volt, mellőztem. És ez majdnem sérthetetlennek mondatik azérr, mert nincs jelen. Micsoda ! Pontalba nincs jelen? Bocsássanak meg, ő jelen van, s az egész ügyet szerencsétlen világításba helyezi. Az egész vád az ő feladásán alapszik, s ön hinni akarja, hogy a feladás nem gyalázatos indokból származik. Ám legyen ; de legyen meggyőződve, hogy nem egyedül ön az, ki ezt hiszi. Van még egy más név, melyet én egészen hallgatással mellőztem, s miről véleményemet nem nyilvánítottam és ön egész védbepzédet tartott Barbet Devaux ur mellett. Ön értesített bennünket, hogy ez egy kis lapot, már nem tudom hol, szerkesztett, s hogy ez a szerencse ajtaja előtt, mely előtte megnyílt, s ismét becsukatott, elvonult. Tudja ön, miért ment el? Mert kevés igértetett neki. De csakhamar megbánta tettét, táviratozott Marseilbe, levelet irt, melyben reményét fejezé ki azon jó bánásmód iránt, mely neki igértetett, és biztosítja azon egyént, a kihez járult, hogy ő kétszeresen meg fogja szolgálni. Látják tehát, mily hamar fáradozott a szerencse ajtócskáját ismét felnyitni. Ugy hiszem az államhatóság a ráhalmazott dicséretekkel elhalgathatott volna, és én meglettem volna kiméivé a fáradságtól visszatérni ezen emberre, kinek 1849 ben semmi vagyona sem volt, ma azonban boldogul s bőségben él. Elég erről, én hiszem, hogy önök őt mint nem teljes érvényességű tanút elvetendik. Áttérek arra, a mi legjobban szivemen fekszik, Mou ginot szakértőre. Hogy védelmezve legyen, fiatal kori tetteire történt visszaemlékezés. Én is emlékszem Monginotra. Családom Monginotnak baráti szolgálatot tett, mit ez gazdagon visszafizetett, én személyének ellensége nem vagyok, de mint szakértőnek azt mondom, hogy jelentése fertelmes, azt mondom az övé, mert ő tette azt, s azt álli'om, hogy a törvényszék erről meggyőződhetetik, mindaz mi a caisse-ről, és a kényszer eladásról mondatik, Monginottól magától származik. És kérdem, miért utasít el a törvényszék egy ujabb szakértői vizsgálatot, melyért Mires börtönének mélyéből térdelve könyörgött. Cremieux bebocsátkozik még egyszer a tárgy jogi kérdésébe,s nagy élés elmüséggel felhozza mégegyszer a védelem érvényesítésére vonatkozó érveket. „A kényszer eladások ügyében, úgymond, sem vétség vagy bizalommali visszaélés, sem csalás fen nem forog, minthogy jogosítva volt arról rendelkezni, mit folyó számadásban kapott, lett légyen az pénz, vagy értékpapiros, mely a tulajdonosra volt kiállítva." Az elnök többször félbeszakítja védő előadását, ki végre kéri, hogy a tárgyalás holnap főlytattassék. Elnök: Ha ön holnap csak félóráig fog beszélni, ezt megengedi önnek a (örvényszék. Cremieux: Kngedjen legalább egy órát elnök ur ! E 1 n ö k ! Jó ! tehát egy óra. Az ülés bezáratik. (Vége következik.) A rögeszméről. - II. A v—i esküdtszék előtt állott M. fegyencz, ki már négy évet töltött fegyházban. Ő ugyanis a házi rend elleni vétségért egy magán szobába záratván, itt kísérletet tőn önmagát elevenen megégetni, szerezvén egy szál gyertyát s azt meggyújtva, a szalmával tölt ágya alá helyezte, ő maga pedig levetkőzve, meztelenül az ágyra feküdt, a mely ágy nem sokára lánggal kezdett égni. A tüz már a szoba deszka falazatába is belekapott, a nagy füst a szomszéd czellákba észrevétetvén : a czellák lakóinak segélykiáltásaira az őrök előjöttek, és M. czellájának elbarrikadirozott ajtaját feltörvén, a már eszmélet nélküli de ismét magához térő M—t az ágyból és a czellából kivitték, mire a tüzet eloltották, s minden további veszedelmet meggátoltak. Vizsgálatkor M. tettét bevallotta, okul előadván, hogy a fegyházban vele igen keményen bántak s gyakran igaztalanul mégis verték, őt hónapokon át magányosan hagyták, s hogy őt bolondnak tartottak. Előadta továbbá, hogy borzadott a fegyházban, mint hallotta, szokásos körülmetéléstől, miután ő nem, zsidó, hanem jó vallásos keresztény legyen, hogy ő ablakából betegsége alatt gyakran látta, miként vágdaltatnak darabokra a bünhönczök holttestei, hogy a bonni egyetembe bonczolás végett elszállíttathassanak, s hogy egyszer késő estve az őr ajtaján kopogtatván: azt mondá, hogy óráim már megszámlálvák, s hogy végre egy vasárnap a fegyházi pap egyházi beszédével őt tökéletesen semmivé tette, szemeit rá függesztvén, és ujjal mutatván rá, a mi őt borzasztó ijedségbe ejtette. O ezek következtében szomorú és életunt lőn, s végre jól meggondolva elhatározta, hogy valami uton módon magát kivégzendi, e módok közt leginkább megtetszett neki az elégés, hogy csak hamvai maradjanak meg, s hogy holttestével ne rendelkezhessen senki. Az elnök azon kérdésére, hogy mikép érezte magát akkor az ágyban, mosolyogva válaszolta: „igen jól, csak egy kicsit fojtos volt, s ámbár már jól égett, de a hőséget nem érezte." A védőnek indítványára a szakértő orvos meghivatván, a ki a vádlottat a börtönben huzamosabb ideig észlelgetvén, azt izgatottnak, változékonynak s beszédesnek találta, rendesen sebes érveréssel, s véleményében oda nyilatkozott, hogy vádlott habár a jelen pillanatban nyugodtnak és ép elméjűnek látszik is, de azért bizonyos rögeszme uralma alatt van, s a tett idejekor ily rögeszmétől gyötörtetvén: ennélfogva tette beszámítás alá nem jöhet; hogy ily rögeszmétől gyötörtethetett: igazoltatik a hosszas magános fogság s a szövésnéli folytonos ülés által, a minek nem ritkán mell és gyomor bajok, étvágy hiány, izgatottság, rajongás, és néha lelki zavar a következménye. Daczára ezen véleménynek, vádlott az esküdtek által, mint szántszándékos gyújtogató bűnösnek nyilváníttatott, s 10 évi fegyházi fogságra ítéltetett. Ha ezen előadott esetet lélektanilag vesszük bírálat alá, s ha e mellett a szakértői véleményben előadott lelki szabálytalanságot tekintjük, támogatni kell azon nézetet,