Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 20. szám

81 peres volt, 1857-ben az apai örökrésznek s járulékainak kiadatása iránt az illető országos törvényszék előtt pert indított. Ennek lényege az illető döntvénnyel együtt a következőkben adatik elő. 2. Más döntvény. H. K. és Mária férjezett B.-Ferenczné a p—i cs. kir. országos törvényszékhez benyújtott keresetlevelükben előadják , mikép atyjuk néhai H. J. 1846-ban végrendelet nélkül elhalván A. szerint nekik s több testvéreiknek örökségi joguk a következő javakban nyilt meg : J-n 221 hold nemesi birtok, egy residentialis és 3 zsellérház, 30 hold dézsmás szőlő, nagy értékű gazdasági szerek, szarvas marha, házi bútor, arany és ezüst szerek, termények, készpénzek, végre Nógrád megyei L. határban 30 hold nemesi fold. — Mindezen javakat anyjuk T—y. B. Mária elfoglalván, máig is bitorolja, s bár folyamodók mind a ketten nagykorúságot értek, mégis örökségi illetményeiket kiadni vonakodik, sőt a szó teljes értelmében őket a háztól elűzte ; — miután pedig az ősiségi pátens 10. §-sza szerint a régibb örökségi jogok a korábbi törvények szerint megbirálandók, a H. T. könyv I. 17. 18. 19. czim, ugy a II. 62. czim szerint pedig az atyai örökség a nagykorú örökösöknek kiadandó, ennélfogva nevezett anyjukat idéztetni, annak utána pedig őt a fentebb elősorolt javakból, ugy eskü alatt felfedezendő jövedelmekből járó illetményüknek kiadásában, — valamint első rendű felperes részére — kit magától elűzött, 1849-től számítva évenkint 100 pfrt szállásbérnek — a másod rendű felperes részre pedig 400 pfrt kiházasitási költségeknek megfizetésében, s a perköltségekben marasztatni kérik. II. sz. alatti ellenbeszédében, Sz. ügyvéd által képviselt özvegy H. J-né, szül. T—y B.-Mária tagadja, hogy a felperesi kereset akár forma, akár érdeme tekintetében megállhatna ; — formára nézve nem, mert a polgári perrendtartás 4. 11. §. ellenére több különnemű igényeket foglal össze; — érdemére nézve sem, mert a felidézett törvényekben semmi alapot nem talál; itt ugyanis nem a keresetlevélben felhitt törvények, hanem az I. 29. 30. 93. 98. cz. 1542. 5., 1802. 22., 1807. 13. törv. czikkek szolgálnak zsinórmértékül. — Felperesek maguk bevallják, hogy alperes özvegyi jogon birja a kereseti javakat, már pedig a most idézett törvények szerint, az özvegy élethossziglani birtokosa s haszonélvezője mindazon javaknak, melyek férjét tulajdoni joggal illetik, ezt megerősíti az ősiségi törvény 11. §-sza is, mely a régibb törvényeknek az özvegyi jogra vonatkozó pontjait épségben hagyja, egyébiránt a felperesek keresetjoga a most idézett 11. §. szerint már elidősült, mert azt a törvényes idő alatt nem érvényesítek, végül megjegyzendő, hogy a keresetlevélben elszámlált javak mennyisége és létezése legkevésbbé sem bizonyít tátik, valamint az is figyelmet érdemel, hogy felpereseken kivül még négy gyermek van, kik az apai hagyatékhoz igényt tartanak, s pedig több joggal, mint az 1-ső r. felperes, kinek alperes 1200 pfrt adósságait fizette ki; — kéri tehát felpereseket elutasitatni; s 1. sz. alatti költségekben elmarasztatni. III. sz. a. felperesek válaszolják, miszerint keresetük tökéletesen megegyez a polgári perrendtartás szabályaival, mert követelésük minden pontjai egy jogalapból folynak, azokat tehát egy keresetlevélbe kellett foglalni; a formaság elleni kifogás tehát csak mistificatio. — Az ügy érdemére nézve tett ellenvetések szerinte helytelenek, s alperesnő özvegyi jogát az általa idézett törvények nem támogatják; az 1542. 5., 1802. 22., J807- 13. törv. czikkek erőszakos foglalásról szóllanak, az I. 93. czim a hitbérről, a 99. czim pedig egy gyermek részről a hátrahagyott özvegy irányában; de alperes ezt sem igényelheti, mert ő még 1841-ben elválasztatott, a C. és D. szerint néhai édes atyjoktól ugyanakkor hitbérét és hozományát is megkapta, mint ez a D. alatti 8-ik pontból látható. — Az elévülésre hasztalan hivatkozik alperes, mert azon ügyre az ősiségi pátens II. §-sza nem alkalmazható; — másod rendű felperes ugyanis E. szerint csak 1855-ben ment férjhez, addig tehát igényét be sem jelenthette, mire azon oknál fogva sem volt szükség, mert a kereseti javak tulajdoni joggal felpereseket illetik; mit maga alperesnő is az F. alatti szerződés 6-ik pontjában elismer; ugy szinte azt tanúsítják a G. H. I. alatti — szükség esetére meghitelesitendő bizonyítványok is. — Végül a kereseti javak mennyiségét világosan kitűnteti az A. K. alatti okirat; az pedig, hogy első rendű felperes jelenleg is más házában lakik, igazoltatik az L. alatti szerződéssel; melyek után a keresetlevél értelmében kérnek ítéletet, — és alperest M. alatti költségekben elmarasztatni kérik. IV. sz. a. viszonválaszában alperesnő ismételte a keresetlevél halmazottsága elleni kifogását, mely okból a keresetlevél szinte leszállítandó, — az ügy érdemére nézve újra idézi az ősiségi pátens 11-ik §-szát, mely az ő özvegyi jogára vonatkozó régibb törvényeket épségben hagyta, már pedig az 1802. 22., lv07. 13. törv. czikkek erejénél fogva a férje javaiból kiütött özvegy sommás uton is visszahelyeztetheti magát, s habár alperesnő férjétől külön lakott is, de végkép elválasztva nem lévén, örökösödési joga el nem enyészett; — a felperesek által felmutatott okiratok egyáltalján nem igazolják azt, hogy alperes magát gyermekei osztályrészének még éltébeni kiadására kötelezte volna, mit már csak azért sem tehet, mert 102 holdból álló apai hagyaték hat felé elosztva , elégtelen lenne gyermekei tartására; — igaz, hogy 1-ső rendű felperesnek katonáskodása alatt 3. sz. szerint 100 pfrt évpénzt fizetett; de ezt csak maga jószántából tette, a nélkül, hogy ez által özvegyi jogairól, — melyek 4. sz. alatti főtörvszéki ítéletben is épen hagyattak, — le mondott volna. Ekkép a perbeszédek befejeztetvén, következett a bírósági ítélet, melyet a törvényszék akkép mondott ki, hogy felperesek elmozditattak, és a perköltségekben elmarasztaltattak (1857. jan. 13. 10501. sz. a.). A fő törvényszék pedig a közbevetett fölebbezés következtében ezen H. Kálmán s H. Mária, mint felperesek s özvegy H. Imréné, mint alperes közt fenforgó s atyai örökrész kiadatását tárgyazó ügyben az első biróságu törvényszék ítéletét megváltoztatta (1857. apr. 28. 2836. sz. a.). Indokok. Habár alperesnő az által, hogy saját beismerése és C. alatti szentszéki Ítélet tanúsítása szerint is, ágy és asztaltól elválasztva, felperes atyjoktól külön lakott, régibb hazai törvények és törvényes gyakorlat szerint, özvegyi jogát el nem veszti; — mindazáltal felperesek jelen követelésükkel, ugyan csak régibb törvényeknek értelmében — az özvegyi jog épségben hagyása mellett — el nem mozdittathatnak, — mert : a gyermekek s azoknak édes anyjuk közt levén a kérdés, az eljáró orsz. törvszék ítélete indokaiban felhozott 1852. évi nov. 29-kén kelt cs. k. nyilt parancs 11. és 9. §-szai erre nem alkalmazhatók, mivel a felhívott egész ny. parancs szelleméből is, különösen az idézett 9. és 11. §-szai szövegéből azt, hogy a gyermekek atya utáni örökségöket, — melyet édes any-