Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 53. szám - A talált vagyon körüli vétség 9. [r.]

Pest, kedd Jul. 10. 1860, 53. szám. Második év. TŐRV CSARNOK. TARTALOM : A talált vagyon körüli vétség az öszhasonlitó jogtudomány alapján. IX. — Legfelsőbb-tszéki döntvény stb. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. \J A talált vagyon körüli vétség az öszhasonlitó jogtudomány alapján. (>/ix. Miután az eddigiekben kifejtettük, hogy a talált vagyon elidegenitése tolvajság vétségének nem tekinthető; továbbá miután kimutattuk, mikép az nem képez sem sikkasztási, sem csalási büntettet, következik önmagától azon kérdés .-váljon tehát a talált vagyon elsajátítása mily vétséget képez? A büntető jog egyik legnyomatékosb igazságául tekintendő azon elv, hogy a külön sajátságu tények ugyanazon büntető jogi fogalom alá ne soroltassanak, hogy vétségek , melyek bármily tekintetben eltérő természettel birnak össze kapcsoltassanak. A büntetőjogi törvényhozásoknak még mindig egy igen jelentékeny hibául róható fel, mikép azok az átalánositás nem igen igazolható, de mégis nagyon elterjedett törekvésében ugyanazon czimek alatt — p. o. a vallás elleni vétségek, vagyon elleni büntettek stb. fejezeteiben — több rendbeli oly bűnös tetteket halmoznak össze, melyek egymástól különbözők, habár egy vagy más tekintetben tartalmaznak is oly tulajdonokat, melyek rokonok, melyek azonban magoknak a vétségi tényeknek rokonságát nem eszközölhetik, a többi kellékek s ténykörülmények lényeges eltéréseik miatt. Ez legkevesebbé sem igazolható nem csekély jelentőségű hátrányos kifolyásai folytán. Nem igazolható, mert ezáltal a vétségek körüli fogalmak összezavartatnak, a nép a büntettek körüli tekinteteiben tévútra s hibás eszmékre vezettetik; mert akkor ugyanazon bünösségi alap vétetvén fel a beszámításnál, következik, mikép hason bünösségü bűntetteknek jelöltetnek ki oly tények, melyek közül némelyek nagyobb sulyosságuak, s nagyobb gonoszságon alapulók mint a többiek; honnan ismét következik, hogy a törvények a nép erkölcsi érzületével s jogeszméivel szomorú- s nagyon is káros ellenkezésbe jönnek; miáltal a súlyosabb, gonoszabb tettek iránti ellenséges szenv, tartózkodás s idegenkedés csökken; és a mi egyszersmind a biróságokat is tetemes zavarba hozza — midőn a törvény által kényszeritetnek ugyanazon büntetési szempontok alá venni egymástól a bűnösségben különböző tetteket, mivel saját meggyőződésük ellenkezik. Ha pedig ez okok folytán elvül tekintendő , mikép a különböző természetű vétségek össze nem halmozandók, hanem egymástól teljesen elkülönözendők; akkor kétséget nem szenved, miszerint a talált vagyon elidegenítését is szükségkép el kell a többi vétségektől választani. Nem szenvedhet ugyanis semmi kétséget, mikép a talált vagyon elidegenitése oly tulajdonokkal bir, melyek annak egészen sajátnemü természetet és külön álló jelleget szereznek. Mert mint előbbi czikkeinkben — talán nagyon is terjedelmesen — fejtegettük, e vétség nem nevezhető sem lopásnak, sem sikkasztásnak, sem csalásnak. — Más bűntettekhez pedig nem hasonlítható, és eddig még nem is soroltatott, sem a törvényhozók , sem a jogtudósok által. Azon körülmények ugyanis, melyek között követtetik el e vétség, egészen sajátnemüek. Azon tény, mely e vétségnél a bűnösség alapjául s forrásául szolgál, a birtokbavétel egészen ment minden bűnösségtől nemcsak, hanem az, ki a talált vagyon tulajdonosa, még a találó lekötelezettjéül is tekintendő, mert könnyen lehető, hogy az elvesztett tárgy megsemmisül, elromlik, ha a találó azt magához nem veszi. Innen van, mikép a találónak azon tény következtében igényei is keletkezhetnek a tulajdonos irányában, féntartási, elszállítási vagy más kiadások fejében, melyeket a talált vagyonra fordított, s melyek neki jogiig okvetlenül megítélendők. Azon tény tehát, mely a lopásnál, csalásnál s hason bűnös tetteknél a bűnösség alapjául szolgál, a találtaknál menten minden bünfelelőségtől, ellenben még jogigények forrásává is emelkedhet. Azonfelül annak kipuhatolása, hogy ki a találtak tulajdonosa, igen sok nehézségekkel, költségekkel is járhat, sokszor az mint a nyilvánossá tétel is majdnem lehetetlenné válhat; — mivel másrészt elsajátítás nélkül az illető tárgy elromlása, értéktelenitése is lehet összekapcsolva. Azért sok esetben ily elsajátítás fenyíték alá józanul nem is vehető J). — Azért a nép erkölcsi érzülete soha sem talál abban valami különös bűnösséget, legtávolabbról sem olyat, mint a csalásnál, lopásnál, főkép miután azon gondolatban, mikép az elvesztett tárgyak egészen elhagyottaknak, tulajdonosnélkülieknek tekintendők, mikép sokszor nem is lehet tudni, főkép csekélyebb értékűeknél, váljon nem valóban végkép elhagyottak-e, és azon gondolatban, hogy gazdájuk ugy is nehezen puhatolható ki, és talán fel sem is található; a nép nem igen találja jogtalannak, hogy a talált tárgy elsajátítassák. Miután tehát a talált vagyon elidegenítése ily sajátnemű természettel bir, önkényt következik, hogy az a többi vétségektől elkülönöztessék. És innen következik magától azon elv, melyet mi e kérdésnél egyedül helyesnek és igazságosnak találunk t. J) Mint egyik legújabb büntetőjogtan irója mondja : „Die Aneignung gefundener Sachen kann verstandiger Weise oft gar nicbt gestraíFt werden, namentlich wenn der Finder die Ermittelung de9 Eigenthümers für ganz unverháltnissmassig kostspielig und für höchst unwahrscbeinlich haltén dürfte, und wenn überdies die Sache nur von geringem Werthe war." Berné r. Strafrecht. 1859. 272 lap. 53