Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 121. szám

506 őt könnyen oly cselekvényre késztethette, mely ha bűn­tény is, de a melynek horderejét ö zavart lelki állapotá­nál fogva megítélni képes nem volt. Ő maga is következő szavakkal rajzolta le lelki állapotát: „én magamat egé­szen elhagyatva láttam, a tettet búskomorságban követ­tem el, fejem akkor ugy égett mint a tűz" stb. Cselekvé­nyét indokoló azon jellemző kérdése: ,,vájjon férje halá­la után szabad volna-e neki haza menni" hasonlóan iga­zolására szolgál annak, hogy cselekvénye beszámítás alá nem jöhet, mert elméjének teljes használatában be kellett volna látnia, hogy ő bármily körülmények kozitt is, ha­za nem mehet, hanem a fenlevó körülményeknél fogva férje halála után is annak házában kell maradnia. De to­vábbá a saját magán elkövetett mérgezési kísérlet is a be nem számithatást igazolja, mert ez süker esetében egye­düli vágyát, a haza térhetést megszüntette volna. Ezen orvosi vélemény alapján B. a legfőbb törvény­szék által a vád alól fölmentetett. Hazai törvénykezés. — Baranyamegyének szep. 16-kán s következő nap­jain tartott közgyűlésében Pécsett állandó törvényszék felállítása, nyolcz ülnöknek 1200 for. évi fizetéssel leen­dő megválasztása és 4 kisegítő előadónak 3 for. 36 kr. napi dij melletti alkalmazása határoztatott, s a tör­vényszék tagjai a gyűlés folyama alatt meg is válasz­tattak. — Ungmegye szept. 16-kán tartott közgyűlésében az állandó megyei törvényszékhez ülnökökül: Olcsvány Grábor, Héthy Antal, Thuránszky Kálmán, Okolicsányi Zsigmond, Cserszky Lajos és Elek János általános szó­többséggel megválasztattak; törvényszéki szolgabiróul Bekényi Belizár, esküdtnek E ry József lett megválaszt­va. Ugyanezen gyűlés folyama alatt a törvényszéki se­gédszemélyzet, ugy a telekkönyvi hivatal személyzet is szavazattöbbséggel megválasztatott. — Mosonmegyének szept. 16-ki közgyűlésében ám­bár a szept. 2-ki gyűlésben az árvavagyonnak a megye székhelyén kezelése határoztatott — e határozat megváltoz­tatásával az árva vagyon kezelése a községekre ruházta­tott. A fő gyámi állomás választás utján betöltetett; s no­ha az előbbi gyűlés azt határozta, hogy a fő gyámnak lakbér, vagy bármi egyéb pótlek adatni nem fog, ezen gyűlésen mindazáltal a főgyámnak lakbér fejében 200 ft. állapíttatott meg. M. Óvár városa jelenté, hogy a városi törvényszéket az ideiglenes törvénykezési szabályok ér­telmében három jogtudó tanácsos megválasztásával már szervezte. Jog irodalom, Megjelent s szerkesztőségünkhöz beküldetett : „_% magyar Polgári törvénykezés rendszere az országbírói értekezlet által megalapított ideiglenes törvénykezési szabályokhoz alkalmazva." Irta Suliay­tiil János jogtudor köz és váltó ügyvéd. A szerző sa­játja. M. 8-adrét, 203 I. E mű öt részre van osztva. Első rész. A bírói hatalom, bíróságok. — Második rész. A ren­des eljárás. Első fejezet. A per személyeiről. II, fejezet. A per előzményei. III. fejezet. A per kezdete. IV. fejezet. A per folyama, kifogások, perbeli szóvált ások illetőleg iratok. V. fejezet A bizonyításról. VI. fejezet. A birói határoza­tokról. — VII. fejezet. A perorvo?latokról. VIII. fejezet. A határozatok végrehajtásáról. IX. fejezet. A perorvosla­tokról, honi törvényeink és előbbi eljárásunk szerint. — Harmadik rész. A sommás eljárás. Negyedik rész. A csőd eljárás Ötödik rész. A peres ügyeken kivüli bírósági eljá­rás. E mű megrendelhető szerzőnél (barátok tere 9. sz. 1-ső emelet) két o. ért. forintért. Bolti ára 2 ft. 50 kr. Közelebbről tüzetesebben fogunk szólni ezen a törvény­kezés terén közszükséget pótló jogi műről. Hivatalos tudnivalók. Csődök. Bujanovich Ferdinánd pécsi kereskedő vagyo­nára Pécs város törvényszéke által a csőd megnyittatott. Bejelentés october 1. Perügyelő: Majorossy János pé­csi ügyvéd. Saáry Károly és neje Grombay Sarolta győri föld­birtokosok ellen Győrmegye törvényszéke által. Be­jelentés october 31-kén. Perügyelő Zis k a János győri ügyvéd. Popovicsné született Tarnay Franciska aradi lakosnő ellen Arad város törvényszéke által. Beje­lentés october 29-kén. Perügyelő: Ebesfalvy aradi ügyvéd. Grröschl Sebestyén és neje Magdolna borosjenői lakosok ellen Pestmegye törvényszéke által. Bejelentés october 21.22.23. Perügyelő Bellágh József pesti ügyvéd. Naftái i Móricz temesvári lakos ellen Temes­vár város törvényszéke által. Bejelentés oct. 2. 3. és 5-kén. Perügyeló: Küttl K. temesvári ügyvéd. Felelős szerkesztő ?s kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYHOZÁSI S TÖRVÉNYSZÉKICSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak : e?ész évre 8 frt, — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, lövészutcza 8. sz. (Enzsel ház) Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1861 Nyomarott Beiméi J. és Kozma Vazulnál

Next

/
Thumbnails
Contents