Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 15. szám
60 már más alkalommal is, a nép nevében hasonló módon perlekedett, bujtogatott, ellenkezett, s a népet hamis tévutakra vezette. így ő a bprd. 275.140 : 1. 2. 3. ugy 138. §§. 6. p. s 281. §. b—2. pontja értelmében bűnösnek mutatkozik, — és pedig annál inkább, mert fellépése miatt a végrehajtás meghiúsult, a mennyiben azt a bírósági kiküldöttség közvetlenül el nem végezhette, hanem kénytelen volt azt a t.-füredi község elöljáróira bízni. A b—i tszék 1858. máj. 5. perbeíbgást rendelvén, ugyanaz év aug. 13. K. J—t (ki vizsgálati fogságban ült) a btk. 65. §. b) pontjában körülirt, közcsendháboritás bűntényében bűnösnek kimondotta,stekintettel,hogy nehezítő körülmények fel nem merültek, hogy vádlott fél évi vizsgálati fogságot ült — az 54. s 55. §§. alkalmazása mellett, hat hónap egyszerű börtönre s az eljárási költségek viselésére ítélte. Vádlott ezen ítéletet felebbezte, sacs. k. főtszék 1858. dec. 14. hozott katározatával több enyhítő körülmények tekintetbe vétele mellett, a büntetést 3 havi börtönre szállította le *). E határozat fogvalevőnek 1860. jan. l-jén hirdettetett ki. 2. Sz. A. s három más tóthfalusi lakosok ellen azon vád emeltetett , hogy ők 1857. sept. 8. vasárnap a ref. egyház előtt, midőn a nép kisereglett , négy különböző állást elfoglalván, ily felszólítást intéztek a néphez : Atyámfiai az úrban! Megálljon apraja, nagyja, ugy a férfi, mint asszonycseléd, szavunk van, melyet mindenkivel megértetni akarunk. Tudjuk, hogy mi bánt bennünket, nyakunkon egy oly bíró s jegyző van, kiket hivatalaikba nem mi igtattunk, azért azok tőlünk nem is tartván, bennünket húznak, csalnak s üldöznek. Azért fel kell lépnünk, és ezeket a hunczutokat le kell tennünk, hogy azután ősi szokás szerint helyökbe ujakat önmagunk szabad tetszés szerint választhassunk stb. stb. Sz.A.s társainak ezen cselekvénye nem közcsendháboritás bűntényének, hanem izgatás vétségének (300. §.) vétetett s a tszék vádlottakat 1859. sept. 30. ez alapon fogta perbe. Mert: Gr. Sz. s társai beismerték, hogy választási joguk nem levén, mégis, a népet a biró, s jegyző ellen izgatták, azok letételét sürgették, minek azután azon következménye lett, hogy a biró a helyszínén a néptől tiszteletlenül bántalmaztatott, leköpetett stb. Azonban tettük a közcsendhábo vitás bűntényét nem képezi s annak nem vétethetett a bíróság által, mert izgatásuknak tényleges következménye nem lett. Ifj. E. S. *) Vádlottnak bár a főtszék által lejebb szállitatott a büntetés, mégis a felebbezés hátrányára szolgált, mert vádlott 1858. aug. 13-án hozott ítéletben meg nem nyugodván, a főtörvényszéki határozatra 1859. jan. l-ig, tehát majd 5 hónapig várakozott, ekkor jóllehet kihirdettetett, hogy 6 hónap helyett 3 havi börtönre szállitatott büntetése, de miután ez a k i h i r d e t é s napjától lett s z ám i t v a , a még első Ítélet következtében kitöltésre maradt egy havi börtön helyett még másik két havi börtönt kellé kitöltenie. Törvénytár. — 1860. jan. 10. adatott ki a birodalmi törvénylap I. darabja, következő tartalommal : 1. sz. A bel- s igazságügyminiszterium 1859. dec. 20. rendelete, mely által Magyarország, valamint a Szerbvajdaság s a temesi bánság számára, — a rumai s illoki járások kivételével — a községeknek úrbéri képviseltetésére vonatkozó szabály adatik ki. 2. sz. Az igazságügyminiszterium 1859. dec. 31. a galicziai s a lodomériai királyságokra, a hajdani urodalmaknak, •— a törvényhatóság gyakorlása iránti törvényes kötelezettség alóli fölmentésükről. 3. sz. Az 1860. jan. 1. kelt s 1860. jan. 1. kezdve, a birodalom egész területére nézve érvényes császári nyiltparancs, mely által a törvényszéki rendeletek kihirdetésének módjában több változtatások rendeltetnek meg. 4. sz. A pénzügyminisztérium 1860. jan. 1. kelt s minden koronaországra nézve érvényes kibocsátványa, a bélyegügye kbeni rajtakapási jutalékok díjmentes kezelésére vonatkozólag. 5. sz. A pénzügyminisztérium 1860. jaD. 1. kelt s minden koronaországokra nézve érvényes rendelete , mely által az 1855. jul. 23-ról kelt rendelet (bir. tlap 143. sz.) hatályon kivül helyeztetik. 6. sz. A belügyminisztérium 1860. jan. 2. kelt s a birodalom egész területére nézve érvényes kibocsátványa, a salzburgi országos kormány fölosztására s a salzburgi herczegségnek közigazgatást tekintetben, a linzi helytartóság alá rendelésére vonatkozólag. 7. sz. Az igazságügyminiszterium 1860. jan. 2. kelt s Magyarországra nézve érvényes rendelete, a pesti közjegyzők illetékeinek megszabásával. 8. sz. A pénzügyminisztérium 1860. jan. 4. kelt s az átalános vámterületben foglalt koronaországokra nézve érvényes kibocsátványa, a lejárt beviteli vámöszletek hitelezésének további megengedésére vonatkozólag. 9. sz. Az 1860. jan. 6. kelt s a birodalom egész területére nézve érvényes császári rendelet, melylyel a nem-keresztény vallású személyeknek tanuskodási képességére nézve fönálló törvényes korlátozások megszüntettetnek. Hivatalos tndnivalókPályázat. Kanizsaai szolgabirós. tollnok 420 forinttal 14 nap alatt. Csődök. S.-A.-U j h e 1 y i megyetörvényszéknél néhai báró Pongrác z János ellen ujolag megnyittatik perü. Farkas Lajos bej. április 1. — Budai országos törvényszéknél K a n i t z Fülöp ó-budai rőfös kereskedő ellen perü. dr. Goldstein Simon és Kovács Pál bej. apr. 21. vál. apr. 26. Egyességi felhívás. J a s s y i főconsulságnál P o 1 i n g e r Nachmann keresk. el. vez. Rosentlial A. Csödmegszüntetés- M.-Szigeti megyetszéknél Márki Antal földművelő ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN Megjelenik a TÖR VÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak e^ész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztési szállás: Belváros, aldunasor 20. sz. 1-ső erüelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pest?" s 1860. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.