Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 106. szám

437 1813. sz. Iváni törvényfolyamkor felperes ismétli kérelmét, és alperes előadja : Alperes mindjárt követelte, hogy felperes fél az ügyutat próbálja meg;s alkalmaztassa a hasonló esetekre fenálló törvényekhez; — de ezt felperes mindeddig nem teljesítette. Az általa eddig összeszedett irományoké czélra hasztalanok , mert azokkal mindeddig egyedül tulajdonságot törekszik megpróbálni az állítólag alperes által erőszakosan elfoglalt birtokra nézve. Mindezekkel, ha igazolná is tulajdonát, be nem bizonyítja az ügyutat. Felperes fél itt birói visszahelyezést tárgyazó ügyutat vesz fel, melynek csak ott van helye, hol valaki jószágának legalább is esztendei békességes birtokából kivettetett. Tartoznék tehát felperes fél az állított rész jószágnak alperes által tett erőszakos elfoglalását mulhatlanul bebizonyítani, különben ez ügyút nem állhat meg, s ő az 1613. évi 23. tcz. ellen vét. Továbbá, hogy az ügyút megállhasson, az I. Ferdinánd király 6. Decreturaa 4. czikke, ugy a Hármaskönyv 2. rész 50. czikkelye szerint szükséges, hogy felperes fél az erőszakos elfoglalást hiteles tanukkal bizonyítsa be, annyival inkább, miután az 1. sz. alatti decisio szerint is, bármily régi birtokát mutassa ki valaki az általa már nem birt jószágra nézve, mivel mindazonáltal ennek birtokából különbözőkép eshetett ki, nem következik, hogy erőszakos elfoglalás történt, mely jelen ügyútnál mulhatlanul szükséges. Nem is használhat itt a felperes félnek az alperes gr. árendátorával néhai V. Sámuellel alperes tudta és híre nélkül készült nyugta és más felperes birtokát megismerő levelei. Mert azonkívül, hogy V. Sámuelnek hasonló tettekre való hajlandósága ismeretes, felperes Cz. nemrég hasonló tetteért megjegyeztetett, mint ez az itélő bíróság előtt tudva van. Különben is, hogy a D. alatti nyugták nem hitelesek, onnan is, eléggé szembetűnő, hogy azok jobbára mind felperes aláírásával keltek, és a melyeknek nem felperesnél, hanem az állitott árendátoránál V—nél kellett volna maradni, miről felperes megfeledkezett, ilyeneket felperes még többeket készíthet, ha a törvényszék előtt sikerét tapasztalja. A V. neve alatt felmutatott ellennyugták mind egymással ellenkeznek, p. o. azon D. betű alatt előmutatott, állítólag V. levelében, mely 1809, oct. 29-én keltnek állíttatik, az mondatik, mintha ő felperesnek a félesztendei árendát anticipate — mit soha sem tett — fizette volna; azonban ugyanazon D. alatti legutolsó recognitiónálisában V—nek, mely 1809. máj. 17. kelt, az mondatik, mikép ő ismét két angariát két izben lefizetett a felperesnek; ezeket megegyeztetni nem lehet, mert ha két angariát májusban letett, ugyanazon évi octoberben ismét,még pedig előre letenni szükséges nem volt, de különben is ezen nyugták által, mint alperes híre és tudta nélkül készültekkel felperes semmit sem bizonyíthat, még pedig annyival kevésbé, mert az állítólag elfoglalt birtoka iránt felperes alperest soha még meg sem intette, holott az állitott birtok elfoglalása után ez lett volna első törvényszerű lépése. Hasonló ezekhez a C. alatti is, holott az elején azt mondja E. 1803. évi aug. 3 án,hogy ő az i —i pusztán levő részeiket 1804. évi sz. Györgytől fogva 3 évre N. Jánosnak adja árendába 200 ftért, melyeket félévről félévre tartozik előre fizetni, azután pedig azt veti utánna, hogy apr. 2-án ezen árendás az árendát lefizette; mig az F. betű alatt azt akarja bizonyítani felperes, hogy ugyanazon E. már 1804. évi márt. 19-én az i—i jószágot eladta volna. Ezen okmányok tehát a hármaskönyv I. rész. 71. czim 1. §. és II. rész. 83. czim 5. §-a szerint mit sem bizonyíthatnak. Az M. alatti okmányban az alá húzott sorokban az állíttatik, mintha az ott alá irttak között vagy eleik között mig 1755-ben esett volna a többek közt ezen itt fenforgó i—i jószágra nézve is valamely osztály, holott a 2. sz. a. oklevélből világos, hogy ezen jó szág iránt még 1775-ben is az alperes gróf elei ellen, a kik már akkor is az i—i pusztát bírták, perlekedtek légyen. Ezek azonban ide, hol egyedül csak az erőszakos foglaltatás bebizonyítása forog fen, nem tartoznak. Alperes kéri tehát az ügyutat leszállittatni, és felperest, mennyiben a vádbeli rész iránt keresete lenne, a rendes ügyutra utasítani. (Folyt, következik.) Törvénykezési esetek a bizonyítási jogra vonatkozólag. Bizonyos agyvelőlágyulásban elhunytnak rendelkezhetési képességéről vélemény. II. (Vége). Bizonyíték továbbá, hogy N. N. az idő és helyi viszonyokra, ugy a világ irányában saját én-jére nézve foly tonos tévedésben volt, azon körülmény, hogy más városban képzelte magát lenni, a mi lelki betegeknél nem ritka jelenség, hogy ezek tartózkodási helyökre nézve tévedésben vannak (máshol képzelvén magokat, mint a hol valóban vannak), a minthogy saját személyiségöket is másokkal fölcserélik (másnak képzelik magokat, mint kik valósággal), az már mindegy, hogy az ily tévedésnek iránya alanyi-e vagy tárgyilagos, minden időben alapos bizonyi téka a beteg lélekállapotnak. N. N.-et utóbbi években azon gondolat gyötörte, hogy el fog szegényedni. Gondolatok, melyek anyagilag és szellemileg egésséges elme szüleményei, és kivált ha a gondolkodónak egyéniségére vo natkoznak, az igazsággal, a való körülményekkel bizonyára öszhangzásban lesznek, s ha nem, ugy azok beteg elme termékei. így volt N. N.-nél is, kinek gyötrő gondolata : szegénynyé lenni : az ő nem jelentéktelen vagyoni állásával egyenes ellentétben volt. Ezen gondolat oly rögeszme volt, mely a többi előadott mozzanatokkal oda hatott, hogy ezáltal N. N.-nek lelki élete a világosságtól s az ön meghatározási képességtől még inkább megfosztassák. III. Ha már az eddig felhozottakkal megmutattuk, hogy N. N. mint az agyvelőlágyulás által lelki szabálytalanságban szenvedő, a lélektan minden elmélete és tapasztalata nyomán rendelkezhetésre nem képesnek nyilvánítandó, szükséges, hogy állitásunk támogatására, ez ellenében felhozható némely kifogás czáfolatába bocsátkozzunk, a) Ellenvetni lehetne, hogy az agyvelőlágyulásnál vannak esetek, melyekben a lélek teljesen zavartalan maradt.