Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 6. szám

Pest, péntek Jan. 21. 1859. 6. szám- Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM : Arányosítás és tagosítás a városi s nem úrbéres határokon .II Mészáros Károly tói. — Legfelsőbb-törvényszéki döntvények ; az ősiségi pátens 11. §thoz. — Mocsonyi-féle végfárgyalás Pesten. Vége. — Jogirodalom. — Hivatalos tudnivalók. Arányosítás és tagosítás a városi s nemurliéres határokon. II. Mondám, hogy a városi határokon, s az oly közbirtokossági községekben fekvő birtokok, melyek az úrbéri viszonyokkal kapcsolatban nem állnak, lényegesen különböznek a volt földesurak hűbéries jellemű birtokaiktól. A törvény ugyan azt mondja, hogy tárgyát képezi az arányosításnak a közösségre tartozó minden haszonvétel, s hogy e tekintetben az időmúlás határéveit fölülhaladó magánhasználat sem áll ellent; ámde, ezen jogelv csak az arányosítás tárgyainak kijelölésére vonatkozik, s távolról sem nyújt tájékozást annak megoldására : hogy mit kelljen hát a városi s nem úrbéres határokon, szorosan a közösségre tartozó tárgyakul vennünk? Péld.: egy oly városban, hol az első adományos (mint a Hajdúságban) vagy első kiváltságos polgárokon kivül (teszem Eperjesen: Gr. Fejér: Codex Diplom. T. IX. 2. 494.), más lakosok is letelepedtek, s időjártával, jóllehet az első adományos földekből alig valamit vagy tán semmit, avagy a város határával összeolvadt, de egészen más természetű földeket birnak, — az ily polgárok birnak-e igénynyel az arányosításban, mily mértékben, s mily kulcs szerint? Különösen a terjedelmes legelőkre és erdőségekre nézve? Mert ugyanis Magyarországon, mintegy félszázad óta, sok városnak határai tetemesen megváltoztak, s az eredeti törzslakosok jogviszonyait nemcsak azon jogviszony forgatta föl teljesen, hogy a lakosság idegen s beköltözött, házat s szőlőt vagy tanyát vásárolt népelemmel szaporodott; hanem az is, hogy az örökösödést, cserét és adás-vevést semmi sem gátolta. Innen az következett, hogy a szabad település s adás vevés jogánál és gyakorlatánál fogva, mi a nemesi javakban az ősiség és úrbéri törvények által elegendőkép volt korlátozva, — úgyszólván — meglepék a nagy legelőjű s erdőségü határokat. Es történt, hogy a beköltözött idegen egypár száz forintnyi összegen valami lakhelyet szerezvén magának, az el nem utasítható honosítás 40 forintnyi díja mellett, valamint magának, ugy számos tagból álló családjának is, határozatlan arányban örökített legeltetési s egyéb haszonvételi jogot. Ezekhez járul még, hogy a törzsbirtukosok, osztakozás, rosz gazdálkodás és egyéb körülmények miatt elszegényedvén, a beköltözőitek pedig időről időre hol egy, hol más helyütt aqnirálgatván, oly helyeken , hol a legeltetés megállapított birtok-arány szerint gyakoroltatott, egyenlő jogba kezdtek lépni a törzslakosokkal, — Ezen egyenlő jogélvezel, természetes, hogy föltűnő sem volt egészen a mostani időkig; a jelenben mindazonáltal, midőn már a városi határok is rendeztetnek, s a közteherviselés súlya és aránya is megváltozott, annál abnormisabbnak mutatkozik, mivel főleg az alföldi városokban, bárha többnyire a baromtenyésztő gazdák a legtehetősebbek s bárha ezek veszik legtöbb hasznát a közlegelőnek, mégis, mint földbirtokkal nem birók, aránytalanul csekélyebb részt vesznek a közterhek viselésében. Ismétlem tehát, hogy épen azért, mivel az 183% : XII. t. czikk mindezen mozzanatokat teljesen mellőzte; az abban kijelölt kulcsokat a városi közös haszonvételek arányosításában alkalmasoknak s kielégítőknek nem találom. Nem nevezetesen az elsőt, vagy a házhelyeket, mivel a törvény külső tartozmányokkal ellátott házhelyeket föltételez; városainkban pedig — kivéve az olyanokat, mint Debreczen — a dolog igy áll, hogy a legtöbb házhelylyel vagy semmi birtok nem jár, vagy a lakosokkal megült helyek nem oly helyek, melyek a törvény szerint házhelyeknek tekintethetnének. De nem látok kielégitő igazságot a ramalitas és ratalitas alkalmazásában sem; mert ha például a hajdu-városokban ezen kulcs alkalmaztatnék, ugy azokon kivül, kik az első adományos 9000 — 10,000-nyi hajdufí után semmit, de más természetű földbirtokot nagy mértékben birnak; okvetlenül a rövidebbet húznák, annál is inkább, mivel ezen városokban a közteherviselés kötelessége, már századok előtt mindenkire egyenlően kiterjesztve volt. A királyi jogokban, vagy a szintén közös, s a közbirtokosok közmegegyezésével felosztott teherviselési mód pedig, sokkal ingadozóbb s bizonytalanabb, semhogy azt, ott, hol nevezetesen a legelőknek vagy erdőségnek 10—20,000 ember közti arányos kiosztásáról vagy szabályozásáról van szó, — alkalmazni lehessen. Föltéve pedig, hogy kinek-kinek belsőtelki birtoka vétetetnék arányositási kulcsul, azt hiszem, hogy némely nem rég s hirtelen túlnépesedett városokban ez nagy zavart idézne elő, mivel a régi belső-telki birtokállományok már nem igen ismervék, s az ujabbakkal teljesen összekevervék. Ezen észrevételekben foglaltatik feleletem, az előbbi czikkben föltett második kérdésre is. S ezek után csak azt jegyzem még meg: Nem kétlem, sőt tudom, hogy mindezen nehézségek daczára is történtek már, s fognak is történni városainkban tagosítások és arányosítások; de tudom azt is, hogy bármily hő kívánat s egyetértés lelkesítse is a birtokrendezésre polgártársainkat a városokban, az emiitett arányositási kulcsok miatt, valamint eddig majd mindenütt történt, ugy ezentúl is sok kellemetlenséggel fognak küzdeni. Ennél fogva óhajtanám : vajha a magas törvényhozás, mely a városi s nem-urbéres határokon eszközlendő birtokrendezésekre különben sem bocsátott még ki specificus normalét, kellő méltatásba részesítné ezen körülményeket is. Égy ily külön rendelet nélkül is csak fog ugyan döczögni, mozogni valahogy a tagosítás és arányosítás; de az több, mint valószínű kilátás, hogy egy határozott, s különösen a városok birtok- és jogviszonyaira ti