Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 50. szám

200 lomása, mely szerint azon gyilkosságot Lindner követte el. Ő — vállá Kalz — apr. 23. este eljött hozzám s elbe­szélé, mikép azon este összeütközése volt, mely reá k' ny­nyen roszul üthetett volna ki, vadászaton levén , hol egy vadász legény által meglepetett. Meghagyta azután neki, hogy hallgasson az eseményről. Legnagyobb tanúság azonban bűnössége mellett, mi­kép a körülmények teljesen valószínűtleneknek tüntetik elö azon állításait s okait, melyeket ártatlansága mellett hozott fel. Különösen igen feltűnő, hogy Kalz a lőfegyvereket Lindnernél zsákba kötve hagyhatta volna, midőn őz után keresgélt s lesben állt. Valamint legnagyobb mértékben valószínűtlen, hogy Obernitz által meglepetvén, Kalz, ki annak legelső megszólításakor csak 12 lábnyira volt tőle, ennek daczára társa Lindner segélyére s megszabadítására csak hoszasb idő után ment volna, t. i miután 0. Lindnert mintegy 114 lépésnyire üldözé, és azután ettől még vala­mi 126 lépésnyire tova hurczoltatott is. De magok a tények, melyek kiderültek, szinte nem igazolják e vallomás valódiságát. Mert sem a meggyil­koltnak , sem a vádlottaknak külsején nem fedeztettek fel oly nyomok, melyek arra mutathatának , hogy köztük viaskodás keletkezett, kivévén, hogy 0. felöltönyéről egy gomb volt leszakasztva, mi azonban oly csekély erőt fel­tételez, mikép főkép erdőben bármily véletlen körülmény által is előidéztethetett. A fwldón szinte nem voltak láthatók nyomai annak, hogy ott egy ember 100 lépésnél tovább egy másik által meghurczoltatott volna. Fel nem lehet tenni azt sem, hogy Lindner, ki nem­csak erőteljes férfiú, hanem mint a vizsgálatból kitűnt, szenvedélyes s mindenre kész egyén is volt, oly sokáig tűrte volna el azon elbánást a nélkül, hogy önmegmente­tése végett valódi erőszakhoz nyúlna. De hasonlóan hihe­tetlen az is, hogy Obernitz, ki szinte heves s indulatos ke­délyű volt, s kinek kezében töltött fegyver volt, oly so­káig töltötte volna az időt a gyűlölt vadorzó puszta üldö­zésével, a nélkül, hogy fegyvere használatát vegye igény­be, mit mint tudhatá a végsőre is kész vadorzók ellenében saját biztonsága is nagy mértékben igényeihete. Az tehát, hogy 0 . fegyverével nem élt a meglepett vadorzók elle­nében, arra mutat, hogy nem lehetett ideje, tehát hogy azzal nem is élhetett, a vadorzók által rögtön intézett megtámadás folytán, a túlnyomó erőnek ellentállani s védeszközökhöz nyúlhatni képes nem levén. És azok után, mik Lindner életéből tudva vannak, jelleme s tulajdonai után, melyek átaIában egy igen erő­szakoskodó s dühös egyéniséget árulnak el, megfogha­tatlan, tehát hihetetlen is, hogy Lindner, miután K. által Obernitz kezei közül kiszabaditatott, azonnal elfutott s azután csak a távolból nyugodtan nézte volna, mint bánik el társa Obernittzal. Nem valósult azon állítása sem, hogy látta volna, mint lojtogatá Kalz Obernitzet, miután a hatósági orvos tanúsítása szerint annak , s bármily csekély sérülésnek is O. nyakán legkisebb nyoma sem fedeztethetett fel. (Folyt, következik^ Törvénytár. A bel-, igazság- 8 pénzügyi minisztériumoknak 1860. máj. 13. kelt rendelete, kiható a birodalom egész területére, a lombard-velenczei királyságot s a katonai határőrvidéket kivéve. A czég-bejegyzések, a kereskedelmi s iparkönyvek, a fölhatalmazás és a kereskedelmi biróságok illetékessége tárgyában. Az 1860. máj. 12. kelt legf. határozvány alapján, a birodalom egész területére nézve, a lombard-velenczei királyságot s a katonai határőrvidéket véve, következendők rendeltetnek : 1. §. A kereskedelmi és iparkamránál bejegyzett minden ke­reskedelmi, gyár-vagy más iparvállalat birlalójának üzleti köny­veit, ha azok kellőleg vezetvék , a fönálló törvények szerint eddig­elŐ a kereskedelmi és iparkönyveknek megadott fél bizonyerő illeti. Mindazon kereskedők, gyárosok és egyéb iparvállalkozók, kiknek czége a kereskedelmi törvényszéknél be van jegyezve, köte­lesek törvényes szerkezetű üzleti könyveket vezetni. 2. §. A kereskedelmi és iparkamaránál bejegyzett minden ke­reskedelmi, gyár- vagy más iparvállalat birlalójának jogában áll, vállalatát a czéggel együtt, a kereskedelmi és iparkamaránál történt bejegyzésrőli bizonyitvány előmutatása mellett, mind azon járás ke­reskedelmi törvényszékénél, a melyben a vállalat létezik, mind pedig azon kereskedelmi törvényszékeknél is, a melyeknek járásában fiók­telepeket vagy raktárakat tart, bejegyeztetni. 3 §. A kereskedelmi és iparkamaránál kereskedők vagy gyár­birlalókép bejegyzett vállalkozók , ha iparüzleti keresetűkből éven­ként országfejedelmi egyenes adó fejében pótlék nélkül : 1. Bécs fő- és székvárosban legalább is . . . . 150 ftot a. é. 2. Bécs körül két mföldnyi körületben legalább is 80 „ „ „ 3. Oly helyeken, melyeknek népessége 50,000 lel­ket meghalad, legalább is 80 „ „ „ 4. Oly helyeken, melyeknek népessége 10,000 tői 50.000 lélekig terjed, legalább is ... . 60 „ „ „ 5. Oly helyeken, melyeknek népessége 10,000 lé­lekből vagy kevesebből áll, legalább is . . 40 ftot a. é. fizetnek, vagy ha üzletöket tagtársakkal társulati czég alatt akarják folytatni, kötelesek czégöket s a netaláni társasági szerződvényt a kereskedelmi törvényszéknél bejegyeztetni. (Folyt, következik.) Hivatalos tudnivalók. Csődök. S.-A.-Uj helyi mtszéknél K 1 e i n Izsák és neje Fáni helyb. férfikalap kereskedők el. perü. Bajusz József és Stépán József bej. sept. 17. vál. sept. 27. — Budai orsz. tszéknél Pa­ezer T. C. helyb. keresk. el. perü. dr. Környei Ede és dr. Gold­stein Simon bej. jun. 31. vál. aug. 2. — Egri mtszéknél Bild Já­nos helyb. kárpitos el. perü. Galambos Lipót és dr. Ury József bej. jul. 1. vál. jul. 5. Csödiuegszüntetések. Aradi mtszéknél Klein Ign. el. — Gyöngyösi szbirós. K 1 u g Háni hely. divatárusnő el. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Belváros, fehérhajó­utcza 7. sz. 2-ik emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1860. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Thumbnails
Contents