Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 111. szám

4G4 Válasz-Felirat. Felolvastatott és elfogadtatott a képviselőházban au?. 8 án. (Vége.) Azt sem lehet alaposan állítani, hogy az egyesülésről alkotott magyarországi és erdélyi törvények teljes törvényerőre nem léplek. Tudja mindenki, hogy az 1848-ban Pesten tartott országgyűlésre, mely már népképviselet alapján alakult, Erdélynek minden választó kerületei választottak és küldöttek képviselőket. Ezeknek megválasztása az egyesülési s azzal kapcsolatban álló választási törvény szerint történt. A nép választotta meg, s pedig nagy részben szász és román nép: voltak a megválasztott képviselők közt románok és szászok is. Az egyesülési törvénynek azon része tehát, mely az országgyűlési képviseletre vonatkozik, s melynek alapján mi most Erdélynek meghívását mindenekelölt sürgetjük, egész terjedelmében tettleg végre is hajtatott. Elfogadta tehát, s tettleg teljesítette az egyesülést Erdély népének azon része is, mely annak megállapításánál jogot nem gyakorolhatott. Tettleg elfogadta s teljesítette azt a román és szász nép, mely szintúgy választott mint a magyar, s melyből azon egyének, kik a válaszlók bizodalmát birták, meg is választattak , s az országgyűlésen meg is jelentek. A beligazgatásnak azon átalakítását, mit az egyesülés szükségessé tett, a magyar minisztériumra bizta a törvény. — A minisztérium meg is kezdette már ezen hosszabb időt igénylő munkát, s együtt működött az erdélyi viszonyokat leginkább ismerő férfiakkal; de a közbejött zavarok , és a hamar kiütött háború gátolták a munka befejezését. Végre az absolut rendszer Magyarországnak és Erdélynek alkotmányos állását elnyomta , s Erdélyt is német rendszer alá kényszerítve, Magyarországtól tettleg ismét elszakasztotta. Lehet-e annálfogva, mert valamely törvény egyes részeinek tettleges végrehajtását közbejött zavarok, háború és fegyveres hatalom egy időre meggátolták, magát a törvényt kötelező erő nélkülinek, s jogilag fenn nem állónak mondani, s nem sokkal természetesebb-e az a következtetés, hogy miután a közbejött zavarok és háború már megszűntek, miután ünnepélyesen kimondatott, hogy alkotmányosság lép az absolut rendszer helyébe, s a magyar alkotmány is visszaállittatik, a törvény egész terjedelmében hajtassék végre? Ha komoly az absolut rendszernek teljes megszüntetése iránti szándék, nem lehet akadály, mi a teljes végrehajtást, mely Magyarország felelős kormányának leend feladata, még ezentúl is gátolhatná. Nem tudjuk, miképen veszélyeztethetné az egyesülés Erdély nem magyar ajkú lakosainak nemzetiségi érdekeit. Hiszen ugyanazon törvény, mely az egyesülést megállapította, Erdélyben is felszabadította a népet; kimondotta az egyenjogúságot, a polgári s politikai jogokat a népnek minden osztátyaira, s nemzetiségére kiterjesztette, s az egyesülésnek legelső következése az volt, hogy azon különbség, mi jogok tekintetében egy részről a román nemzet között előbb fennállott, azonnal meglön szüntetve. Mi Erdély nem magyar ajkú lakosainak nemzetiségi érdekeit szintúgy teljes mértékben fogjuk méltányolni, mint a magyarországiakét. De épen ezért is szükséges, hogy Erdély is a törvény értelmében országgyűlésünkre azonnal meghivassék, s a nemzetiségi érdekek fölött velünk együtt tanácskozhassék ; mert ha a ki nem egészített országgyűlés, melyhez ők meg nem hivattak, kényszeritett távollétükben, s igy minden befolyásuk nélkül rendelkeznék az ö érdekeik felett, sokkal löbb joggal lehetne majd érvénytelennek mondani ezen rendelkezéseket, mint az egyesülési törvényt, mely az ö jelenlétükben, az ö befolyásuk mellett alkottatott. Azt sem értjük, mik lehetnek a birodalom azon igényei, miket a legmagasabb leirat Erdélyt illetőleg biztosíttatni óhajt? Erdély is szent István koronájához tartozik, s Magyarország királyán kívül másnak ahoz jogos igényei nem lehetnek. Horvátországot az 184p-diki törvények sem akarták bekebelezni Magyarországba, hanem azt saját leritoriummal biró külön állású társországnak kívánták tekinteni, mely Magyarországgal ugyanazon törvények alatt közjogi viszonyban áll. Magyarország a horvát nemzet jogait 1848-ban sem akarta sérteni, s nem gondolhatta, hogy azon törvények, mik az ország alkotmányát az igazság és szabadság érdekében szélesebb alapra fektették, s a testületi kormányzat helyett parlamentaris kormányzatot hoztak be, keserű érzelmeket, s ellenszegülést idézzenek elő Horvátországban. Magyarország minden jogokat, melyekkel maga bírt, Horvátországgal is megosztott. Horvátországnak beligazgatási ügyei már előbb is a magyar kormányszékek alatt állottak, s az 1790-dik évi 58-dik törvényezikk, mely azokat a magyar királyi helytartó-tanács alá rendelte, egyenesen Horvátország kivánata folytán lön alkotva. Semmi ujabb viszonyt, semmi szorosabb függést nem alapítottak meg tehát az 1848-iki törvények az által, hogy a testületi kormányzat átalános megszüntetésével Horvátország beiigazgatási ügyeit is a felelős ministeriumhoz tették át. A törvénykezés köriben Horvátországra nézve is változatlan maradt a rendes bíróságok hatásköre. A törvényhozás terén szélesebb népképviseleti alapon rendeztetvén az országgyűlés, Hovátországra nézve is népességének arányához képest állapíttatott meg a képviselők száma, s ez által annak a törvényhozásbani részvéte az előbbihez képest aránylag tetemesen tágult. A nyelvre nézve semmi ujabb rendelkezést nem tettek az említett törvények. Horvátország követei hajdan latinul szóllak Magyarország gyűlésén : del847-dik évben a horvát tartományi gyűlésnek egyenes utasításából kijelentették , hogy jövendőben magyarul fognak szólani, s igy Horvátország egyenes beleegyezésével lett egyedül magyar az országgyűlési tanácskozások nyelve A közigazgatás körében pedig Horvátországtól nem is kívántatott, hogy a magyar nyelvet használja. Ezek szerint méltán ismételhetjük, hogy Magyarország Horvátország jogait sérteni nem kívánta, s tekintve, hogy annak követei tettleges rész} vettek az említett törvények alkotásában, nem is hitte, hogy azok által Horvátország sértve érezhesse magát. Honnan eredtek , s mikép alakultak az akkori fájdalmas események, — arról egykor az elfogulatlan történelem fog csak iléletet mondhatni. Jelenleg azonban kétségtelennek látszik az, hogy Horvátország tágítani kívánja azon kapcsolatot, mi századokon keresztül Magyarországhoz kötötte. Mi sokkal inkább méltányoljuk érdekeit s kivánatait, minthogy készek ne volnának erre nézve vele bármikor értekezletbe bocsátkozni, s a kapcsolatnak fentartása, vagy méltányos átalakítása rajtunk nem múlik. De ha Horvátország tőlünk végkép el akar szakadni, s az osztrák tartományok sorába lépve azoknak törvényhozása, s kormányzata alatt akarna állani, mit azonban a horvát nemzet alkotmányos érzelmeinél fogva lehetőnek nem tartunk, mi azt nem gátolhatnánk, — hanem törvényesnek s alkotmányosnak részünkről nem tekinthetjük, s bele nem egyezhetünk; mert jogosítva nem vagyunk szent István koronájának birodalmát szétdarabolni. Fiúménak, s határőrvidéknek első feliratunkban sürgetett meghívására vonatkozólag semmit nem válaszol ugyan a legmagasabb királyi leirat, — de kivánatunk tettleg megtagadtatik, amenynyiben a sürgetett meghivatás még most sem történt meg, pedig mind Fiume, mint a határőrvidék törvény szerént kiegészítő részei az országgyűlésnek. Fiume korábban külön territórium volt s önállással birt. A sanctio pragmaticat is külön s önállólag fogadta el, sokkal későbben mint Horvátország, s két évvel későbben mint Magyarország. 0 Felsége Mária Therézia 1779-ben april 23-án Fiumét királyi pecsétes levelével ünnepélyesen szabad révpartnak nyilvánitván, azt saját kívánatára Magyarországhoz kapcsolta. A királyi levélnek következő szavai: „Urbs haec commercialis Fluminensis sancti Viti cum districtu suo tamquam separatum sacrae Regni Hungáriáé Coronae adnexum corpus porro quoque consideretur, atque ita in omnibus tractetur, neque cum alio Buccarano velut ad Regnum Croatiae ab incunabulis ipsis pertinente districtu ulla ratione commisceatur ," — világosan bizonyítják, miszerint Fiume nem Horvátország által, hanem egyenesen és közvetlenül kapcsoltatott Magyarországhoz. — Magyarország törvényhozása 1807-dik évi 4-dik törvényezikkben, hivatkozva 0 Felségének Mária Thereziának fentemiitett királyi levelére Fiúménak Magyarországba lett bekebelezését ujabban kimondta, s Fiume kormányzójának a felsöláblánál, követeinek pedig az alsótáblánál országgyűlési ülést és szavazatot adott. Ezek folytán Fiume mindig Magyarországhoz tartozott, s Horvátországtól és a báni hatóságtól függetlenül Magyarországnak volt kiegészítő része. — Az abszolút rendszer, mely minden alkotmányt felfüggesztett, Fiumét is tettleg elszakasztotta Magyarországtól, s azt önhatalmával Horvátországhoz csatolta. De Magyarország visszaköveteli törvényes jogait, s visszaköveteli ezt Fiume maga is, mely — mint közönségesen tudva van, ismételve kijelentette, hogy magát Magyarország kiegészítő részének tekinti, Horvátországhoz jogilag nem tartozik, s ahhoz tartozni nem is óhajt, s Magyarországhozi visszakapcsollatását sürgeti. E kettős kívánat váratlan megtagadása , világosan ellenkezik alaptörvényeinkkel, különösen az 1715-dik évi 3-dik törvényczikkelylyel és a királyi hitlevelekkel, mik az ország területi épségének sértetlen fentartását biztosítják. A határőrvidékek is kiegészítő részei az országgyűlésének, s az 1848-dik évi 5. tv. cikk értelmében arra ők is meghívandók lettek volna. De nem csak a törvénynyel, hanem a méltányossággal is ellenkezik az, hogy midőn a birodalom minden népeinek alkotmány adatott. vagy igértetett, — a határőrvidék el legyen zárva az alkotmány jótéteményeinek élvezetétől, s azon polgárok, kiket az ország védelmének terhe sokkal súlyosabban nyom , mint másokat, s a katonai rendszernek szükséges szigora is korlálól egyéni szabadságukban, részt ne vehessenek a törvényhozásban, mire a hon más polgárainak jogot ád az alkotmány. Fölszólitja Felséged az országgyűlését, hogy Magyarország nem magyarajku lakosainak nemzetiségi jogait biztosító törvényjavaslatok tárgyalásához fogjon.