Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 16. szám

Pesí, péntek Febr. 25. 1859 16. szám. Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM r Az elzálogitott Ingatlanok visszaváltása iránti peres eljárás szabályzása Mészáros K. — Legfelsőbb törvényszéki döntvények Közölve dr . . . y által Pestről. — Külföldi törvénykezés : Franczia, Porosz s Hesseni jogesetek. — Törvénytár. — Hivatalos tudnivalók. Az elzálogitott ingatlanok visszaváltása iránti peres eljárás szabályzásaI. Az igazságügyi minisztériumnak ezen mult évi december hó 7-ről kelt rendelete, valamint a birói s ügyvédi kart, ugy a zálogtartó közönséget is, nagy mértékben érdekli. Kiható erővel bir ugyanis ezen rendelet mind a már megindított s folyamatban levő zálogváltási pörök, mind a még függőben levő nem kis számú zálogjogi viszonyok körüli törvényes eljárásra. Ismerkedjünk meg tehát az itt előirt elvekkel. Első alap- és kiindulási elvül mindenekelőtt az van ezen rendeletben fölállítva:hogy miután a zálogos jószág visszabocsátása végett megperlett zálogtartó a kiváltandó jószágot csak a zálogösszeg, s a javítási költségek megtérítése mellett tartozik kibocsátani, ha ezek iránti viszon követelését a visszaváltási pörnek már ellenbeszédében kifogáskép érvényesiti: az e végett szükséges b i z o n y it é k o k a t a főügyben tartozik fölhozni. Ezen bizonyítékokról, minden megkülönböztetés nélkül, csak átalánosságban szól a kérdéses rendelet, s ezért parancsolja szintén egész átalánosságban, mindjárt az első pontban, hogy: a főügy tárgyalását ily esetben, valamint a zálogbirtokos viszonkövetelésére ugy a rongálások miatt netalán igénybe vett levonásokra nézve, a zálogváltó kifogásaira is ki kell terjeszteni, s azon esetben, ha a zálogos jószág visszabocsátása bíróilag kimondatik, az Ítéletben azt is meg kell határozni, hogy alperesnek a zálogos jószág visszabocsátásakor a zálogos sommá s javítási költségek fejében, a netaláni rongálások leszámítása után, mily összeg térítendő meg. Ezen rendszabály szelleméből kitűnik, miszerint az által, hogy a melioratiók és deterioratiók kérdésének megvitatása, s az idetartozó bizonyítékok előmutatása már a főügyben megengedtetik, sőt parancsoltatik, leginkább a perlekedés megrövidítése s gyorsítása van czélozva. S e szempontból a törvényhozás intentiója csak méltánylatot érdemel; mert ez által vége van vetve azon számtalan kifogásoknak, melyek régibb törvényeink szerint az actoratus, az institutum s judicatusok megállapításánál, de különösen a liquidatióknál mind megannyi tárgyalásokat vettek igénybe, s nyitottak alkalmat az appellátákra. Én azonban, amily nagy előnyt látok birtok- és tulajdonjogi viszonyaink tisztába hozatalára nézve ezen peremtorius eljárásban, szintoly nehézségeket szemlélek más oldalról a bizonyítékok előállítására s különösen a becslésekre nézve, melyek a malioratiók s deterioratiók kérdésében mellőzhetlenek. S e nehézségek szerintem, legisinkább a zálogtartókra nézve fordulnak elő. A zálogváltó fél ugyanis, még mielőtt a p'irt megindította, telszés szerint szabhatott magának arra nézve időt, hogy kiváltkép a rongálások beigazolására minél szabályszerűbb s biztosb bizonyítékokat szerezhessen be. Nem igy a zálogtartól, főleg oly esetekben, midőn a zálogos összeg menynyiségén, a fölülfizetéseken, a nemteljesitett föltételek, s a melioratiók kérdésein kívül még egyéb viszonyokat is kénytelen igazolni. Az ellenbeszéd beadásáig lefolyó rövid határidők alatt ugyanis, kivált bonyolodottabb perügyekben s nagyobb becsléseknél, igen gyakran lehetetlen az ily bizonyítékokat beszerezni, még nehezebb pedig oly birói becsléseket eszközölni, melyek a zálogos jogviszonyok kiegyenlítésének biztos alapjául szolgálhassanak. Nem csekélyebb nehézségeket foglal magában ezen peremtorius eljárás magukra a zálogváltókra nézve is, főleg oly esetekben, midőn a zálogtartó, pörös birtok úrbéri részét a tulajdonos hire s tudta nélkül már régen eladta, s ez iránt visszaszerzési vagy örökösödési s egyéb folyamatban levő; — de még be nem fejezett pör van törvényes tárgyalás alatt; — avagy, ha a birtok majorsági részét úrbéres jobbágyokkal telepitette be, s időközben vagy elidegenítette, vagy ha nem is , az 1853. mart. 2-ki ny. parancs értelmében ezen részlet a jószág öszletétől elesett, s igy kártalanítási s oly természetű kereset is állott elő, mely a zálogváltási pörrel együtt nem tárgyalható. Ugy látszik azonban, hogy a törvényhozók rendező lelke, maga is érezte ezeu nehézségek súlyát, mivel a most tárgyalt pont rendkívüli merevenységét a rendelet 4-ik §-ában foglalt szabály által már tetemesen meglágyítja s rugalmasbá teszi. Rendeli ugyanis: „Ha pedig a zálogtartó a zálogos sommá, s a javítási költségek fejébeni viszonkövetelését sem a főügyben nem érvényesitette, sem pedig annak külön keresetteli beperlését magának fönn nem tartotta : ugy a főügyben hozott ítélet által azon esetben, ha a kereseti kérelemnek hely adatik, csupán a zálogos jószág visszabocsátása határozandó el, s ezen ítélet a zálogos sommára és javítási költségekrei tekintet nélkül végrehajtandó. A zálogtartónak azonban szabadságában áll a zálogos sommá és javítási költségek mégtéritése végetti követelését még az elévülési határidő alatt beperelni; de ez által a zálogviszszaváltási perben hozott itélet végrehajtása nem gátoltatik." Ezekből látható, hogy a jelen törvényben implicite szintén föltételeztetik oly eset, melynél fogva a zálogbir tokos nem mindenkor érvényesítheti a melioratiók tárgyában méltán támasztható igényeit, s nem állítja elő a kiszabott jelen peremtorius eljárás gyorsasága szerint a szükséges bizonyítékokat. A törvényhozás tehát különös figyelemre méltatta ez által a javítások iránti igények igazolását s teljesítését. — Nem igy a zálogváltó által netalán támasztható azon igényekhezi előkészületet, mely a rongálások — deteriorátiók — megtérítésére vonatkoznak , s ezek beigazolására kívántatik. Már e részben a jelen rendszabály nem nyújt jogot a későbbi föllép-