Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 10. szám

39 telezőit szabadon kielégíthető. — K. János felmentetett, mert az, hogy F-nek Örökösé, nem igazoltatott. A pervesztettek 378. §. szerint a perköltségeket viselendik. Ezen első bírósági itélet ellen mind felperes, mind alperesek fülebbezéssel éltek, miből a fenforgó kérdés érdemére nézve csak az alperesek indokolása birhat döntő hatálylyal, és az lényegileg következőkben állt: Az itt egyedül érvényesíthető régi magyar törvények , ugy a felhozott Curialis döntvények elsőbbség végetti keresetet csak akkor adnak, ha felperes igazolhatja, hogy a l'őadóst mint mondják ; ad p eram e t saccum exequáltatta. Hogy pedig ezt felperes itt nem tette, bebizonyitatntt; be az, hogy a főadós M-nek együtt lekötött s vagyonnal biró nője ellen a végrehajtás meg sem próbáltatott; továbbá, hogy végrehajtáskor M. fedezetül 54 ezüst fit követeléseket mutatott elő, de a melyeket felperes el nem fogadott, ámbár behajthatók voltak, mert a B-félét később maga M. be is hajtotta. De különben is csak felperes hanyagságából történt, hogy a pesti házaknak mások általi árverezését, s áruknak más hitelezők általi lefoglalását elnézte a nélkül, hogy lezárolást kért vagy a bevett összegre nézve magát a telekkönyv hivatalban az 1840. 21. t. cz. értelmében jelentette, vagy a sok vérehajtásokkal ostromlott főadós ellen csődöt kért volna, hol elsőbbségi jogát érvényesíthető. — Es minthogy a pest városi telekkönyv 18-14 ben már törvényszeríileg rendezve volt, s felperes betámazasa a telekkönyvi hivatalnál ismeretes volt. következik, hogy keresete csak vagy az ő mellőzésével a házak árából részesültek, vagy az ár felosztásróli értesítését elmulasztó telekkönyvi hivatal ellen lehetne. — Felperes pedig azért fölebbezé, mivel K. ki nem mutatván, hogy F. után nem örökölt légyen, őt felmenteni nem lehete; és azokra nézve, kik az eladott ingók árából részesültek, szinte ki kellene mondani a visszatérítés kötelességét, mivel az 1840. évi 21. t. cz. 7. §. szerint a régi betáblázás még 3 év folyamáig az ingókra nézve is elsőbbségi jogot adott, mely 3 évi időt felperes el nem mulasztotta. A cs. kir. fő tör vén y s z é k (1857. sept. 1. 11565. sz. alatt) a fölebbezés következtében következőleg ítélt: A K. J. alapítvány administrátorának M. s többiek — öszszesen 12 alperes ellen, 33,354 frt s járulékai iránt támasztott elsőbbségi jogérvényesítését tárgyazó perében, az első biróságu törvényszéknek alpereseket — K. s L. kivételével elmarasztaló (lásd fentebb) ítélete, a felperes s ugy az összes alperesek által is használt fölebbezés foly~ tán megváltoztattatik, felperes korai keresetétől elmozditatik, és a perköltségek egymással viszonosan kiegyenlítetnek. Indokai következők: Az előbb létezett törvények alapján és a Curialis decisióknak u. m. dec. 6., de Instituto (pag. 17.) és dec. 6. de liquido debito (pag. 155.) útmutatása szerint, a jelzáloga lefoglalásánál s elárverezésénél semmi óvás tétellel sem élő hitelezőnek elsőbbségi joga, a többi már bíróilag kielégített hitelezők irányában csak akkor érvényesítethetett, ha az elsőbbségi jogot igénylő hitelesen kimutatta, hogy a főadósoknak többé semmi kielégitési alapjok sincs. Ezt azonban felperes jelen esetben be nem bizonyította; mivel ő ellent nem mondott alperesek azon állításának,miszerint ő ugyanazon követelését egyszersmind az egyetemlegesen lekötelezett F. István, vagyis illetőleg annak csődtömegje ellen is beperelte. Ezen tényt tehát a polg. perr. 108. §. értelmében annál inkább valónak kell venni, minthogy felperes az eredeti adóslevelet alperesek ismételt kívánatára sem mutatta elő. Minthogy tehát magában a csődnek létele minden fizetési alapnak szükségképi hiányát még nem bizonyítja: mint hogy továbbá 3 együtt lekötelezett í'őadós egyetemleges kötelezetségénél azt kell kimutatni, hogy a kielégítési alap mind háromnál hiányzik; mi azonban mind háromnál nem teljesítetett, következik, hogy most felperes korai keresetének helyt adni nem lehetett. Hasonlóan azon következtetés, melyet az előadott törvényi határozat ellenében felperes a különös jelzálog természetéből, s az 1840. 21. t. cz. 17. §-ból származtatott le, szinte nem vétethetett tekintetbe, egyrészt, mert a felperesi betábláztatás még azon 1840-ki törvény érvénye előtt történt, és ő annak 14. 15. §§-ban érintett kellékei létesítését elmulasztotta; mely esetben az oly át nem alakult átalános betáblázás csak a csődben, vagy minden más kielégitési alapnak hiányában érvényesíthető elsőbbségi jogot nyújthatott és nem dologi jogot is; másrészt, mert alperesek nem adás-vevés, hanem birói árverezés útján jutottak a birtokba, s igy a vételi árfizetéseket is bíróilag teljesítették; és alperes daczára , hogy a pesti ingatlanok elárverezéséről tudósitatott, mégis sem nem tőn ellene óvást, sem nem gátolta a kifizetés végrehajtását. — És a perköltségek egymással kiegyen]itendők, mert mindenik félnek van már kedvező végzése. A legfelsőbb törvényszék a közbevetett semmiségi panasz következtében azon Ítéletet hozta, miszerint felperes semmiségi panaszának a fölmentett K. és L. irányában hely nem adatik, keresetétől azok irányában elmozditatik; és a többi alperesek ellenében a főtörvényszéki itélet helybenhagyatik, következő indokokból: Minthogy az előbb létezett törvények értelmében az 1840. év előtt eszközlött betáblázás által nem az átal. polgári törvény szellemében való jelzálogjog, hanem csak elsőbbségi jog szereztetett, mely a 89. s 772. sz. alatti Curialis döntvények világos szavai szerint, a későbbi betáblázottak, vagy a végrehajtás útján kielégített hitelezők ellenében csak akkor volt érvényesíthető, ha a végrehajtás a főadós ellen tökéletesen, de eredmény nélkül keresztülvitetett, és azon főadós többé épen semmi fizetési alappal sem birt. A felperes azonban ezt nemcsak nem bizonyította be, sőt a végrehajtást szenvedett M. Józsefnek egyetemlegesen kötelezett nője ellen a végrehajtást meg sem kisértette; minek folytán az egészen törvényszerű feltörvényszéki itélet helybenhagyandó volt. Ez okokból kellé K. s L-t is fölmenteni; K-t még különösen azért is, mivel F. utáni öröködése nem igazoltatott. (Legfőbb törv. itélet 1858. jun. 16, 6233. sz. a.) Döntvény ár *). Bünt. törv. 8. §-hoz, Ilt a bűnkisérlet kellékei közé soroltatik, hogy valamely a valóságos elkövetésre vezető cselekvény merényeltetett, 1) Felsőbb hatóságok istápolása és számos igen tisztelt ügyvéd munkatársunk közreműködése által ana vagyunk ugyan képesitve, hogy folyvást eredeti forrásokból közölhessünk legfőbb- s főtörvényszéki Ítéleteket. Miután azonban több oldalróli felszólítások folytán kívánatosnak mutatkozik) hogy a más lapokban közlötteket is megismertessük, teendjük ezt jelen rovat alatt a bécsi és posonyi jogszaki lapok, s különösen a Ger. Z után — de csak magokat az elveket közölve , melyek egyes esetekben a legfőbb törv. által megalapitattak — az esetek részletesb közlése nélkül. — Még azt is megjegyezve, mikép a mennyire csak lehető a régibb hason tárgyú döntvényekre is fogunk hivatkozni — mi által a legfőbb törv. gyakorlatra nézve össesb áttekintést s kimeritőbb utasitást nyujthatandunk. — Es most rovatunkat az 1858 ki büntetőjogi döntvényekkel kezdjük meg.