Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 16. szám
16. szám. Második év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : Milyennek kell lenni a szóbeli eljárásnak a polgárjogi törvénykezésben ? I. — Legfelsőbb-törvényszéki döntvény <=tb. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. ftlilyennek kell lenni a szóbeli eljárásnak a polgárjogi törvénykezésben ? I. A perlekedés formáinak, a törvénykezés rendszerének lényeges befolyása van a perek kimenetére, az igazság kivilágítására, a jog megalapítására. Nem csekély jelentősége van azon ismeretes franczia jelmondatnak :1a forme emporte le fond — melyet főleg a polgárjogi törvénykezésben alkalmazhatunk. Azért csak valódi törvényhozási bölcseségre mutat, mikép azon reformok tervezetei között, melyek legújabban államunkban a kormány által munkálatba vetettek, a polgárjogi törvénykezés formaságainak a tudomány és jog kifejlődés igényei szerinti alakítása kiváló helyet foglal el. És remélhetjük — törvényhozásunknak legújabban nyilvánított komoly előhaladási szelleménél fogva, mikép azon törvénykezési átalakítás csak is a szóbeliség elvére leend fektetve. Mert napjaiukban már átalánossá lőn a meggyőződés : a jogkiszolgáltatás tökélyét, a törvénykezés kielégítő formulázását, egyedül csak a szóbeli perlekedésben feltalálhatni. Nem csekély törvényhozási bölcseségre mutatott, miszerint a volt Magyar törvényhozás a szóbeliség elvét, habár szük körben is, már évtizedek előtt elfogadta s valósitani igyekezett. Törvényhozóink azzal épen oly nagy szolgálatot tettek a jogbiztonság minél magasb fokoni sikeresitésének, mint nemzetgazdászati érdekeink előmozdításának. Sajnos azonban, hogy ezen nagyfontesságu elv a gyakorlati törvénykezés körében nem léptetett életbe akkép, mint azt bölcs törvényhozóink tervezék, és alkalmaztatni rendelték. Nemcsak most alaposak több részről azon panaszok, melyek számos mostani különben kitűnően jó törvényeknek a kivitel s életbeléptetés hiányai s hibássá ga folytán keletkezett sikertelenitése ellen emeltetnek ; hason panaszokra számos ok s alkalom nyújtatott előbbi jogrendszerünkben is. így p. o. a szóbeliség, hol megengedtetett is, nem jöhetett alkalmazásba. Voltak bíróságok, melyek egészen meghiusiták annak valósítását, mint p. o. a váltótörvényszékek, melyek előtt szóbeliség helyett csupán írásbeliség alkalmaztatott — törvényeink világos szabályainak ellenére; mig a szolgabiróságoknál a törvény által kijelölt esetekben is egészen a felek önkénye szerint írásbeliség válthatta fel a szóbeliséget. Ezen hibás joggyakorlat által meghiusitattak a legfőbb hasznok, melyek törvényhozóink által eléretni szándokoltattak. Ezek folytán, nem elégelhetvén pusztán a szóbeliség elvének kimondását, azon felül nagy fontosságúnak találjuk még azon kérdés törvényhozási megoldását is : hogy ezen szóbeliség elvének alkalmazása, tehát maga a szóbeli perlekedés milyen legyen, mily természetet öltsön magára? A törvénykezési gyakorlatban különböző szóbeliségi eljárások vannak alkalmazásban; de bizonyos, mikép azok mind távolról sem felelnek meg azon igényeknek, melyek a szóbeliség irányában támasztatnak, s azon czéloknak, melyek általa eléretni szándokoltatnak. Egy ily szóbeliségi rendszer nevezetesen a jegyzőkönyvezés, midőn t. i. az egész szóbeliség, csupán abban áll, hogy a felek nem a bíró, hanem a bírósági kiküldött előtt szóval előadják ügyüket s peres vitáikat, melylyek azon bírósági hivatalnok által jegyzőkönyvbe vétetnek, hogy ez azután a biráskodás, ítélethozatal egyedüli alapjául szolgáljon. E rendszer is szóbeli eljárás neve alatt szokott a polgárjogi törvénykezés rendszereiben megjelenni. Ilyen az is, mely jelen polg. perrendtartásunk által alapitatott meg, s mely még jelenleg is több uémet •illámban divatozik. A tudomány által azonban épen ugy, mint a gyakorlat által tökéletesen bebizonyitatott, miszerint a jegyzőkönyvezés a szóbeli eljárás nevét legtávolabbról sem érdemli meg, miután általa nemcsak nem nyújtatnak azon biztosítékok és előnyök, melyek az igazságszolgáltatás tökéletesb valósítására nézve a szóbeliségtől váratnak, sőt ellenkezőleg épen arra nézve oly hátrányokat is fejt ki, melyek hason mértékben még az Írásbeliségben sem találhatók fel. Az alapelvre nézve ugyanis nemcsak nincs semmi lényeges különbség a jegyzőkönyvezési szóbeliség és az írásbeliség között, mert mindkettőnél egyformán nem az élő szóval tett előadások, nem a perlekedőknek az itélő bíró előtti közvetlen, személyes nyilatkozataik s vitáik szolgálnak az ítélethozatal alapjául és forrásául, hanem az irományok, a hivatalnokok vagy magánosok által feltett okiratok; sőt a jegyzőkönyvezés még hátrányosabbnak is nyilvánul az Írásbeliségnél. Mert abbau az ítélethozatal forrásául szolgáló iromány nem származik közvetlenül magoktól a felektől, hanem egy harmadik személytől t. i. a jegyzőkönyvvezető hivatalaoktól, ki saját felfogása szerint ád kifejezést a papiroson a felek előadványaiuak; kinél tehát nem létezhet teljes biztosíték, miszerint akkép fejezze ki írásban a hallottakat, hogy az hűn és tökéletesen megfeleljen a peres felek gondolatainak és szándékának; nem annyi biztosíték kétségtelenül, mint midőn azt magok a felek, vagy képviselőjeik teszik fel, kik legjobban uraik saját gondolataiknak, kik tehát azokat testesíteni is legképesebbek lehetnek; főkép miután a szavak választására, mondatok szerkesztésére a felek s képviselőik sokkal több idővel birnak, mint a jegyzőkönyvező, ki egy puszta hallomás után rögtön teszi fel írásba a hallottakat. Azért is átalános a vélemény s meggyőződés, mikép 16
