Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 53. szám - A talált vagyon körüli vétség 9. [r.]

210 i. hogy a talált vagyon elidegenítése külön önálló vétségnek tekintessék — és mint i 1 ylyen a törvényhozások által külön czim alattatöbbi vétségektől elválasztva tárgy a 1t a s s é k 2). És pedig mi ugyanazon sajátságos különbségek alapján nemcsak azt sürgetjük, hogy e vétség külön fejezetet, külön czimet és §§-kat nyerjen a codexben, hanem egyszersmind azt is, hogy büntetési mérlegezése is külön, önállólag alapitassék meg, nem hivatkozva abban sem a lopás, sem a csalás stb. büntetéseire. Mert a bűnös tettek sajátságos természete lényeges befolyással bir a bűnösség minőségére is, melyet az szinte sajátlag módosít. A bűnösség mozzanatai pedig azon szempontok, melyekből kell a büntetési mérlegezésnek kiindulni. Ha tehát hibás a különböző természetű vétségeket összehalmozni, akkor hibás azok büntetési szabályozását is összekapcsolni. Habár ezen elv, mely nézetünk szerint az egyedüli, melyet jelen kérdésben megalapítani s fentartani lehet, s mely még a jogtudósok által is csekély mértékben érdemesitetett figyelemre s bővebb kifejtésre, az európai törvényhozások kebelében még felette ismeretlen s háttérbe szorított is, mindamellett örvendetes, mikép vannak mégis alkalmazásának némi nyomai. Ide sorolhatjuk már a szász-altenburgi törvénykönyvet is, a mennyiben a talált vagyon elidegenítését egészen külön álló czim alá sorolta t. i. 241. cz. így szólván : Voren thai tung des Grefundenen. Die Vorenthaltung einer gefundenen fremden Sache ist mit der Hálfte stb. stb. Tehát már e codex is, mely különben e tárgynál sem ment a hiányoktól, felemelkedett az elkülönzés eszméjének szükségességére; mit eléggé tanúsít azáltal, hogy a talált vagyon elidegenítését nem nevezi sem csalásnak, sem lopás vagy sikkasztásnak, hanem azt a találtak visszatartásának nevezi, azt önállólag mint ily vétséget tekinti, és e szerint mérlegezi büntetését is. Még inkább hivatkozhatunk e tekintetben a legújabb bajor büntető codextervre, melyben az elválasztás még tökéletesebben van keresztülvive. Ennek XVII. fejezete ugyanis : a sikkasztásról és az idegen dolgok bűnös elsajátításáról szól, mi világosan mutatja, hogy az idegen vagyon elsajátítása külön önálló czimmel láttatott el, és más valamely vétség czime alá nem soroltatott. Hasonló önállást tanúsít maga az illető czikk is, mely ezen elsajátításról rendelkezik. Az t. i. így szól : Art. 293. Strafbare Vorenthaltung fremder Sache n. Wer eine gefundene, oder durch Irrthum, oder Zufall in seinem Grewahrsam gekommene fremde bewegliche Sache in der Absicht sich oder einem Dritten einen rechtswidrigen Vortheil zu verschaffen, ganz oder theilweise veráussert, verpfándet, verbraucht, oder auf andere Weise sich zueignet, ohne vorher die Ausmittlung des Berechtigten durch Anzeige bei der Obrigkeit oder öffentliche Bekanntmachung versucht zu habén, derglei2) Különös, mikép az oly nagy hirü német jogtudósok fényes körében, elég szabatossággal ez elvet majdnem csak egyedül M ittermaier által találjuk formuláztatni, következő szavaiban: „Der Gesetzgeber muss als besonderes Vergeben die Aneignung gefundener Sachen im Gegensatze anderer Vergeben bervorheben, an wclcbe die eben bezeichnete Handlung oft granzt." Das V e rgehen der Aneignung verlorner Sachen. Archív des Crim. 1852. 457 lap. chen wer eine solche Sache in der oben bezeichneten Absicht dem ihm bekannt gewordenen Berechtigten oder der Obrigkeit ableugnet, oder verschweigt, soll nach den Bestimmungen des Art. 292. gestraft werden. Die Gerichte sind jedoch befugt die Strafe nach Umstánden bis zu der Hálfte des niedrigsten Strafmasses herabzusetzen." — E törvény tehát miután a 291. s 292. czikkekben a sikkasztásról rendelkezett, külön választva a talált vagyon körüli vétségnek külön czim alatt, külön czikket szentelt. Azonban minden törvényhozási kísérleteket egészen háttérbe szorítja azon haladás, melyet jelen kérdésnél is a magyar országgyűlés 1844-ki bünt. codex tervezete nyilvánított. Különös örömünkre szolgál azt láthatni és nyilváníthatni, mikép e magyar törvényhozási munkálat, mely szabadelvű szelleme és tudományos előhaladása, valamint az emberiség igényei iránti buzgó méltánylata által egész Európában kitűnő hírt s nevet szerzett magának, már közel 20 év előtt oly felfogást tanúsított a talált vagyon vétségének szabályzatában is, a melyre a legtöbb törvényhozások még napjainkban sem emelkedtek fel. A magyar codex tervben ugyanis a talált vagyon körüli vétség egészen külön fejezetben tárgyaltatik. Miután t. i. a lopás büntette a 30-ik a sikkasztásé a 31. fejezetben adatott elő, ezekről egészen elválasztva és külön önállólag a 32. fejezet következőleg szerkesztetett : 32. Fej. A talált vagyon vissza nem adásáról. 315. §. A ki másnak valamely elveszett ingó vagyonát megtalálta, ha tudja, hogy ki volt a tulajdonos vagy elvesztő, s a talált vagyont mégis megtartja, annak visszaadását elmulasztja, vagy megtagadja, vagy azt, hogy valamit talált, eltitkolja, a 295. §. rendelete alá esik, büntetése azonban az abban kijelelt büntetéseknek csak feléig terjedhet. 316. §. Ha pedig nem tudva, hogy ki az elvesztő vagy tulajdonos, a talált vagyont elköltötte, eladta, vagy elhasználta, vagy a nélkül hogy iránta a felsőbbségnél legfölebb 8 nap alatt jelentést tett volna, megtartotta, a 295. §-ban kijelelt büntetéseknek csak egy negyedével büntettethetik." Habár sokkal kielégítőbb leendett,ha a magyar codex nem hivatkozik a 295. §-ra, mely a tolvajlás büntetésének fokozatát adja elő, és ha büntetésének mérlegezését is önállólag megalapítja; mindamellett nevezetes haladást találunk abban, hogy a talált vagyon elidegenítése nem kereszteltetett abban sem lopásnak, sem sikkasztásnak, sem csalásnak, mint teszik még mindig a legműveltebb államok törvényhozásai is; hanem az egészen önállólag tárgyaltatik, és még külön czimmel, külön fejezetben is láttatik el. Ez az egyedüli ut e kérdésnél az igazság és méltánylat igényeinek kielégithetésére. A büntetőjogi igazságszolgáltatás jelen tárgynál minden eszmezavar és büntető mérlegezési ingadozás nélkül, hivatásának s a társalom érdekeinek csak ugy felelhet meg, ha a talált vagyon eltulajdonítása nem vétetik sem csalásnak, sem sikkasztásnak, annál kevésbé tolvajságnak, hanem egészen önállólag saját természetű vétségnek. Kívánatos, hogy az ausztriai és többi európai törvényhozások e tökély fok elérésére buzgón törekedjenek.