Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 31. szám

Pest, péntek Apr. 20. 1860. 31. szám. Második év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : Mire jogosítja az osztrák ptk. 461. §. a záloghitelező ? Pesti or. tszéki segéd H o ffm a n n Pál Lajos úrtól. I. — Legfelsóbb-tszéki döntvény a vrsz. 82. cz. s a ptk. 1438. §§-hoz. — Büntető-jogi esetek stb. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. Mire jogosítja az osztrák ptk. 461-ik §-a a záloghitelezőt? Pesti orsz. törvényszéki segéd H o ffmann Pál Lajos úrtól. I. „Ha a zálogos hitelező a meghatározott idő eltelte után ki nem elégíttetik; jogosítva van, a zálog árvereztetését bíróilag kérni. A bíróság erre nézve a törvénykezési rendtartás rendszabályai szerint köteles eljárni." (Osztr. ptk. 461. §.) Az osztrák civilisták, csaknem kivétel nélkül *), és a szilárd törvényszéki gyakorlat e szabványt oda magyarázták, miszerint a záloghitelező, hogy a zálogkövetelés kielégítésére rendelt idő beálltával a zálognak bíróilag való eladatását eszközölhesse s a zálog árából magát kielégíthesse, t a rt o z z é k előbb az adós ellen keresetet, és pedig az ama követelésbőlit, támasztani s ezen perben jogérvényes ítélet, vagy végrehajtásra jogosító egyesség utján a zálogkövetelést érvényre emelni. Ha e magyarázatot a törvény fentidézett szavaival egybevetjük, ugy lehetetlen észre nem vennünk, hogy amaz ez utóbbiaknak meg nem felel, miből azon vélelem támad, hogy itt tán azon esetek egyike forog fenn,melylyekben a törvény hiányos szövege belső indokokboli megigazitást igényel. De ha utólag azon indokokat vizsgáljuk , melyek a törvény betűjével össze nem férő magyarázat támogatására valóban fölhozattak, nem kis meglepetésül szolgál tapasztalnunk, hogy azok koránsem merittettek az írott jog ama hatalmas tartalékából, hanem épen azon szavaiból a törvénynek csikartattak legyen ki, melyek az indokolandó magyarázattal szembeszökőn ellenkeznek. *) Mert Minasiewitz és Turnes, az itt vitatandó nézettel részben megegyező kísérleteik hatás nélkül maradtak. A ptk. magyar elemzői, a vélemények ily ritka egybehangzásánál fogva, egész bizalommal csatlakozhattak az osztrák elődeik-terjesztetté nézethez. Dr. Wenzel a polg. törv. commentárjában, az oszt. ptk. fentidézett §-ának magyarázatául csak a polg. perrend XXII. fejezetét idézi; de hogy váljon az egész fejezetet, vagy ennek c=iak az árverésről szóló §§ ait érti-e, kétséges. Ha ez utóbbiakat értette, ugy szavazata az általam vitatandó nézet mellett számit. Nem nyilalkozott még Unger, miután az osztrák jogirodalomban uj korszakot nyitó müve : „System des österreichischen Privatrechts" nem haladt még aunyira, hogy e tárgyban nyilatkozhatott volna. A módszer, melynek segítségével ezen tagadhatlan ellenmondás ki vala engesztelendő, épen oly különös, mint jellemző, — se mellett nehézség nélküli megczáfolhatóság előnyével is jár. Az osztrák commentátorok ugyanis, állításukat a törvény szövegével megegyeztetendők, ez utóbbit betű- és eszme szerint hátulról magyarázgaták előre s e szokatlan meneten igen csábító eredményhez jutának el. Igaz ugyan, hogy ily kiindulásnál mindenek előtt azon kérdés elől kellé kitérniök, váljon miről volt a codexnek azon pontjáig eljutott törvényhozó voltakép határozandó s mily összefüggésben áll határozványa a kérdéses íejezetben (II. 6.) tárgyalt jogintézménynyel s ennek addig megállapított szabályzatává'.? Hogy a 458. §. oldalfelzete s ennek bezárólag a 466. §-ig terjedő alosztályzata, ezen czikkcsoportnak, melyhez a kérdésben forgó is tartozik, feladatul tűzi : „a záloghitelező jogai és kötelezettségei" — más szóval : a zálogjog gyakorlása és védelme iránt határozni, — e körülményt, mondom, jobb volt figyelembe nem venni azon állítás bizonyitgatásánál, miszerint a záloghitelezőnek jogosítványa „a követelés lejárta után"azon lehetőségben áll, az adós el len a zálogjognak alapul szolgáló kóvetelésbőli keresetet támaszthatni. De habár a megmagyarázandó szabvány teljes elszigeteltségben vétetett is szemügy alá, az illető vélemény érdekében az még nem igen volt kezelhető; minthogy azon §. tárgyát nyíltan és minden habozás nélkül megragadva, közvetlenül azt mondja, hogy „ha a zálogos hitelező a meghatározott idő eltelte után ki nem elégíttetik; jogosítva van, a zálog árvereztetését bíróilag kérni." Ily határozott nyilatkozat ellenében nehézséggel járt még mindig azon állítás, miszerint a zálogjognak gyakorlása s védelme abban áll, hogy a záloghitelező, akár bírja a zálogot, akár nem, az adóst perelje meg a tartozás teljesítése végett. Ezen nehézség legyőzésére tehát igen kívánatosan ajánlkozék a kérdésben forgó §. végmondata : „a bíróság erre nézve a törvénykezési rendtartás rendszabályai szerint köteles eljárni." Es még is, ha e végmondat valódi állásában a kétségtelenül a főhatározványt tartalmazó megelőzővel, azaz : ez után szemléltetett, ugy abból a kívánt értelmet ki nem lehete olvasni. Mert a törvényhozó az első mondatban csak mégis egészen határozottan jogosítja fel a záloghitelezőt arra, hogy a „követelés lejárta után" a zálog elárvereztetését eszközölhesse, habár azon megszorítással, hogy az árverés „bíróilag" vitessék véghez; azon körülmény pedig, hogy a bíróságnak csak amúgy utólag meghagyatik, miszerint „eziránt" (a német eredetiben : „dabei") a polg. perrendhez képest kellend eljárnia, az első mondat által, melyben csak árverés31