Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 4. szám

14 több alkalom nyílik a jogbiztosság megingatására, sokszor kijátszására is. Ez az oka miért a törvényhozások szűk térre szoriták a kivételes eseteket, néhol még az államhivatalnokokat sem véve ki; és ez az ok. miért az özvegyek s majd átalábati a nők is nincsenek kivéve a végrehajtás terhe alól. Ezen okokat azonban különösen hazánk juristáinak figyelmébe kell ajánlanunk Mert a közhitelnek érdekei sehol sem bírhatnak nagyobb jelentőséggel, sehol sem igényelhetnek gondosabb ápolást,mint épen Magyarországban. Legközelebb közlöttünk egy érdekes legfőbb-törvényszéki döntvényt, melyben maga a legfelsőbb törvényszék is szükségét találta annak, hogy a hitel igényeire hivatkozzék. És e hitelnek érdekei a személyi végrehajtás s attóli mentesség kérdéseinél legközelebb s legközvetlenebbül vannak érintve. A hazai kifejlődésünkben legtöbb érdemmel dicsekvő gróf Sz éc he nyi István már 30 év előtt irta „Hitel" czimü örök becsű művében. „Minél nagyobb biztosítékot nyújthat valaki kezeiben létező vagyonunkért, annál nagyobb hitellel bír. Ha törvényeink a pénzügyekben oly szigorúak lennének, mikép előre bizos lenne arról, hogy a hitelező magát vagyona vagy személye által elégítethetné ki; akkor kétségtelenül más érzéssel irná alá adóslevelét. ... A hitelnek szigora által csak néhány kevés bukik el, de annál nagyobb mértékben emelkedik mellette az egész hazának java s jóléte." Harminez év előtt irta e nagy államférfi a hitelnek fejtegetését, és mi mégis 30 év után sem vagyunk egészen tisztában a hitelnek alapjai iránt. Vannak még mindig közöttünk, kik a hitel elemeit nem ismerik vagy nem akarják érteni. Csak nem régiben követeltetett egy lapban, hogy az özvegy nők részeltessenek a hitelezők ellenében a régi magyar jog kedvezményeiben; sőt egy más publicistánk kívánatosnak nyilvánította, hogy az egész polgári jogrendszer ily kegyelet s méltányosság, nők iránti lovagiasság kívánalmainak valósítására fektetessék. Hátramaradásunknak, mit talán soha sem foghatunk helyrehozni, épen az volt főoka, hogy törvényeink nagyon is kegyeletesek, lovagiasok, s legyezgetők voltak, vagy is, mint Széchenyi mondá, hogy elég szigorúak nem voltak. És ezt sokan még most sem látják be. Törvényhozóink a kegyeletnek, emberiség érdekeinek kívántak áldozni; de ezzel hitel-és pénzhiányt, a mezeigazdaság javítása s okszerű átalakításának Iehetlenségét, mindenben hátramaradást, a forgalom s vállalkozási szellem pangását, sőt következésül a szellemi kifejlődésnek, a nemzeti culturának is tespedését idézték elő. Tekintélyül Széchenyire hivatkoztunk, nem juristára, hanem nemzetgazdászra; mit azonban határozott szándékból és czélból tettünk, azt akarván ezáltal megérinteni s kifejezni, hogy a társalmi életben a jogtudomány és nemzetgazdászat között a legszorosb kapocs 1 étezik. Ennek kifejtése a legújabb tudomány fejtegetéseinek vívmánya. Nagyon sok hátrányt s veszteséget okozott, hogy hazánkban e két elemnek összefüggését kielégítőleg sem nem ápolták, sem nem ismerték. Legfelsőbb-törvényszéki döntvények. Közölve pesti ügyvéd Thanhofferur által. L. pesti lakos báró B. földbirtokos ellen bizonyos kötelezettség teljesítése végett pert támasztván, keresetét a pesti országos törvényszékhez adta be. Az országos törvényszéket azért kellett megkeresnie, mivel a törvényhatósági rend 14. §. c. pontja szerint ez az, az illetőség oly nemesi javak birtokosai ellen , melyekkel 1848-ig törvényhatóság gyakorlata volt összekötve, s B. is ily birtokosok közé tartozott. Ámbár pedig a bepanaszlott fél rendesen nem Pesten, hanem K. megyében lakott, a panaszos fél mégis Pesten pöröltette be, mivel az Pesten is szokott állandó lakást tartani. — A megidézett alperes illetéktelenségi kifogást emelt azt állítva, hogy a fenforgó jogügyben ellene a törvényhatóság a pesti törvényszéket nem illetheti, mivel az 1853. febr. 6-ki törvényh. szabály 13. §. szerint mindennemű kereset rendesen azon bíróságnál adandó be, a melynek kerületében alperes a kereset támasztásakor rendes lakását tartja. A bepanaszlott B-nek pedig az előmutatott járásbeli szolgabíró bizonyítványa szerint K. megyében fekvő birtoka képezi kiválólag s egyedül állandó tartózkodási helyét; az ekkép bebizonyított állandó tartózkodási hely pedig az 1853. törv. rend 16. §. értelmében rendes lakhelyül tekintendő. Mig ellenben érintett pauaszlott Pesten csak legidciglenesebben szokott tartózkodni, mi csak 2 — 3 napig szokott tartani; mit tehát rendes lakhelynek tekinteni nem lehet. — Felperes ellenben azt hozta fel, hogy panaszlott B. Pesten is tart rendesen szállást bérben, ugy, hogy ezt is lehet állandó lakásául tartani, miért az 1853. törv. rendszabály 17. §-nak szabálya felperes által igénybe vehető, minélfogva t. i. ha valaki felváltva különböző helyeken lakik, ellenében felperesnek szabad választása van tartózkodási helyeinek bíróságai között. Itt tehát azon kérdés merült fel, vájjon mit kell rendes lakhelynek tekinteni, s vájjon egy bizonyos, kimutatott rendes lakhely mellett feltehető-e egy más hely is, hol felváltva, de mégis rendes lakást tarthasson valaki. Es e kérdés jelentősége a lakhelyi illetőség fontosságában rejlik, mely tagadhatlan főkép azon okból, mivel a bíráskodás függetlensége sokszor függ attól, hogy az mily helyen gyakoroltatik. Az első folyamodási bíróság az érintett kétséget akkép döntötte el, hogy a birói illetéktelenségét kimondotta s megalapította. Ez ellen felperes fölebbezéssel élt, minek azonban csak az lett következménye, hogy a főtörvényszék az első bíróság végzését helybenhagyta. Mindkét törvényszék, határozatát következőkre alapította. Az illetéktelenségi kifogásnak helyt kellé adni, tekintetbe véve, hogy K. megye járásbeli szolgabirósága bizonyitá, mikép panaszlottnak azon járásban van rendes, szokott lakhelye ; miből következik, hogy az ottani lakását kell panaszlottnak állandó tartózkodási helyéül tekinteni, mint azt az 1853. törv. rendszabály 16. §. megkívánja. Továbbá tekintetbe véve, hogy magában átalában véve valamely lakásnak bérbentartása még nem szolgálhat állandó tartózkodási hely bizonyítékául; és pedig jelen esetben annál kevesebbé, minthogy az idézett szolgabirósági bizonyítványból természetszerűleg következik, hogy panaszlott rendes lakhelyét nem tartja Pesten, és azért a törvényhatósági szabály 17. §-ban foglalt felváltott tartózkodási hely esete nincsen kimutatva. A legfelsőbb törvényszék, hová az ügy főlterjesztetett, ellenkező nézetekből indult ki, és a két első bíróság végzéseit megsemmisítette, az illetéktelenségi kifogást el vetette ésapesti országos törvényszéknek iUetőségét megalapította. Ezen legfelsőbb határozat azzal indokoltatott: hoo-y panaszlott báró B-nek Pesten állandó évi lakása van? a