Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 28. szám

111 alperes két legénye 170 ft értékű szalonna lopásán kapatott s őt (felperest) orgazdának vallák— börtön s kármegtéritésre ítéltetvén, az alperesnek a lopott tárgyakból viszszakapott 20 í't 6 kr érték levonása után 149 ft 54 krt lett volna küteles megtéríteni. A bűnvádi vizsgálat tartama alatt jelenlegi alperes a fenérintett lopás által szenvedett kárt 400 pftra vallván, s ez összeget küvetelvén kárpótlásul, másodfelperesnő azon reményben, mikép ezáltal férje vétségét törlesztve, bünhödését elhárithatandná, a közös vagyonból a követelt 400 ft kárpótlási összeget alperesnek kifizette. A később hozott bűnvádi ítélet szerint azonban az általa — első felperes által — alperesnek pótolandó kár összege 149 ft 54 kr összegben lévén megalapítva, a ptk. 934. §-a nyomán felényin fólül való rövidítés esete állt elő, s e szerint köteles lenne alperes, a felesleg kívánt s felvett 250 ft 6 kr kármentesítési összeget a felvétel napjától számítandó 4 száztóü kamatjával s járulékaival megtéritni. Alperes a ptk. 935. 1384. s 86. §§-ra építve védelmét, azt állitá s fejtegeté , hogy a kérdéses 400 pft öszlet neki másod felperesnőtől a büntető törvényszék előtt hit alatt tett kárvallomása nyomán önkénytes egyezkedés utjáni kárpótlás gyanánt felajánltatván, a felett bíróságon kivüli magán egyesség köttetett és pedig a nélkül, hogy valamely jogfentartás történt volna; minélfogva visszafizetésre nem köteleztethető, sőt felperesek indokolatlan keresetükkel elutasitandók s a költségekben elmarasztalandók. Felperesek válaszukban hivatkoztak alperesnek egy — a tartott végtárgyalás alkalmával tett állítólagos nyilatkozatára, „hogy ő a történt lopás általi kárvallást s z á m i 1 a g m e g h a t á r o z n i képtelen — s igya tolvajok által 170 f t r a vallott káröszletet kárpótlásként elfogadni hajlandó. E nyilatkozat valósága felől — bizonyok hiányában — felperesek által íőesküvel kináltatva, alperes a fenyítő tszéki iratok által az érintett végtárgyalásoni jelen nem voltát bizonyítva, a hitet el nem fogadhatónak s viszkinálhatlannak nyilvánitá. A b—i cs. kir. j bíróság felpereseket keresetükkel elutasítván, őket az alperesnek okozott költségekben elmarasztalá; a következő Indokokból: „Felperesek kereseti igényeiket a bűnvádi Ítéletre támasztva, felhozzák, miszerint abban 1-ső felperes s részesei 170 ft s illetőleg levonva a levonandókat 149 ft 54 kr megtérítésére lévén köteleztetve, alperesnek 400 pftot, s e szerint 250 ft 6 pkrral a kellőnél többet fizetvén, ezen feíülfizetett összeget, mint tartozatlan teljesített fizetést viszszakövetelni lennének jogosítva. Ezen igények azonban a kereset s tárgyalás kitétei által sem jogi, sem tényleges indokolásuk szempontjából nincsenek igazolva; mert a kereset megalapítására felhozott bűnvádi ítéletben a kárpótlás állítólagos összege (170 illetőleg 149 í't 54 kr.) kitéve — sőt érintve sincs — az indokokban pedig (melyeknek tartalmára látszatik tulajdonképen a kereset alapítva lenni) az mondatik : hogy a történt kárnak bíróságon kivüli 400 fttal esz közlött pótlása következtében leszállíttatott légyen első felperesnek (akkori vádlottnak) büntetése. „A felperesek által felhozott azon körülmény , miszerint alperes a volt végtárgyalás alkalmával a vallott kárt 170 ftra becsülte légyen — mely körülmény felett felperesek könnyelmüieg fohittel is merészlék alperest megkínálni — megczáfoltatik a bűnvádi periratokból világosan kitűnő azon körülmény által: hogy alperes a mondott végtárgyaláson jelen sem volt. „A kereset kitételei szerint másod felperesnő a fizetett 400 ft összeget alperesnek csakis a fenyítő tszék által határozandó kármentesítési összeg fejében adottnak lenni állitá ugyan, — de ezzel homlokegyenest ellentétben áll, hogy egyrészt a fenyítő törvényszéknek a fizetendő kárpótlási összeget itéletileg kimondani az időközben létesült egyesség után alkalma sem lehetett; de különben is a bűnvádi periratok tartalmából kitűnik, hogy alperes a lopás által vallott kár összegét a fenyítő tszék előtt ugyancsak 400 ftra határozta légyen. „Fő tényezőül kell azonkívül felhozni, miszerint ezen állítólagos felperesi szándékkal ellentétbe jön az is, hogy ők — a felperesek — a pótlandó összegnek a fenyítő törvényszék általi kimondatását önmagok, és pedig azon indokkal háriták el, miszerint a kárvallottal — mostani alperessel — bíróságon kivül akarnának egyezkedni a kárpótlás iránt. „Ezek szerint a fenforgó pereset minden állított ténylegi s törvényszerű jogindokai, valamint felpereseknek keresetjoga is, habár az a tárgyalás folyamában a p. t. k. 1431. 32. §§-ra, mint tartozatlan tett fizetésre látszanék átalakítva — megszüntetve lévén, — de egyébiránt is az által, hogy felperes a kárvallottnak — jelen alperesnek — 400 fttal történt kielégítését előnyére felhasználva, a reá mért büntetésben ez is, és pedig főenyhitő indokul felhasználtatott, — az esetleg történt — felperesek által állított— tévedésnek (ptk. 1383. §.) sem helye, sem a történt egyességre (szerződésre) nézve bontó ereje nem lehet, miért felperesek jog- s igaztalan keresetükkel elmozditandók, és a p. perr. értelmében mint pervesztett felek a perköltségekben elmarasztandók valának." Az ez ítélet ellen felperesek által beadott felebbviteli kérvény folytán az illető cs. kir. fő törvényszék az első ítéletet megerősité; m i u t á n : „A. jóhiszemmel kötött egyesség a ptk. 1386. §. alapján — még ha a felperesek által állított — vagyis állíttatni látszott tévedés, vagy felényin feletti sérelemnek helye lenne, s az bebizonyítva is volna — ezek miatt megtámadható nem lehet." A cs. kir. legfőbb törvényszék a rendkívüli felülvizsgálati kérelmet a fent előadott indokoknak lényegükbeni ismétlése mellett visszautasítván felpereseket jul. 16-kán 6410. sz. a. kelt határozatával 100 ft konoksági büntetésben elmarasztalandóknak találta. (1859. jul. 16. 6410. sz. a. legf. tszéki határozat). K. E. Törvénytár. — A bel- és igazságügyi minisztériumoknak 1860. jan. 30. kelt rendelete, egy hites mezővédsz emólyzet kirendelése és a mezei károk iránti eljárás tárgyában, (bir. tlap VI. db 28. sz.) (Folytatás). 18. §. Ha a mezei vagyonban állatok által tétetik kár, ugy a hites mezővédszemélyzet a károsult számára a magánzálogolást teljesitse (át. ptk. 1321. sz.) Ezen zálogolásnak a község által kirendelt mezővédszemélyzet részéről el kell maradnia azon esetben, ha a kár a község nyá*