Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 91. szám - Előleges letartóztatás és vizsgálati fogság a büntetőjogi gyakorlatban. 2. r.

736 ezen elővezetés foganata jelesül a vádlottra nézve csupán a kihallgatás niegejtése által szükségelt idő tartamáig terjedhet, s kihallgatás után a vádlott azonnal visszahelyezendő szabadságának élvezetébe, ha a vád súlyát meggyengitnie, az ellene szóló körülményeket felvilágositnia, s a gyanúokokat eloszlatnia sükerült. És ha nem sikerűit? Ezen esetben az a kérdés, vájjon fen forog-e annak szüksége, hogy a vádlottnak bármely pillanatbani jelenléte a birói eljárás sükere iránti tekintetnél fogva, különös rendszabálylyal biztosíttassák; mert a végtárgyalásig való letartóztatást, azaz a vizsgálati fogságot — föltéve , hogy minden valószínűség szerint a vádlott elitéltetése fog következni — csak akkor szükséges s igy csak akkor volna szabad elrendelni, midőn a vádlott személyesjelenlétének biztosítására az szükségesnek mutatkozik. A vizsgálati fogság szükségességét a jogtudósok egy része igazolhatónak tartja azon okból, hogy a vádlottnak más bűntársakkali összebeszélése számos esetben csak eme vizsgálati fogság elrendelése által akadályoztathatik meg. Jól megjegyezzük, hogy itt a bűn társakkali összebeszélés megakadályozásáról*" van szó, s habár a büntetőjogi eljárást szabályozó törvények majdnem kivétel nélkül a tanúkkali Összebeszélés lehetetlenitésének szükségét is érvényes oknak jelölik a vizsgálati fogság igazolására, de ezen ok érvényét a büntetőjogi elmélet el nem ismeri; mert a bíróság a vizsgálat és tárgyalások folyama alatt a tanútól kivánt eskün túl is annyi mindenféle eszközzel rendelkezik a tanú jóhiszeműsége, egyenessége, s igazmodása fölötti meggyőződés szerzését illetőleg, hogy ezt még a vádlott elzáratásával akarni biztositni annál célszerűtlenebb, mert a tanú kitanitását s értesítését, ott a hol annak megvesztegethetősége, akár a tanú személyes jelleménél, akár a vádlottaíi viszonyainak hatásánál fogva fenforog, csak egyetlen egy esetben is alig akadályozandja meg még a legszigorúbb fogság is; milyet pedig a még csak gyanúból letartóztatott, azaz vizsgálati fogságban levő egyénekre nézve az emberiség szelleme alig engedhet meg, és mindig elitéli ama csaknem általános gyakorlatot, minélfogva a vizsgálati fogságban levők nem igen részesülnek kíméletesebb bánásban s jobb ellátásban a már elitélteknél. Azt a tudomány elmélete mindenesetre megkívánja s joggal követelheti a büntetőjogi gyakorlattól, hogy azon törvény, mely a vizsgálati fogságot a tanúkkali összebeszélés megakadályozása szempontjából mégis elrendelhetőnek tartja, egyszersmind rendelkezzék arra nézve is, miszerint ezen esetben a tanú kihallgatása s megesketése után, midőn már nyilatkozatának ellenkezőjére esküt nem tehet — a vádlott vizsgálati fogsága megszüntetendő. Tagadhatlanúl itt azon észrevétel merülend föl, hogy a vizsgálat folyamában már megesketett terhelő nyilatkozató tanúból védő tanú nem válhatik ugyan, a mennyiben a bíróság soha sem fogja megengedni, hogy egy tanú újabban olyasmire tegyen esküt, a minek ellenkezőjére a vizsgálat folyama alatt megsküdött, hanem a mennviben a tanúnak a vizsgálat alatt tett nyilatkozatát, hogy ez a bizonylat összegében jogi érvénynyel bírjon, rendszerint az ítélő bíróság előtt szóval ismételnie kell, és ha a bíróság előtti nyilatkozatában tétováz, vagy esküvel erősített előbbi vallomásának tartalmával ellenkező dolgokat állit, ez által előbbi vallomása is megfogyatkozik joghatályában , s igy azon körülmény, hogy első vallomása birói figyelembe nem vehetővé válik, már ennélfogva a vádlott felmentését vonandja maga után, s ebben elég ok rejlik arra, hogy a vádlottnak tanúkkali