Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 112. szám

470 hinni merem, hogy a mlgos főrendek szokott s mindenkor tapasztalt engedékenységgel teendik, ha kevés, de szivem mélyéből eredt szavakkal érintem a reám nézve kimondhatatlan nagybecsű viszonyt, melyben a mlgos főrendekhez állani szerencsém volt. (Éljen) Teszem ezt azon viszonynak utolsó perczeiben, miszerint némikép adhassam jelét, mlgos főrendek, határtalan tiszteletemnek, s azon hálaérzetnek, melynek kifejezésére magamat elégtelennek érzem. Nem hálálhatom eléggé a mlgos főrendeknek irántam csekély érdemem fölött mindenkor tanúsított jóakaratát és bizalmát, mely által támogatva, gyar lóságom miatt elcsüggednem soha nem lehetett, sőt inkább élénkült bennem a remény, hogy hivatásomnak, mely az ügy szentsége s fontossága, azonkívül a mélyen tisztelt háznak méltósága által valóban magasztossá lett, parányi erőmmel is megfelelni képes leszek. (Éljen) Habár az események hatalma ezen díszes hivatásomnak véget vetett, habár a bal sors a mlgos főrendek buzgó törekvését és nemes czélu tevékenységét megakasztotta, habár azok, kiket a haza iránti kötelesség, a jog szentsége iránti kegyelet, és a közügy iránti hivség egy szívvel és egy lélekkel egyesitett, ezúttal meghiúsult reményekkel távoznak el egymástól, mindazáltal feloldhatlan marad azon kötelék, mely őket szellemileg egymáshoz, s a haza szent ügyéhez fűzi (helyeslés;) legyen szabad reménylenem mlgos főrendek, hogy azon élénk rokonszenvben, mely keblemet eltölti, a mlgos főrendek engem is részesíteni szíveskednek, s valamint rám nézve elfelejthetetlen lesz az idő, melyet a mlgos főrendekkel mint hőn tisztelt munkatársakkal tölteni szerencsém lehetett, hogy a mlgos főrendek is csekély személyemet szives és jóakaró emlékezetökre tovább is méltatni kegyeskedjenek. (Éljenzés a főrendek mind felállnak.) Az utolsó gyűlésnek ezennel vége levén, ezen országgyűlésre tevékenységünk megszűnt, azért voltam bátor kevés búcsúszavakkal legmélyebb hálámat kifejezni. (Éljenzés.) Büntető jogi eset. (Folytatás.) A tárgy iratokból megtetszik, hogy vádlott Bakay Gy ör gy a btk 135-ik §. 2 ik pontjában körülirtrablógyilkosságban, és a btk 8-ik és 166-ik §§-ai szerinti gyujtogatási bűntett kísérletében tagadása elenére a bprdts 279 — 282-ik §§-ai alapján mint közvetlen tettes a következő okokból bűnösnek találtatott: mert 1). vádlott oly egyéniség, kiről a kérdéses tettek elkövetést feltehetni, (prdts 281-ik §. 2). 2 a büntettek elkövetésekor a tett helyén volt, (bprdts 138-ik §.) 3 mert a rablógyilkosság elkövetése előtt pénze nem volt, annak elkövetése után pedig több fizetéseket tett, (bprdts 139-ik §, Cpt.) 4). mert a tett elkövetése utáni elfogatásakor ingén fris vérfoltok találtattak, (bpdrts 138-ik §. 9-ik pt.) Ezen gyanuokok támogatásául még tekintetbe vétetett, hogy vádlott a rabló gyilkosság elkövetése estéjén ijjedt és rémült állapotban volt, (bprdts 143-ik §.) Már mi a tárgyi tényálladékot illeti, azt hogy Darányi Pálnén 1859-ik január 17-én gyilkosság követtetett el, a 8 ik N. sz. a. boncz jegyzőkönyv és a N. 9-ik sz. a. orvosi vélemény által be van bizonyítva. Azt, hogy Darányiné megyilkolásakor ugyan annak vagyonán rablás is követtetett el, az első bíróság onnan következteti, hogy több tanú vallomása szerint 1859-ik január 17-én este, midőn Darányiné szobájában halva találtatott, a szekrény fiókok kihúzva, a láda fedele felnyitva, az almáriumból minden kiszórva és az ágynemüek szét hányva találtattak. Hogy pedig Darányinénak pénze, különösen ezüst pénze volt, az első bírósági ítélet bebizonyitottnak veszi Nagy Mibályné szül. Pozsár Sára, és Bakay István vallományai által. Zsengellérné vallja, miszerint Bakay Istvántól január 17-én hallotta, hogy ő Darányinénak házbérben 2 pftot fizetett. Faragó János tanúsítja, hogy Darányiné halála előtt kevés nappal Jalsovitzky Mihálytól a szőllő árában kapott 150 vftot és Bakay Istvántól a házbér fejében 12 pgő azaz 30 vftot. Mindezek szerint kétségtelen, hogy Darányinénak pénze, és különösen ezüst pénze is volt. Halála után pedig nála pénz, Faragó János tanuvallománya és a N. körösi szolgabiróságnak ad N. 60-ik sz. a. jelentése szerint nem találtatott. Miután pedig arra, hogy Darányinénak pénze még annak éltében valaki által eltulajdonittatott volna, jelenség nincsen, az 1859-ik január 17-én tapasztalt és több tanuk, azok közöl, kik a meggyilkoltnak szobájában legelsők jelentek meg, mint különösen Zsengellér József, Gál Miklósné szül. Szitás Julianna, és Ki s László által bebizonyított N. 30, 45, és 49 rendetlenség pedig minthogy a szekrény fiókjai kihúzva, a láda és almárium nyitva, az ágy széthányva találtatott, kétségtelenenül oda mutat, hogy az, ki Darányinét meg gyilkolta, annak pénzét kereste, és azt, halála után az nem találtatván, el is vitte, s a gyilkosságot is azért követte el; vagy is hogy Darányinénál r ab 1 ógy il k o sság követtetett el. A gyujtogatási b ü n t e 11 e t illetőleg ennek kísérletét az első bíróság bebizonyitottnak tekinté azért, mert Darányiné lakásán az asztalon ruha és papir égve találtatott; továbbá a szobában szét szórva volt több éghető tárgy, a szoba gerendával, deszkával, a ház náddal van fedve, miszerint tehát szükségkép tűzvésznek kellett volna támadni, ha annak idején segély nem érkezik és az égve talált tárgyak vizzel le nem öntetnek. — Itt mindenek előtt megjegyzendő, hogy a gyujtogatási bűntetthez megkívántatik, miszerint a tüz oly szándékkal gerjesztessék, hogy az lángot vessen [:kiüssön:], és így tűzvész támadjon; mindaddig, mig az utóbbi nem történik, tüz elhamvasztás általi kár lehet ugyan jelen, de gyujtogatási bűntett nem. Már a tanuk vallományaiból és a N. 10-ik sz. szemlejegyzőkönyvből kitűnik, hogy némely tárgyak a gerjesztett tüz által elégtek, elhamvadtak ugyan, de a tüz még lángot nem vetett, ki nem ütött s igy tárgyilag is tekintve a dolgot, a gyujtogatási bűntettnek tényálladéka a jelen esetben hiányzik. (Folyt, következik.) Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. P^ten. lí»61. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.