Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 91. szám - Nézetek az ügyvéd felelőségét illetőleg az átvett okiratokra nézve

739 ván, a jun. 12-én benyújtott semmiségi panaszt vissza kellett utasitni. Ezen hatátozat ellen fel­folyamodással élt a pénzügyi ügyészet, következő okoknál fogva : A csupán gazdászati ügyvezetésre hivatott igazgató a polg. tk. 1009. és 1029. §§-nál fogva csak azon eszközök alkalmazására van jogo­sítva . melyek az üzlet természetével szükségké­peni kapcsolatban állanak ; a teljhatalom köre az üzlet tárgyából és természetéből Ítélendő meg. Az igazgatás magában foglalja a jogosultságot mind­arra nézv--. mit az igazgatás igényel, mi azzal kö­zönségesen Össze van kötve, a jelen esetben tehát mind arra. mi a gazdászati ügyvezetéssel jár. Ez alatt azon jogosultságot, hogy a tulajdonos nevé­ben peres kérdés birói tárgyalásába bocsátkozzék — annál kevésbbé lehet érteni, mert erre a polg. tk. 1008. §. szerint különben is külön meghatal­mazvánv kívántatik. Ha tehát az igazgatónak nincs képviseleti joga. akkor az urodalom nevében birói végzést sem fogadhat el; a birói kézbesítés tehát meg nem történtnek tekintendő, s azért fel­folvamodási határidőről sem lehet szó, miután ez kezdetét sem vette, következőleg a semmisségi pa­naszt mint elkésettet visszautasitni nem lehet. A soproni cs. kir. Főtörvényszék ezen folya­modásának helyt adott és az elsöbirósági határo­zatot megszűntette. Az első biróság azonban a kéz­besitési határozatban kijelentette, hogy : Felperes által a kereset — polg- pr. 2. §. c. p. és 618. $. — nyolc nap alatt kijavítva bemutatandó. — Ez el­len a pénzügyi ügyészet ismét felfolyamodással élt azon oknál fogva, mert: Ezen utasítás törvény­ellenes, a mennyiben a polg. pr. 2. §. végpontja szerint kijavított kereset beadására csak forma­sági hiányoknál — 2. §. d. pont — rendelendő határidő, ez azonban a jelen esetre ép oly kevéssé alkalmazható, mint a 4. $. j ezen rendelet kivételt képez azon általános szabály alól, hogy _a biró so­ha se intézkedjék hivatalból" — és itt a kivételes rendszabály annál kevésbbé érvényesíthető, mert a kereset már elejétől fogva helytelenül volt indít­va. — A soproni cs. k. Főtörvénvszék e folyamod­ványnak helyt adván ezzel kimondá, hogy miután a birtok háboritási kereset kezdésére a polg. prdt. 618. §-ban engedett határidő rég lefolyt, a per tárgya csupán a rendes birtokkereset útján intéz­tethetik el. Ftszéki határozatok: 1857. aug. 22. 5219. sz. a. és 1857. nov. 19. 7696. sz. a. G. H Vezetek az ügyvéd felelőségét illetőleg az át­vett okiratokra uezve. — Az ügyvéd által megbízójától átvett okiratok­ra nézve közte á megbízója közt letéti szerződési viszony létezik, s ha ily okirat véletlenül eltéved, az ügyvéd nem köteleztethetik egyébre . mint hogy annak birói megsemmisítését eszközölje. -*— E sorok közlője 1840. és 1841. évben S. F. ügyvédnél. mint a volt k. tábla h. jegyzője, tör­vényes gyakorlaton volt. Főnöke távollétében 1840. július 16-án M* Ignác, akkoron s most Í3 pesti önálló kereskedő, apja 31* József óbudai la­kos nevében egv 1200 ftos sola váltót hozott az irodába, a már egyedül 200 pftot tevő hátralék­nak beperlése végett. Az oklevélről téritvény Íra­tott általam, említés nélkül, hogy a követelés még csak 200 pftig fennáll. Az akkori törvényes gya­korlat szerint _ beszámítván a beszámitandókat" salvificatoria clausula mellett I keresetek ugv is többnyire az alapul szolgáló oklevélben foglalt jo­gok teljes mértékbeni igénybe vételével szoktak szerkesztetni. a beszámítás pedig a végrehajtásra tartozott. Már 1840. év július 25-kén megtarta­tott a szóbeli tárgvalás Buda város törvényszéké­nél, hol az ügyet S. F. ügyvédnek másik gyakor­noka D. J. képviselte. 1856. év october hónapjában, tehát 16 év mnlva K. L. ügyvéd jelent meg nálam a téritvény­nyel és M* Manó nevében a váltó kiszolgáltatását kivánta. — Megtekintvén a téritvényt, annak há­tán a fél saját kezű megjegyzését találtam, hogy e téritvény S. F. ügyvéd téritvénye. Nekem, ki­nek a téritvény kiszolgáltatásán és a keresetlevél szerkesztésén kivűl ez ügyben egyéb befolvásom nem volt. a hitelező és az adósok nevei ismeretle­nek lévén, a téritvény hátán észrevett megjegyzés adott irányt az eligazodásra. így K. L. ügyvé­det figyelmeztettem, hogy S. F.-nél, akkori fő­nökömnél, mint maga is látja, kell a tárgy fölött tudakozódnia. Oda ment. de S. F. vissza nem em­lékezett ezen ügyre s K. L. nem vizsgálván tovább a dolgot, engem a C3. kir. p.kerületi törvényszék­nél beperelt , a váltónak természetbeni visszadá­sára, vagy az 1200 pft. és 1840. év Július 16-tól számítandó 6°0 kamatok megfizetésére. — Történt bepereltetésemet S. F. hajdani főnökömnek szava­tosság végett a prdts. 24. és 25. §§-aihoz képest bejelentettem. Erre rendelt tárgyalás alkalmával S. F. azt adta elő : hogy a téritvény hátán látható egyoldalú megjegyzés reá nézve kötelező nem le­het, hogy ő emlékező tehetségén és levéltárán ke-

Next

/
Thumbnails
Contents