Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 25. szám

101 vényszéknek 1857. évi dec. 24. 24,353. sz. a. kelt Ítéletét, melyben H. R. felperesnő keresetével elutasittatott, ennek felebbezése folytán az alább következő okokból megváltoztatta és azt ítélte: hogy az A. alatti csődtömeg leltárában 2—23. és 43 — 143. pontig foglalt ingóságok a H. F. féle csődtömegből kiválasztandók, és felperesnő H. R-nak mint tulajdona kiadandók, de csak akkor, ha ő a főesküt arra nézve leteszi, hogy ő azokat H. F. bukottali házasulásakor annak házába hozta, és hogy annak tulajdonáról soha sem mondott le. Ezen esküt felperesnő 3 nap alatt ezen Ítélet jogerejüvé válta után az arra rendelt tárgyalási napon annál bizonyosabban letenni tartozik, minthogy ellenkező esetben e bizonyitékhozi jogát elvszti, s ennélfogva akkor kérelmével elutasittatni fog. Az első bírósági perköltségek meghagyatnak, a másodikéi kölcsönösen megszüntetnek. Indokai. Ámbár kétségenkivüli, hogy felperesnő özvegységében 5 szobára való bútorokat és szereket birt, azonban ebből még nem következik, hogy a csőd megnyitásával második férje lakában összeirt bútorok, és háziszerek ugyanazok legyenek, melyeket ő özvegységében első férje után birt. Minthogy azonban az odaítélt főeskü által a peresügynek eldöntő ténykörülményei bizonyitathatnak be, a beperlett csődtömeggondnokának tagadásai ellenében, t. i. az, hogy a felperesnő által tulajdon jogilag igényelt tárgyak általa hozattak a H. F.-eli 2-dik házasságakor annak házához, és hogy felperesnő azok tulajdonáról soha sem mondott le, s minthogy H. F. a csalás bűntette miatt súlyos börtönre levén elitélve, az eskü letételre nem bocsátathatik; ellenben a főeskü felperesnő által kellőleg kináltatott, és ő a visszakinálás esetében annak igenleges letevésére késznek nyilatkozott,anélkül, hogy ő ellenében a tömeggondnok által felhozott hamis eskütőli aggály alaposnak látszatnék; ennélfogva más teljes bizonyíték nem létében a felperesnő által leteendő esküt megítélni, és a per eldöntését a főügyben ettől függővé tenni kelletett. A legfőbb törvényszék alperes felülvizsgálati kérelmére, mind a 3 bírósági költségek megszüntetésével és a két alsó bírósági Ítélet megváltoztatásával következőleg itélt: az A. alatti csődleltárban 2 — 23. és 43—143. pontok alatt birt ingóságok csak akkor választandók ki a H. F-féle csődtömegből és adandók át H. R. asszonynak, ha a bukott H. F. a keresetben neki kínált főesküt le nem teszi arra, „hogy H. R. ugyanazon ingóságokat a bukott házához összekelésükkor oda nem hozta." A beperlett tömeggondnok tehát 14 nap alatt az eskü letétele végetti tárgyalási határnapért folyamodni, és bukott H. F. ekkor a főesküt annál bizonyosabban letenni köteles; mert különben annak ellenkezője,mire neki megesküdnie kellett volna, fog valónak tekintetni, és akkor a beperlett csődtömeg a polg. prrtás 262. §-a szerint annak jog következményeit elviselni köteles leend. Indokok. A főtörvényszék felperesnőnek az általa megkínált főesküt, ámbár ez vissza nem kináltatott, odaítélte. Azonban a vissza nem kínált eskü oda nem ítéltethetik, mert a polg. prrtás 266. §. szerint vagy a kínált, vagy a visszakínált főesküt kell odaítélni. Tehát jelen esetben, hol a felperesnő által kínált főeskü a tömeggondnoktól világosan vissza nem kináltatott, a polg. prrdtás 265. §-a szerint csak a kinált főeskü itéltethetet oda, melynek bukott általi letétele törvényellenesnek nem látszik; mert a tömeggondnok annak tekintetéből, hogy H. F. csalás büntette miatt elitéltetett, kifogást tett ugyan; azonban a p. perr. 235. §-nak c pontja, mely az eskü letétel képességéről szól, csak azt határozza, hogy ha valaki csalás vagy nyerészkedésből elkövetett bűntett végett elitéltetett az, ha ezen kifogás ellenfele által a perben felhozatik, a pótló vagy becslő eskü letételére nem bocsátathatik; és a főesküre nem vonatkozik. 1858. sept. 9. 9,533. sz. a. kelt legf. torvszéki dönt.) Jogi irodalom. (Folytatás). 2. Zeltschrift fflr das gesammte Handelsrecht. Von dr. L. G o 1 dschniidt. 1859. 1. Heft. Ezen első füzetnek becsesb részét képezik a commandita társulatokról szóló czikkek és pedig egyik „Die Commanditen Gesellschaft und die actio tributoria" lipcsei tanár Dietzeltől; s a másik „Die Inhaberactie der Commandit Gesellschaft nach dem f r a n z ő s i s c h e n Handelsgesetzbuch und vom Standpunkt der Gesetzgebuog" Creizenachtól. — Az első annak vizsgálatát tűzte ki fejtegetése czéljául, váljon efféle társulatok nyomaira nem találhatunk-e a római jogéletben is. És azon eredményre jut, hogy azon eszme és szükség, mely korunkban a commanditák előállítására vezetett, már a római jog rendszerben is élt s be is töltetett. Rokon habár nem egészen hason intézvényt hisz feltalálhatni azon jogviszonyban, mely az apa és íiu mint a szolga és ur között is létezett Rómában; és a mely a peculiumra s ennek jogviszonyaira vonatkozott, és a melyek közt az actio de peculio kiváló helyet foglalt el. Az apa és fiu a peculium tekintetéből mind egymás irányában, (benső társulati viszony), mind a közönség ellenében (külső viszony) le voltak kötve. Abból az apa vagy gazda, a fia vagy szolgájának minden üzleti tartozásait köteles volt kielégíteni, saját követelései előlegesen levonatván , és saját tartozásai beszámitatván, fia hitelezőinek javára. Ezen kül és belső kötelezettségi viszony pedig a társulati lét jelleméhez tartozik. Ha az apa actio de peculio által lőn megtámadva, a viszonos kötelezettségek szempontjából, számadás tétetett, épen mint a társak közt, ha mérlegezni akarnak; sőt oly felszámolás történt, mint csődökben a liquidálás. Arra mutat az is , mikép az ur felszabadítván rabszolgáját, némely esetekben azt kötötte ki magának : ut in societatem admitteretur, honnan eredt később a patronusok jogigénye a felszabadítottak fele hagyatékára: videlicet enim imago societatis induxit eiusdem partis praestationem, ut quod vivus solebat societatis nomine praestare, id post mortem praestaret. Még világosabb a hasonlóság jelen commanditainkkal akkor, midőn a fiu ipar-, pénz-, vagy más üzletet apja beleegyezésével kezd s folytat, mely esetben az actio de peculio tovább fejlődik ki, ésazactiotributoria lesz belőle, midőn az apának előleges levonhatási kiváltsága nem levén csak : velut extraneuscreditorin tributum vocatur; midőn az apa a többi hitelezők sorába jön, s igy a közleszámitolási ügylet áll elő. — A fő különbség a jelen viszonyoktól abban áll, hogy azon viszony maga a törvény által teremtetett és szabályoztatott, és nem az egyéni akarat által — szerződésekben — mint történik ez korunkban ; mi lehet főoka is, hogy Rómában e társulati viszony szűk körre szorult s ki nem fejlődhetett. — A másik czikk az ,au porteur' szóló részvény ű commanditákról szól, különös tekintettel a franczia viszonyokra, s ott 1856. jul. 17. kelt törvényre, mely az ily részvényes társulatok létesitését szentesitette , mi a franczia forgalmi életnek megfelelni látszik, miután a heverő tőkéknek az iparűzlettel való rokonulása, szövetkezése — a commanditák forrása és létele — sehol máshol nem látható hason terjedelemben. Ott mindennapi, hogy egy tábornok pcnztőzsérrel, törvényszéki elnök zöldség árussal, nagy földbirtokos csizmadiával lép társulatba, tőkepénzét üzletébe fektetvén, miért nem kamatot huz, hanem nyereség osztalékot. —