Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 52. szám - A talált vagyon körüli vétség 8. [r.]

206 len tette, melyről vádoltatott, bünt. törv. alá eső vétség nek nem tekinthető. (1830. sept. 2. döntv. 3). A ngol országban, hol a bünt. törvények a talált vagyon elidegenítéséről szinte nem tartalmaznak fényitéki határozatokat, arra nézve a joggyakorlatban ugyanazon irány uralkodik , miut Francziaországban. A jogászok és bíróságok t. i. ottan is azon megkülönböztetést szokták tenni, váljon a tettes már a találáskor volt-e eltulajdonitási szándokban vagy sem, és első esetben a tettet szinte tolvajlás vétségének tekintik 4); mint p. o. egy birminghami esetben (1851. évben) midőn bizonyos egyén, ki az utczán egy bankjegyet talált és azt fel is váltatta s e végett tolvajlás vádja alá vétetett; mely alkalommal az esküdtszéki bíróság elnöke azt fejtegette az esküdteknek, hogy vizsgálniok kell, mikor jött a találó azon szádokra, hogy azt magának eltulajdonítsa; ha e szándoka keletkeztekor ismeré a tulajdonost, vagy gondolhatá, hogy az könnyen felfedezhető, akkor az esküdtek által tolvajnak nyilvánítandó; de ha azon szándokra csak később jött, akkor vádlottra a : nem bünos — mondandó ki. — Az esküdtek a bűnöst — tolvajságban — mondották ki. Hasonló alapokon tolvajságnak mondatott ki, midőn a bérkocsisok visszatartottak oly tárgyakat, melyek kocsijukban felejtettek az abban valahová szállítottak által, s a melyekről a bérkocsis tudta, vagy tudhatta, hogy kit illetnek; továbbá abban is, midőn egy utas a lepakoláskor egy kötelékkel borított szekrénj'két felejtett el, s moly később egy izraelita házában, hová azt a bérkocsis vitte, találtatott meg, de már felbontva s tübb ingóságok Injával; és midőn több utasok közül, kik ugyanazon vendéglőben egy helyen aludtak, egyik ott felejtvén pénzes erszényét, azt egy másik felébredtekor megtalálta, magához vette és a kikérdezéskor sajátjának lenni nyilvánította 5) (1852. évben). Az Éjszakamerikai államokban az angol jognézetekhez ragaszkodva hasonlóan ezen megkülönböztetésből indulnák ki s az szerint határoznak a talált vagyon eseteiben. Hogy ezen tan , mely a tolvajlási szándok keletkeztének időpontjára s ennek különbféleségeire alapitatik °), hiányos és nem indokolható, mutatja eléggé már az is, hogy arra nézve magok a biróságok is ellenkező vél ebi ényékben vannak. F ran cz i a országban azon döntvények, 3) Hélie : Theor. de Cod. pen. 327 lap. 4) Különös , mikép Angliában régibb időkben a talált vagyon elsajátítása, habár az animus furandi lételével jár is, tolvajságnak nem tekintetett. H a 1 e Tleas oí the Crown I. 308 1. 5) Russel : On Crimes II. 106. Times 1851. 1852. folyam. 6) Melyre azonban igen nagy alkalmat nyújt azon fogalom, melyet a fr. törvény a tolvajság irányában megalapított. 379. cz. ugyanis igy szól : Quiconque a sonstrait frauduleusement une chose, qui ne lui appartient pas, est conpable de vol. (Mindenik, ki rosz szándokkal elvesz valamely dolgot, mely nem övé, tolvajságbari bűnös). Mig a tudomány a lopás fogalmát csak abban találja fel : midőn tudva jogtalanul, erőszak nélkül ugyan, de az illető akaratja ellen, idegen ingóság másnak birtokából azon szándékkal vétetik el, hogy az a tettes sajátjává váljon. (Köstlin Abhandl. aus dem Strafr. 238 lap). És mint egyik legújabb bünt. codex — a szász országi — határozza meg : Lopásban bűnös, ki idegen ingóságot , mely értékkel bir , annak elsajátítása s ezáltal ön vagy más haszna eszközlése végett idegen birtokból a birtokló beegyezése nélkül elvesz (elsajátít) (272. cz.) Vagy mint a még ujabb bajor codexterv fogalmazza : Az, ki személyeni erőszak nélkül idegen ingóságot mástól elvesz azon szándékkal, hogy azt jogtalanul elsajátítsa, tolvajságban bűnös (272. cz.) melyekről fentebb emlékezénk, többnyire mind oly esetekben hozattak, melyekben az első biróságok ellenkezőleg ítéltek. De maga a semtnitő szék sem következetes azon tan alkalmazásában, mint 1839. apr. 17. döntv. mutatja, melyben tolvajságot mondott ki, habár a rosz szándok a találással egyidejűleg össze nem találkozott is. így Angliában is a főbiróságok többször megsemmisítek a jury azon határozatait, melyek azon összetalálkozás alapján tolvajságot mondottak ki, mint p. o. 1851. évben is. — Mutatja annak alaptalanságát az is, mikép mind Franczia, mind Angolországban ujabb időkben a szakértők általában mind azon megkülönböztetés ellen nyilatkoznak 7). „Attól — mondá a nagyhírű Campbell lord — hogy a tettes belsejében mi fordult elő, nem fúghet az , hogy a találás tette tolvajsággá alakulhasson — miután a kebel titkai biztosan ki nem tudhatók. Ha tehát nincs más tény, mint csak az, mi a tettes bensőjében történhetett, ez nem lehet elegendő, hogy azon tett, mely előbb nem volt tolvajság, azután azzá alakitassék." — „El kell ismerni — írja a nagy franczia jogtudós Hélie — h°gy ezen megkülönböztetés igen hiányos. Hogyan lehessen kimutatni, váljon a talált vagyon elidegenítésének szándoka a tettesnél már azon perczben létezett légyen, midőn magához vette, vagy hogy arra nem jött-e csak később, utólagosan? . . A tettes visszatarthatja rosz szándékkal a találtat, midőn az visszakivántatik, a nélkül, hogy szándékos elsajátításban lett volna akkor, midőn azt megtalálá. A visszatartás rosz szándoka nem feltételezi az elvétel rosz szándokát is; az egyikről a másikra nem lehet következtethetni. Tehát azon tények, melyek a magához vételt követik jellegének felvilágosítására szolgálhatnak, de ugyanazon tettet magát nem helyettesithetik; a visszatartás, bármily rosz szándoku is, az elsajátítást nem pótolhatja 8). Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. A p. perr. 2. és 123. §§-hoz. A kéziratok összehasonlítása által eszközlendö bizony s a perben előforduló büntetésre méltó cselekvény következményei tárgyában. Néhai M. Sándor, néhai T.Jánosnak 1835. jun. 5-én egy nemesi curiát 11,000 vforintért elzálogosítván, a zálogbaadónak fia, ifjabb M. Sándor T. János özvegye szül. Sz. Anna ellen 1854. évben zálogvisszaváltási pert indított. Alperesnő a zálogba vételnek s a záloglevélnek valódiságát, nemkülönben azt, hogy a zálogjószág birtokába volna elismervén, felperest keresetétől mint idő előttitől elmozdittatni kérte, minthogy egy általa felmutatott, állítólag idősb M.Sándor által kibocsátott auctionalis levél folytán a zálogidő husz évvel meghosszabbitatott, ezen idő pedig még le nem telt. Felperes a 2. sz. alatt idézett auctionalis levélnek valódiságát tagadván, az aláírások r.sszehasonlitása tekintetéből szakértői vizsgálat rendeltetett, minek folytán ap—i cs. kir. orsz. főtszék 1859. jul. 14. a következőleg itélt: Alperes Sz. Anna; özvegyT. Jánosnő köteles felperes7) Mint p. o. Hélie, Carnot, Rauter, Bourguignon, Duvergier stb. 8) Theorie du cod. pen. 327. lap.