Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 59. szám - A talált vagyon körüli vétség 11. [r.]

236 gári kereskedő nejétől a közszerzemény és egyenlő osztály meg nem tagadtathatik. 3. Az a—i nemes jószágot illetőleg felperes nem ta­gadja, hogy ezen szerzemény forrása a nővel közösen birt keres­kedelmi üzlet és az ezáltal szerzett pénzek, — nem tagadja a leány-ág negyedi jogát , — csakhogy egészen helytelenül eme jogot csak a királyi fiscus ellenében képzelhetőnek tartja, mely kedvezmények magok is elegendők arra, hogy a nő- és leány jogait ezen közszerzemény elosztása iránt is megalapítsák. E részben azonban a fődolog ama felperes által érintetlenül hagyatott körül­mény , hogy az uj törvény behozatalakor az özvegy ama jószág bir­tokában volt, és a fiág igényeit sem az ősis. pátens értelmében annak idejében nem érvényesítette , sem nem igazolta. Ezen jószág tehát csak az anya végrendelete szerint osztandó el. 4. Tagadtatik, hogy id. G. Athanáz hitelezői kötelesek lettek volna, követeléseiket bu­kott if. G. Szilárd csődtömegébe bejelenteni, — mert ama adóssá­gok közösek, melyek ;iz egész hagyatékot terhelik, melyből az illető rész csak az összes költségek levonása után jutand a csődtömegnek, — nem a bukott azon hitelezőknek adósa, hanem id. G. Szilárd egész hagyatéka. 5. A II. 6. 7. és 8. sz. alatt, továbbá a III. 12. 13. 14. Ó3 20. sz. alatti tételeket illetőleg alperesek ellenbeszédükben kijelentett állításukhoz ragaszkodnak , és pedig most annál is in­kább, mert a felperesi mellékelt okmány szerint ifj. G. Athanáz ré­szét az anya M. Katalin megvette, és részint annak saját kezéhez, részint pedig a csődtömegbe már lefizette, ennélfogva a 12. 13. és sz. a. tételek kizárólag az anyai hagyatékhoz tartoznak. 6. A 3. sz. a. nyugta minden alap nélkül nyilvánittatik aggályosnak , felperes ezen állításának is ellenmondatik, — G. Szilárd nagykorúságát el­érvén, részét az apai kereskedelmi üzletből kivette, és e részben minden további igényeiről örökösei nevében is lemondott, azért is a csődtömeg itt semmi igényt sem támaszthat, mert a nyugta a C3Őd kiütése előtt állittatott ki. 7. Az osztály módjára nézve nem lehetnek irányadók a régi törvények, mert az osztály csak 1856-ban kéretett, következéskép a most fenálló törvények szerint eszköz­lendő. Azért fentebbi kérelmüket ismétlik. (Folyt, következik.) Irodalmi szemle. Der Gerichtssaal. Zeitschrift für volksthümliches Recht und wissen­scuaftliclie Praxis, herausg;egeben vou dr. A. Hye- Gluneck, Kari Mit­termayer und Oskar Schwarze 1S60.1. II. III. Heft. A külföldi — német, franczia stb. jogi folyóiratok a tudomá­nyos fejtegetéseknek, a jogéletben felmerülő kétséges s vitás kérdé­sek vitatásának oly tárházát állítják élőnkbe — még jelenben is, daczára az átalános európai izgatottságnak , daczára az inkább a jö­vőben, mint a jelenben élő kebelállapotnak — mikép azokat a jog­élet és tudomány legújabb kifejlődési színvonalának valódi hévmé­rőül tekinthetjük. Ha azok tartalmát ismerjük, majdnem mindent birunk, mi a jogtudományban ujabbnak s tökéletesebbnek nevez­hető. Alig tehetünk tehát az európai jogtudomány irodalmi ismer­tetésére czélszerübbet annál, ha a folyóiratokat ismertetjük meg tü­zetesebben. És ezt az Erlangenben megjelenő nagyérdekü ge­richtssaal' 1860. évi eddig megjelent füzeteinek bemutatásával kezdjük meg. Első füzet tartalma : l, Die StellungdesVor­sitzenden, des Staatsanwalts und der Vertheidigung im Straf­gerichtlichen Hauptverfahren von Rehm Apellat. Gerichtsrath in Bamberg. — 2. Die gegenwártigen Reform wiinsche für das deutsche Strafverfahren, besonders für das Geschworengericht, und die Bedingungen einer Einigung des deutschen Strafverfahrens v. Sundelin Gerichtsassessor. 3. Ü b e r den neuesten Entwurf eines niederlandischen Strafgesetzbuchs von Röder Prof. in Heidelberg. — 4. Die Stellung der Staatsanwaltschaft von Schwarze. — 5. L ü g e, F a l­schung, Betrug von dr. Hermann Ortloff priv. Docenten in Jena. — 6. M i s c e 11 e n. Második füzet tartalma :7. Lüge,Falschung, Be­trug von Hermann Ortloff (Vége). — 8. Über den Vorsatz v. Wick. — 9. Rechtssprüche zur Erl&uterung merk­würdiger Fragen aus dem Strafrechte und Strafprocesse, mitgetheilt von Mittermayer. — 10. M i s c e 11 e n. Harmadik füzet tartalma : 11. Die Wiederaufnah­me im Inlande gegen ein im Auslande gesproche­nes und vollzogenes Straferkenntniss v Schwarze. — 12. Der Entwurf des revidirten Strafgesetzbu­buchs für das Königreich Portugál von 1859. ange­zeigt von Mittermaier. — 13. M i s c e 11 e n. (Folyt, következik). Hivatalos tudnivalók. Kinevezés, ő cs. k. Ap. Felsége báró Apor Károly ke­rületi s úrbéri törvényszéki elnököt Maros-Vásárhelyen az Erdély számárai úrbéri főtörvényszék elnökévé, cs. kir. udvari tanácsosi czimmel s ranggal legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Áthelyezés. Hoffmann János pesti főtszéki tanácsos s főállamügyész a krakkói főtszékhez. Pályázatok. S.-A.Uj helyi mtszéknél megyei titkár, egyszersmind államügyészi helyettes 945 fttal 4 hét alatt. Csődök. Balassa-Gyarmathi mtszéknél Blasko­vich József kálnói földbirtokos el. perü. Csörföly Imre és Bory László bej. sept. 30. vál. sept. 21., — és néhai Szontagh Lajos hagyatéka el. perü. Gonda Ferencz és Csörföly Imre bej. oct. 1. vál. oct. 15. — M.-V á s á r h e 1 y i kerül, tszéknól Dragoman Miklós helyb. keresk. el. perü. Nagy Zsigmond bej. sept. 1. Egyességi elj. Marós-Vásárhelyen Szabó Döme el. vez. Molnár Zsigmond cs. kir. közjegyző; — és Dragoman Kristóf el. vez. ugyanaz bej. jul. 28. — Strausz Sebestyén vaj­da-hunyadi keresk. el. vez. Levitzky Kárly közjegyző Szászváros­ban. — Szabadkán Grünwald Móritz el. bej. jul. 25 — T e­mesvárott Welitsko Miklós keresk. el. bej. aug. 21. Hirsch­feld József közjegyzőnél. — U. o. Wagner és Zeller keresk. czég el. tárgyalás aug. 10. Formanek Károly közjegyzőnél és Wellisch János kárpitos el. tárgyalás aug. 14. ugyanannál. Csődmegszüntetések Pesti keresk.tszéknél Schnei­d e r Anna budai müvirág-gyárosnő el. — Nagyváradi országos tszéknél Vulkán Péternő szül Horváth Teréziáéi. — Z e n­t a i jbirós. F i s c h e r B. N. keresk. el. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Belváros, fehérhajó­utcza 7. sz. 2-ik emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1860. Nyomatott B ei m e 1 J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Thumbnails
Contents