Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 75. szám

300 gyedtelek 8 — 10 holdból áll, vannak ismét vidékek, melyekben — különösen az elkülönítés után — 30—40, sőt több holdat is foglal magában % telek. Mig tehát amott a szegény ember valóban kerti mivelés alá veheti földjeit, s a legnagyobb ipart és szorgalmat kell is kifej­tenie, hogy megélhessen, addig emez — a 30 — 40 holdas fertály birtokosa — kivált ha még örökös társakat is kell kielégítenie, nem képes magának a birtoka kellő mivelé­séhez megkívántató igavonó erőt megszerezni, nem képes földjeit eléggé javítani, s ezen képtelenségének érzetében ellankad s lesz rest gazda; mig ha vagy tiz holdat elad­hatna birtokából, a többit kellőleg instruálhatná. — Más részről van igen sok jóravaló ember, ki vagy szolgaképen vagy munkájával néhány száz forintot összeszerezvén, képes volna 8 vagy 10 hold földnek megvételére s kedve is lenne hozzá, •— igen, de nem vehet, mert azon vidéken épen nagyobb és így drágább is a negyed, vagy — hol ez is divatozik, — a nyolczad föld, semhogy azt meg­venni s rajta gazdálkodást kezdeni bírna; elvész tehát is­mét egy parány a mezei iparnak lenditési erejéből. S így tovább. Ez utóbbi gyakorlati példák első látszatra ellene szólanak fönebb kimondott nézetemnek, a mennyiben t. i. így több és könnyebb alkalom nyílván saját birtok szer­zésére s így a munkának bérbeadás helyett tulajdon va­gyonába fektetésére, ez által a földmiveíéshez megkíván­tató béres erő inkább fogyatkozni látszik. De itt ismét a gyakorlati élet tanúsága ellenkezőt mutat. Mindenki szi­vesebben lát oly pálya, oly munka ulán, melyen bármi csekély jobblétre is kilátása, reménye mutatkozik. Ezen nézet megvan a legműveltebb emberben is. Ki az ugyne vezett paraszt emberek között forgott, azoknak különféle osztályait némileg ismerni tanulta, tapasztalhatta, misze­rint igen sokan azért nem mennek napszámba, béres mun­kára — mert ez uton nem reményeinek boldogulhatni. ,,Ha egész életemben dolgozom is uram, mégsem kereshe­tek én ezerekt, hogy földet vehessek magamnak" — ezt szokták a biztatásra felelni, s lesznek — pásztorok, vagy napszámosok ueyan , de csak olyanok, kik előre lemond­va jobb helyzetről, megszokják csak épen annyit keresni, mennyire egyik napról a másikra szükségük van. Azáltal tehát, hogy kisebb birtok szerzése lehetővé tétetnék, az eszközültetnék, hogy sokan buzdittatnának arra, misze­rint munkájukat bérbe adják a végett, hogy idővel saját­jukra hajthassák le fejüket, s a pénzes munkaerő inkább szaporodnék, mint fogyna. A f öldek eldarabolását tiltó törvények leginkább tul­népesült országokban szükségesek , hol a terület a lakos­ság számával nincs kellő arányban. Igaz, hogy ezen arány ralunk sincs meg egészen, de nem a népesség, hanem a terület a túlnyomó s igy nálunk a tilalmazó törvény nem l.irszik egyelőre oly szükségesnek. Ha pedig magasabb politikai s nemzetgazdászati tekinteteknél fogva, ily tila­lomnak csakugyan lennie kell, az nem tartható fenn oly alakban, mint jelenleg nálunk van. Nem a minden vidékben más más kiterjedésű negyed vagy nyolczad telekkel, hanem a holdaknak bizonyos meghatározott számával kell a minimumot kifejezni. Egészen más volna, ha például hatóságaink a volt job­bagytelkeknek az 183% : V. tczikkben megszabott állo­manyát vennék fel alapul s midőn a birtok eldarabolha­tasa végett a megyei hatósághoz kérvény intéztetik, nem az vétetnék tekintetbe : váljon a fertály vagy nyolczad kevesbittetik-e, hanem az, váljon a czélzott eldarabolás után is a V rzsvagyonnak minősége szerinti törvényszabta kiterjedése megmarad-e? Ekkor legalább ott, hol a volt jobbágy telkek a törvény szerinti constitutivumnál tetemesen nagyobbak, részben elárusittathatnának s ezál­tal a földmivelési ipar előmozdításában egy lépés előre tétetnék; a gyakorlat azonban az ellenkezőt, t. i. azt ta­núsítja, hogy engedély iránti kérelmeknél nem a telek c o n s t i t u t i v u m á r a , hanem csak névszerinti minősé­gére van tekintet. Jogeset s legfelsőbb-törvényszéki döntvény. A po'.g. perr. 382 §-hoz. Ha a választott birák a reá.jok ruházott hatalom határain tul mentek, az ily választott bírósági határozat ellen nem fe­lebbezésnek. hanem az első bíróságnál benyújtandó ér­vénytelenítő keresetnek van helye. (Vége). Z. György, több k. k—i közbirtokossal együtt Gr. Ferencz s társai elleni perében, a felek által választott bí­róságul az i— urb. tszék lőn megválasztva. A nevezett választott bíróság határozata által felperesek terhelve érezvén magokat, panaszukat a p—i cs. k. orsz. tszekhez terjeszték fel, mely panaszuknak helyt nem adott s pa­nasziratukat nekik oly hozzáadással visszaadatni rendelte, miszerint ,.a benyújtott panasz elintézésére annál kevésbé hivatottnak tartja magát, minthogy a p. perr. 377. §-a értelmében választott bírósági ítéletek ellen sem folyamo­dásnak, sem felebbezésnek nincs helye, s ezen felül az i — cs. k. úrbéri törvényszék az országos főtörvényszék alatt nem áll. Az igy elmozdított felperesek ezen főtszéki végzés ellen a legfőbb tszékre nyújtották be folyamodásukat s előadván, miszerint a választott bíróság a reá ruházott hatalom határait túllépvén, mely esetben (p. perr. 382. §.) a feleknek szabadságában áll a választott bírósági íté­letnek nem engedelmeskedni, s ezáltal megengedi azt is, hogy az ily ítélet ellen felebbfolyamodár-sal élhessenek. Köteles lett volna a főtörvényszék az ügy érdemébe bo­csátkozni. A cs. k. legf. tszék azonban felperesek felülfolya­modásának helyt nem adott, mert a p. perr. 382. §-a meg­engedi ugyan a feleknek, ha azt tartják, hogy a válasz­tott bíróság a reá ruházott hatalom határait túllépte, a választott bírósági határozat ellen kifogást tenni; ez eset­ben is az illető félnek joga van, sértett jogának orvoslá­sát a választott bírósági határozat érvénytelenítésére irányzott, a rendes bírónál benyújtandó szabályszerű ke­resettel, nem pedig a p. perr. 377. §-a által kizárt folya­modással keresni, az illető fél fel van jogosítva a kérdéses választott bírósági határozatnak érvénytelenítését, a ren­des bitónál benyújtandó szabályszerű keresettel kérni; de ezen határozat ellen a p. perr. 377. §-a által kizárt fo­lyamodással élnie nem lehet. (18G0. jun. 3 kán 14668. sz. a. kelt legfőbb törvényszéki határozat.)

Next

/
Thumbnails
Contents