Törvénykezési lapok, 1858 (2. évfolyam 79-104. szám)

1858 / 90. szám - Előleges letartóztatás és vizsgálati fogság a büntetőjogi gyakorlatban. 1. r.

728 Az előleges letartóztatás és vizsgálati fogság kérdésének teljes fölvilágositása végett szükséges mindenekelőtt kijelölni ama nézpontokat, melyekre a gyakorlati tapasztalatok és tanúiságok alapján nyugvó jogtudomány elméletileg emelkedett, és egy pillantást kell vetnünk a magyar büntetőjogi gyakorlat e részbeni történeti kifejlődésére, mert egy új törvény kellő méltatása nem történhetik a nélkül, hogy az elmélet igényein túl a joggyakorlatba hozott változás is figyelembe vétessék. A büntető jogtudomány rég elfogadta alapelv gyanánt, hogy a bűnösség bebizouyitása előtt, birói Ítélet nélkül senkit se lehessen szabadságától megfosztani, hanem ezen alapelv irányában egymás igen fontos tekintet követel érvényesülést. A büntetőjogi eljárás a vádlottnak egyenesen személye ellen intéztetik, vagyonát csak anynyiban érdekelvén, a mennyiben a bűnös cselekvénynyel netán okozott károk megtérítésének szüksége is fen forog, mi azonban a büntetőjogi eljárásnál annyira mellékes dolog, hogy annak tisztábahozása ennek rendes menetét fel nem tartóztathatja. Éhez járul még, hogy a büntetőjogi eljárás feladata a tiszta anyagi igazság kitudását minden jogos eszközzel keresztül vinni, s az eljárás sükerét, a bűnös eselekvények megbüntetését biztositani. Mikből aztán önként következik, hogy a büntetőbiró a vádlottnak felhatalmazott képviselő általi megjelenését elégnek nem tarthatja, s a személyes megjelenés mindjárt az eljárás első fokozatán az elővizsgálat befejezése utánnélkülözhetlenné válhatik, s a későbbi tárgyalásoknál annyival szükségesebb. Minden szabályozott büntetőjogi eljárásnak egyik legnehezebb feladata az egyéni szabadság tiszteletben tartása mellett a vádlott személyes jelenlétét is biztositni. E két tekintet összeegyeztetése pedig nem eszközölhető máskép, mint amaz alapelvnekmelyszerint birói marasztaló itélet nélkül senki sem fosztathatik meg szabadságától — bizonyos mértékig való megszoritása által, és e megszorítás abban áll, hogy a vádlott előállitásának s személyes jelenlétének eszközlése oly esetekben, midőn a kíméletesebb, szelidebb módok elégtelenekül mutatkoznak : a vádlott egyéni szabadsága ellen intézett szigorúbb rendszabályok foganatba vételével is megtörténhessék. A személyes előállítás legelső fokozata a megidézés a vádlott kihallgatása végett, mely kihallgatás a különvizsgálat első mozzanatát képezi, ezt tehát már meg kellett előzni az úgynevezett elővizsgálatnak, mely a bűnös cselekmény tárgyi tényálladékát constatirozza. s összegyűjti azon adatokat , melyeknél fogva a vádat és vizsgálatot bizonyos személy ellen lehessen irányozni. Idézés nélküli letartóztatásnak csak azon esetben lehet helye, midőn valaki egy bűnös cselekvény elkövetésében rajta kapatik vagy a tett helyéről menekülve folytonos üldözés közben kézre kerül, hanem ez tulajdonképen nem tárgya a birói eljárásnak. A tettenkapott vagy a tett helyéről elfutott bűnöst folytonos üldözés közben a közbiztossági hatóság legalsó orgánuma is, sőt bármely magán egyén letartóztathatja, s csak igen ritka kivételes esetben fog megtörténni, hogy ilyen letartóztatást a büntető birói hatalom orgánuma eszközöljön,] s ekkor nem mint ilyen, hanem mint épen jelenvolt magán egyén teljesiti azt. Hasonló tekintet alá jő a gyanúba keveredett kóborló s magokat s kilétöket igazolni nem képes egyének letartóztatása is, mert ezeket a közbátorság érdekében maga a biztossági hatóság minden közelebbi ok nélkül is felügyelet alá vetheti, s gyanússág esetében magok igazolására letartóztatás útján is szoríthatja, s ha a látszat ellenében magokat igazolni képesek, már ennélfogva