Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 31. szám
122 ről van szó, s a végnioiidatot e fogalomhoz kötő „ez iránt" által jelentőségében oly élesen van határvonalozva, hogy ezen (különben sem igen szerencsés) mellék intézkedésből semminemű következtetés sem vonható, és legkevésbé olyan, mely az egész §-nak oly értelmet adna, melyre az első mondat nemcsak egy szóval sem utal, hanem — egész határozottsággal másként rendelkezvén — még csak tért sem hagyott. így jövének az osztrák civilisták azon kényszerűségbe, a kérdéses §. két mondatát, hacsak felkapott nézetüket arról megtagadni nem akarák, megfordítani : a kedvező végmondatot előtérbe, a makranczoskodó elsőbbit háttérbe állítani. Már most bátorsággal vetheték el a sulykot. Közvetlen azon lehete kezdeniök, hogy a törvény oda utasítja a bírót, miszerint a záloghitelezőnek (közelebb meg sem nevezett) igénye iránt a perrend értelmében járjon el, mi „nyilvánságosan felek közti eljárást tételez fel, mely a kérdésben forgó rendelvény folytán a perrend határozatai szerint, melyeken a polg. tkönyv változtatni bizonyosan nem akart, rendezendő"*). Ehhez minor gyanánt igen jól hozzátoldhaták : „de a perrend, kevés, ide nem tartozó eset kivételével, azt rendeli, hogy végrehajtás — és az árverés nem egyéb végrehajtási lépésnél — csak birói Ítélet vagy bíróság előtt kötött szerződés (egyesség) alapján rendeltessék el **) : miből logikai szükséggel következik, miszerint : „hogy az árverés a perrend szerint vezettessék, azt mindenkor rendes eljárásnak, s mert ez rendesen csak kereset által nyittathatik meg, rendes keresetnek ***) kell megelőznie f). Tény, hogy ezen az osztrák jogirodalomban elhirhedett következtetésnek ritkább betűkkel irt szavai nem csak itt, hanem már az eredetiben is kiemeltettek, és valójában joggal, ha meggondoljuk, hogy azon szavak: „felek közti eljárás", „végrehajtás" és „végrehajtási lépés", oly fogalmakat jelentenek, melyekre az ember, habár a hátulról való magyarázgatásba szinte bele is nyugodott, elkészülve nem lehetett s azért figyelmét könnyen kikerülheték. De mihelyt azokat jól felfogtuk, azonnal is tudjuk, hogy hányadán vagyunk az egész következtetéssel. Nem más az, mint a ptk. 461. §. fő mondatának mellőzésével járó körülírása ezen §. végmondatánák, melynél ez utóbbi több ízben meghamisittatott, hogy a keresett támpont helyreállitassék. „Zálogárverezése" helyett ugyanis egyszer „felek közti eljárás", másodszor „végrehajtás" lön közbeszúrva s ezáltal, miként alább megmutatandom, tökéletes idegen fogalmak csempésztetének be, melyek viszont meg a zálogához magát tartó záloghitelezőnek az egész perrendet hozták nyakára. *) Dr. Stubenrauch Mór commentárja, II. kötet, 84. oldalt **) Ugyanott. ***) Minő keresetnek ? a z á 1 og keresetnek-e , vagy a zálogkövetelésbőli nek ? Ezt az egész következtetés érintlen hagyja. S ily okoskodás által hagyja magát a gyakorlat a törvény világos betűjének megtagadására birni! •t) S t u b e n r a u c h , id. b. Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. A váltórendszabály 82. czikke s a polg. törvénykönyv 1438. §§-hoz. Számítástól függő követelések váltói tartozás ellenében be nem tudhatók. E. Adolf 1350 pft s járulékainak megvétele végett egy Z. Izsák által elfogadott váltó alapján a debreczeni cs. k. megyei tszék előtt utóbb nevezett ellen fizetési meghagyást eszközölt ki; mely ellenében alperes többek között azon kifogással is élt, miszerint E. Adolfon bizonyos szállítási ügylet folytán viszont követelése van s ezáltal a váltótartozás elenyészett. A debreczeni cs. k. megyei tszék 1859. apr. 11. kelt ítéletével alperes kifogását félretévén, — a fizetési meghagyásnak épségben tartását mondotta ki. Alperes felebbezéssel élvén a nagyváradi cs. k. orsz. főtszék 1859. máj. 17. kelt ítéletével az első bírósági Ítéletet e részben helyben hagyta. Indokok: Habár a köz. váltórendsz. 82. czikke szerint a váltóadós oly kifogásokkal élhet, melyek őt a mindenkori felperes ellen közvetlenül illetik s igy a váltóeljárás 26. §-a folytán a p. perrendt. 13. §-ban megengedett kifogással is, minthogy azonban a ptk. 1438. §. szerint csak más valódi s egynemű követelések számithatók be a követelés kiegyenlítése végett, alperes végbeszédében pedig akként nyilatkozván, hogy a mennyiben felperes a vállalatokról számolni nem akarna, a váltói követelés egészen kifizetettnek veendő légyen, ily számadástól függő követelések beszámításának az utóbb idézett törvény szakasz szerint helyt adni nem lehetett. Alperes rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel élvén a cs. k. legfőbb és seminitő tszék 1860. j an. 10. kelt ítéletével a rendkívüli fölülvizsgálati kérelemnek helyt nem adott. Indokok: Alperes a váltó elfogadását beismervén, az elfogadott sommát a váltórendsz. 23. czikke értelmében kifizetni tartozik; a mi azonban bizonyos felperes részére átengedett szállítási szerződések fölött teendő s felperes által tagadott számadás általi beszámítási kifogását illeti, annak az át. ptk. 1438. §-a értelmében helyt adni nem lehetett. (1860. jan. 10. 14496. sz. a. kelt legf. tszéki döntvény). Büntető-jogi esetek. I. A felelősség esetei, ha nyilvános iparüzletnél bélyeges, vagy bélyegtelen, hamis mérték vagy suly használtatik. H. A. mészáros feljelentetett, hogy üzletében 1859. nov. 26. tartott vizsgálatkor több mértékek, fontok stb. találtattak, melyek bélyegezve nem voltak, és a valódi mértéket nem ütötték meg, tehát hamisak voltak, miért H. A. a btk. 199. §. c. pontjában körülirt csalási bűntett miatt vizsgálat alá volt veendő. H. A. beismerte e tények valóságát, s ennek alapján,