Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 29. szám

Pest, péntek Apr. 13. 1860. 29. szám. Második év. alánod rjlan^nIov >9(fS9ffl fllOlfiJllOXft te'Jl'Jtl'm**! CSARNOK. TARTALOM : Gr. Szécheni István f. — 'ki erdei legeltetési mozgalom megbecsülése, úrbéri es tagos arányosító perekben. III. Ügyvéd Á r m o s Bálnt úrtól. — Legfelsőbb-tszéki döntv. az ősís. pátens 9. §-nak alkalmazásához. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. GR. SZÉCHENYI ISTVÁN f. Meghozzuk mi is a legmélyebb kegyelet, s a legforróbb hazafiúi érzelem áldozatát, korunk egyik legnagyobb férfia — s kétségtelenül hazánk legnagyobb, legdiesőbb fia árnyainak! Es ekkor legkevésbé sem hágjuk át e lapok hivatásának korlátjait, nem azon czél határait, melyek közt hazánk közös ügyének szolgálni rendithetlen feladatunkkul tűztük ki. Mert midőn nemzeti életünk organumjai a dicsőültben a lángeszű államférfiúi, mások pedig e haza nemzetgazdászati felvirulásának teremtőjét, részint pedig társalmi kifejlődésünk forrását emelték ki — koránsem tőnek eleget azon kép teljes s hű rajzához, melyet e rendkívüli egyéniség tüntet elő közel 25 évi bámulatos honfiúi működésében. Ő nemcsak társalmi s nemzetgazdászati culturánkat alapitá meg, hanem jogéletünk kifejlődésében is hatalmas tényezőt képezett. Ő e téren a köztiszteletü Brougham volt parliamentaris életünkben. I Mint ez, ugy ő is, a valódi honszeretet érzetétől ihletve, legkevésbé sem csüngött makacsul az ős épület azon ékeletein, melyek az idő vas fogai által felemésztve, az agg, majdnem roskadozó, ezred évi test istápolására, fentartására többé biztos szolgálatot nem tehetének. Az ős intézetek kegyeletével azok átalakításának, a kor társalmi igényei szerinti idomításának szükségességét összeegyeztethetőnek találta nemcsak, hanem épen ebben kereste nemzeti elemünk s létünk fentarthatása biztos jövőjének alapjait — a müveit, előhaladott Európa kebelében. Ő volt ki azok ellenében, kik a nemzeti ősi családok tönkre jutásának túlságos aggodalmaiban, de valódilag a könnyelmű tékozlók, bukottak s adósok érdekében jajveszékelve keltek ki az igazságszolgáltatás javítása ellen, az e tekintetbeni reformok elkerülhetlen szükségességét legelső a legrendithetlenebb bátorsággal vitatta. Ö volt legelső, ki az ősi nemzeti palládiumul tekintett Iae 9US túlságos magyarázatát a korszerű haladással, s nemzeti létünk kifejlődésével összeférhetlennek ki nem egyeztethetőnek lenni bizonyította. Ő volt, ki azon törvénykezési kiváltságoknak, melylyek a nemesi osztályoknak, midőn adósokul jelentek meg, a többi néposztályok felett túlnyomó jogi előnyöket nyújtottak, a nemzet kifejlődési érdekeivel való összeférhetlenségét legelőször s leghatározottabban kimutatta. Ő volt, ki törvénykezési szervezetünknek, a mennyiben az perlekedési folyamunkat rendkívül hosszadalmassá tette — és végrehajtási rendszerünknek, mely főkép a vagyoni kifejlődésünkre s hitel viszonyainkra oly ártalmas hátrányú, általa oly sokat ostromlott ő siségi j og viszonyok alapján a sikert s a jogbiztosság eszközlését majdnem végkép megsemmisítette, korunk igényeivel össze nem egyeztethető hiányait legvilágosabban kiderítette. így lőn ő a jog- s törvény előtti egyenlőség apostola! így lett kezdeményezője azon jogi reformoknak, melyek, habár csak egy szűk körben is , a törvénykezés egyszerűsítését, rövidségét, és egyenlősítését lehetővé tették, és eszközlötték is. És épen ezek által Ő vetette meg a hitelnek azon jogi alapjait, melyek nélkül élénkebb forgalom s a vagyonosság emelkedése képzelhetlen. Mind azon jogi s nemzetgazdászati intézetek, melyek e tekintetben ujabb időkben részint létesítettek, részint terveztetnek, u. m. a telekkönyvek, váltótörvények, betáblázási rend, egyszerűbb bíróságok, hitelintézetek stb. stb. mind azon jogi elvek kifolyásai, melyek e nagy államférfiú által már 30 év előtt hirdetettek s terjesztettek. Nem feladatunk ezeknek valódi nemzeti nagyságunk s culturai emelkedésünkre való nagy hasznú hatályait elemezni, főkép azok ellenében, kik jelenben is nemzetünk által el nem érhető ábrándok szárnyain eszmények után repkednek, melyeknek a dicsőült oly nagy ellensége volt! De méltán mondhatjuk, hogy a dicsőült nemcsak átalános — s különösen nemzetgazdászati culturánk ujabb korszakában, hanem jogi életünk emelkedésében is fő s legelső tényező volt. — Elég érdem, hogy áldást mondjunk poraira s hogy a haza szolgálatában megőszült egyéniségét utánzási eszményül tekintve, emléke hervadhatlanul éljen kebleinkben, míg csak egy magyar él 1 Szokolay l9tván. 29