Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)
1859 / 20. szám
82 juk özvegyi jogon bitorol, bejelenteni, és egy év alatt jogukat érvényesíteni, avagy pert megindítani kötelesek lennének, kimagyarázni nem lehet, — ekkép nagykorú lélpereseknek az apai birtokban osztályhoz, illetőleg örökösödéshez , alperesnőnek pedig csupán özvegyi tartáshoz joga levén, kereshetőségi joguk folytán az örökségi illetményüknek első bíróilag ítélet által leendő megállapítása végett,az ítélet feloldván, a periratokat visszaküldenikellett. A legfőbb törvényszék ebben következőleg itélt: Ügyvéd Szo. által képviselt H. K. és B. Ferenczné szül. H. Mária felpereseknek ügyvéde Sza. által védelmezett özvegy H. Imréné szül. T. B. Mária alperes ellen, atyai örökrész s járulékai iránt a p—i cs. kir. orsz törvényszéknél 1857. évi jan. 13-kán 10501 — 1856. sz. a. felperesek elmozdításával, és a perköltségekbeni marasztalásával, a cs. k. orsz. főtörvényszéken pedig 1857. évi april 28-kán 2836. sz. a. megváltoztatólag elitélt perében, a cs. k. legfőbb törvényszék alperes fölülvizsgálati kérelmére az orsz. főtörvényszéki ítéletet a harmad bírósági költség mellőzésével a következő okoknál fogva helybenhagyta. Indokok. Minthogy a gyermekeknek szülőikhezi közvetlen jogviszonyuk nem tartozik az ősiségi viszonyok azon sajátlagos kifolyásaihoz, melyek elintézését az 1852. nov. 29-ik cs. ny. parancs szabályozza, e nyilt parancsnak 9. és 11. §-ai tehát jelen esetre alkalmazhatók nem lévén , a főtörvényszéki itélet, mely szerint felperesek kereseti joga az atyai örökségre nézve elismertetik, s annak érvényesítése maga idejére fenhagyatik, helybenhagyandó volt. (Legfőbb törvényszéki döntvény 1857. dec. 29-ről 9,791. sz. a.). Törvénytár. A birod. törvlap IV. darab, még következő jogi rendeleteket tartalmaz.— 18. sz. alatt. 1859. jan. 19. cs. rend. azon módosításokról, melyek szerint az 1856. január 1. cs. nyilt par. határozatai (bir. törvlap 7. sz.) az erdélyi egyházi javakról alkalmazandók. Az 1854ik évi június 21-ki cs. ny. par. képest a kieszközölt úrbéri- és 1858dik évi sept. 15-kihez képest a kieszközlendő tized-kártalanitásnak megigazitása rendeltetik. 1. 1856-ik évi jan. 1. ny. par. (bir. törv. lap 7. sz.) határozatai az egyházi javakra következő módosításokkal szinte alkalmazandók. 2. Az egyházi javakra eső úrbéri- és tizedkártalanitás tekintetéből nem szükségeltetik birói utasitás a kártalanitási-tőkére. 3. Az egyházi javakért kieszközölt kártalanítási követelések utasítása a földtehermentesitési országos tőkéhez, mind a lejárt járadéka, mind a kártalanítási tőkére nézve közvetlenül a földtehermentesitési országos bizottmány által történik. 4, Azon kötelezvények , melyeket a tehermentesítés alatt az úrbéri- illetőleg tized-kártalanítási lejárt járadékokért kiállít, az azokra jogosított egyházifő nevére állitandók ki. Az úrbéri- és tized-kártalanitási járadékok kieszközölt összegeiből a reá adott előlegezések hivatalból lehuzandók. Épen ugy lehuzandók abból azon tartozások is az állam vagy más közalapítványok iránt, melyek különös szabályok által alkalmasoknak nyilvánitattak, a földtehermentesitési kötelezvényekben névszerinti érték szerinti letörlesztésre. 5. A tehermentesítési kötelezvények az egyházi javakra eső kártalanítási tőkéktől, a menny iben a fi. §. határozatai nem állnának, az illető egyházi javadalomra állitandók ki, és az a) osztályába tartoznak. Ezek a javadalom törzsvagyonának egy részét teszik , és az egyházi javak fentartására és megőrzésére fennálló törvényes rendeletek alá esnek. Az ágostai hitvallású consistorium alatt álló papok tized illetéki tőke kármentesítésének kötelezvényei a kieszközlött kármentesítés egész összegéről az illető superintendentia nevére állitandók ki, a melytől a járadékok illető részei az egyeseknek ki fognak osztatni. 1859. jan. 19. rend. (20. sz. alatt), mellyel az 1855-dik évi május 21. közjegyzőségi rendtartás 139. és 166. §§-ai szerint, a jegyzők hivataloskodásának megvizsgálása által okozott költségviselése szabályoztatik. 1. A jegyző kamarától a jegyzőségi rendtartás 139. §. szerint rendelt, a jegyzők hivataloskodását illető vizsgálat költségei a jegyzői kamarától fizetendők. 2. Ha valamely első foly. törvényszék elnökétől a jegyzői rendtartás 161 §. értelmében valamely jegyző hivataloskodása megvizsgálni rendeltetik, azon okból, mivel alapos gyanú mutatkozott, hogy a jegyző hivataloskodása nagy mérvben hiányos, akkor azon esetben, ha a megkezdett vizsgálatok a jegyző bűnösséget bizonyítják , az érdeklett jegyző, különben pedig az államkincstár tartozik az ezen vizsgálatra alkalmazott birói kiküldöttnek bizottmányi illetékeit viselni. Utóbbiak az őket e végett illető járulékokra nézve, az állami hivatalnokokra nézve fenálló általános szabályok szerint tekintendők, és ezért ezeknek a meghatározott járulék az illető kiadási pénzekből azonnal előlegezőleg kifizetendők. 3. A mennyiben a jegyzői rendtartás 161 -ik § szerint ilyféle vizsgálatoknál a jegyző kamara tagja jelenléte is megkívántatik, ezen jegyzői kamarai tag bizottmányi költségei szinte a bűnösnek talált jegyzőtől, különben pedig a jegyzői kamarától fizetendők. Hivatalos t adni valók Pályázatok. Szegszárdi m. törvszéknél ny. jegyző Tamásiba n 4 hét alatt. — Z a 1 a-E gerszegi m. törvszéknél ny. jegyzők ZalaEgerszegen 2,100 frt cs Keszthelyen 1,050 frt biztosítékkal 4 hét alatt. Csődök. Bécsb en: TiwekF. szabó hagyatéka el. perü. dr. Berger. Bej. apr. 30. — Özvegy Pawek F. el. perü. dr. Vöschmann. Bej. apr. 30. — Varasdi törvszéknél S i n g e r J. szabó el. perü. Doininie Gy. Bej. apr. 15. — K o 1 o s v á r i ker. törvszéknél Balog h-T u r i Józsefné hagyatéka el. perü. dr. Heinrich. Bej. jun. 31. — Debreczeni m. törvszéknél K o v á e s J. özv. Kovács [stvánné, G u t h i Sára , KováchJ. és Hajd u M. el. perü. Dalmi K. és Orbán P. Bej. apr. 15., váL apr. 19. — Kertész Gy- el. perü. Balkányi Szabó L. és Szőke J. Bej. mart. 22., vál. mart. 29., — és T r o cs á n y i L. szűcsmester el. perü. Táy G. és Mezey Ist. Bej. mart. 30, vál. apr. 4. — E g r i m. törvszéknél Császár Gy. férfiszabó el. perü. Szávits P. és Reincz Fer. Bej. jun. 1., vál. jun. 8. — N.-V á r a d i orsz. törvszsk. nél Nagy L. és hagyatéka el. perü. Szász Ágost, és Király S. Bej. apr. 9., vál. apr. 14. — W e r s e t z i jbirós. Joannovits Ist. el. perü. Misits B. Bej. máj. 31., vál. jun. 4. — Szabadkai jbirós. P o 11 á k A. szűcs el. perü. Dedinszky D. Bej. apr. 26. — Bécsi törvszéknél K e s z t h e l y i A. P. magánzó el. perü. dr. Seiler. Bej. apr. 28. —KutrováczJ. hagyatéka ellen ; perü. dr. Drexler. Bej. máj. 15. — Beszterczei jbirós. (Erdélyben) G u ggenberger Gy. szászregeni keresk. el. perü. dr. Heyszler. Bej. apr. 28 — Székesfej ér vári m. törvszéknél MelczerZs. el. perü. Horváth Pál és Szuborits J. Bej. máj. 18., vál. máj. 25. — E pe r j e s i m. törv. S p i e g e 1 J. keresk. el. perü. Zsitkovszky J. és Meczner E. Bej- apr. 30., vál. máj 10. — K e c s k e in é t i in. törv. K u 1 c s á r M. el. perü. Atády V. és Farkas G. Bej. jun 1., vál. jun. 10. - Pozsonyi orsz. törvsz. G o 1 d s t e i n H. keresk. el. perü. Bednarics E. és Chalupka E. Bej. apr. 16., vál. 27. Csödmeghosszabitás. P e sti keresk. törvszéknél L i c h t e n s t e r n Gyula ellen. Bej. máj. 14-ig. CsAdmegszttntetés. Bécsbe nKrzivanekJ. ellen. — Te m esvárottKohn G. szűcs ellen. — N.-B ecskereken Georgievits Döme ellen. -Verovitichi jbirós. Po 11 á k Jós. keresk. ellen. - Egri m. törvsz. Knöpfler Farkas ellen. — S. A. Újhelyi Lövi Izrael ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban - hetenkint kétszer — kedden és pénteken. - Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztési szállás: Belváros aldunasor 9. sz. 2-dik emelet 6. Ide küldendők mind a levelek, mind az előfizetési pénzek. Melléklet: Előfizetési felhívás a „NEFELEJTS" czimű szépirodalmi és divatlapra. .Pesten, 1859. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.