Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 32. szám

128 ta utánjutörökösödéshez," — nem csupán a királyi adomány által, hanem bármi más módon szerzettjószágokbani örökösödésre is alkalmazandó, kitetszik ugyanez idézett czimek szavaiból: „per Regiam Majestatem donata aut aliter acquisita, s másutt ismét: acquisitores, vei emtores bonorum ; et idein est tenendum de bonis quoque emtitiis." Ezen elismert jogelv ellenében , melyet minden magyar kitűnőbb jogi iró is, ugy mint : Huszti, Fleischhacker, Kelemen, Kövy, Szlemenics, Frank egyhangúlag tanítottak, az alperes elleniéi egy tényt, t. i. G. Mihálynak végrendeletét, — s egy törvényt hozott fel, t. i. az 1715: 26. czikket. A mi G. Mihály végrendeletét illeti, erre nézve felperes előadta, mikép ez a) azon esetről, hogy mi történjék mind a két fia kihalása esetére, nem rendelkezik, s ezen esetet fel sem teszi, tehát ide nem illeszthető, de b) ha a szerzési oklevél záradéka s feltétele ellenére rendelkezett volna; ezen rendelkezése a más mellék örökösödési ág irányában, mely rendelkezésétől semmi tekintetben nem függött, és mely nem ab intestato, hanem szerzeménylevélnél fogva örököl, már magában érvénytelen és semmis lenne, mert az I. R. 21. czime 6. §-a szerint: „a szerzeményi oklevélben foglalt záradék az, ami eldöntő." „Cauti itaque sint, acquisitores, vei emtores bonorum, prout enim literas suas formabunt, ita et bonorum suorum successionem atque devolutionem habebunt" mondatik benne. A mi pedig illeti az 1715: 26. t. czikket, e tekintetből felperes megemlítette, hogy az egyedül a kir. fiskusról szólván, itt fenforgó viszonyra egyáltalán nem alkalmazható; mint az azon §. tartalmából világosan kitűnik. Az első bírósági törvényszék következő ítéletet hozott. Alperes S. Zsigmond, ugy azonban mint S. Tamás elhunytával G. Zsuzsanna özvegy R. Dénesnő részére kinevezett gondnok, felperes G. Miklós ur által osztályos örökösödési jogczimmel követelésbe vett N. helység %részének és az ezen jószág után járó úrbéri kármentesítési öszvegnek minden egyéb tartozmányaival, és járulékaival együtt az A. alatti adás-vevési levélben kitett 20,000 rh. forintoknak vagyis az 1811-ki kegyelmes pátensben megalapított scála szerint megállapítandó mennyiség fele részének felperes által leendő megtéritése utáni 14 nap alatti kiadására, különbeni bekövetkező végrehajtás terhe alatt köteleztetik, ellenben özvegy G. M-né, született Zs. Annának mult 1842-dik évben történt halálával felhasznált, s felperes által megtéritettetni követelt haszonvételek megtéritése terhe alól feloldoztatik, a költségek kölcsönösen kiegyenlítetteknek tekintetvén. Indokok. Annak előre bocsátásával, hogy jelen oldalagos örökösödést követelő per az 1852-dik évi november 29-kén kibocsátott legfelsőbb nyiltparancs 8-dik §. rendeletéhez képest, régebben fenállott hazai törvényeinknek figyelembe vételével elitélendő: 1. A per indítása és folytathatása ellen alperes által előterjesztett azon kifogás, mintha ezen per az idézett kegyelmes nyiltparancs 9-dik §-a szerint azon okból, mivel az ebben követelésbe vett örökösödési igény keletkeztétől fogva az átalános polgári törvényköny hatályba léptéig 32 évnél több eltelt, megindítható nem volt, és folytatható nem lenne, figyelembe nem vehető, mert ha bár felperes örökjogának keletkezte 1810ik évre t. i. G. Mihály flága kihaltának idejére vihető is vissza, miután azonban az örökösödési igény támadása, és felperes kereseti jogának kinyilta csak özvegy G. Mihályné, Zs. Annának mult 1842-dik évben bekövetkezett halálával, s ennek az eddig fenállott törvények értelmében gyakorlott, s a felperes öixkösödésének életbe léptét gátló özvegyi jogának elenyésztével valósult és vált érvény esithetővé, az ősiségi pátens 11-ik §-sa intézkedéséhez képest is a most idézett legfelsőbb nyiltparancs 9-ik §-ban meghatározott elévülés csak a fentnevezett özvegy halálától levén számitható, ettől t. i. 1842-ik évtől kezdve pedig a pernek kellő időben t. i. 1854-ik évi május 1je előtt foganatosított indításáig csak 14 év mult el, és igy az elévülés jogkedvezményét alperes javára beszámítani semmikép sem lehetett. II. Az ügy érdemét illetőleg, alperes a keresetbeli részjószág visszabocsátásában azért volt elmarasztandó: 1. Mert az ezen örökösödési ügynél szabályul szolgáló régibb hazai törvényeink, és azokon alapuló törvény gyanánt szolgált felsőbb bírósági Ítéletek a H. T. K. I. 2. 47. 48. és 50. czime, a D. E. alatti döntvények szelleme, és a törvényes joggyakorlat szerint a testvérek együtt és közös szerzeményiben a testvérek és a szerzeményi oklevélben kijelölt maradékaik örökösödnek egymás után, az ily közös testvéri együttszerzésben létező vér- és jogközösség alapján, a fentidézett törvények pedig ezen megállapított szabályt nemcsak a királyi adomány, hanem másnemű, tehát az örökfelvallási szerzeményekre is kiterjesztik , és a két szerzési mód között a család irányában semmi különbséget nem tesznek, az alperes által idézett 1725: XXVI. törv. czikk egyedül a királyi fiscusról szólván, a régi örökösödési szabályokat és rendelkezési jogviszonyokat meg nem változtatja. — Miután tehát az A. alatti hitelesen is felvallott szerzeményi oklevél záradéka szerint a keresetbeli jószág G. Mihály és Imre együtt szerző testvérek által közösen és egyedül a fiágra lőn szerezve, és miután a szerzési levél záradéka az együtt szerző és az oklevelet elfogadott, és aláirt felekre nézve kötelező erővel bir, a keresetbeli jószágnak az egyik szerző testvér G. Mihály fiágu maradékának kihalta után annyival is inkább a másik szerző fimaradékára kell háromlani, mert ha a szerződési levélben örökösödést szabályzó záradék létezik, akkor a H. T. K. I. R 21. czime 1. 2. és 6. §-sa szerint az, és nem a szerzési mód tekintendő szabályozóul, jelen esetnél még különösebben azért is, mivel ezen szabályozó záradékot és feltételt épen az egyik szerző testvér Imre által is maghatalmazott másik szerző fivér iktatatván be a szerzési oklevélbe , ezen saját ténye ellen örököse fel nem léphet. 2. Alperes azon kifogása, miszerint az A. alatti szerzési oklevélben kijelölt fiági örökösödés mindenik nemző fiágára külön külön, nem pedig együttesen (copulative) veendő, birói tekintetbe nem jöhet, mivel ha a két együtt szerző testvér kizárólagos örökösökké rendelt fiágaikat egymástól elakarták volna különözni, épen ezen elkülözést, mely a magyar örökösödési jog szellemével és nyilt törvényes joggyakorlattal ellenkezett, kellett vala határozottan kitenniök. 3. Alperes azon ellenvetése, hogy G. Mihály 3. sz. a. végrendelete által az A. alatti szerzemény levélben megállapitott örökösödési rendet megváltoztatta, felperes jogának nem árthat, mert G. Mihálynak erre a már idézett törvények értelmében joga sem volt, és a mennyiben a végrendeletnek ily értelme lenne szerkesztve, az jogilag semmisnek tekintendő, de ezen 3-ik szám alatti végrendeletben a végrendelkező azon esetet , hogy fimaradéka ki-